Index Vakbarát Hírportál

Ma újabb per kezdődik Trump ellen, ezúttal rágalmazásért

2024. január 17., szerda 06:04

A volt elnök ledorongolta a rágalmazási perét vezető bírót. Azzal érvelt: nem engedélyezi, hogy részt vegyen egy temetésen. Donald Trump hivatalos naptárában azonban egy harmadik esemény is szerepel, az Egyesült Államok egészen másik szegletében.

Donald Trump alperesként a tárgyalás elhalasztását kérte arra hivatkozva, hogy anyósa temetésén kíván részt venni. Melania Trump, a volt first lady január 10-én jelentette be, hogy egy nappal korábban, 78 éves korában elhunyt édesanyja. Az ausztriai születésű, majd Szlovéniába költöző Amalija Knavst, aki férjével együtt 2018-ban kapta meg az amerikai állampolgárságot, a tervek szerint január 18-án, csütörtökön helyezik örök nyugalomra a déli Floridában.

Szerda (2024. január 17.) az első tárgyalási napja New Yorkban E. Jean Carroll Trump ellen indított rágalmazási perének. Az Elle magazin újságírónője azt állítja, hogy az akkor még csak üzletember 1996-ban egy New York-i áruházban szexuálisan zaklatta. Több mint két évtizeddel később, 2019-ben – immár elnökként – Trump becsmérlő megjegyzésekkel illette Carrollt, aki ezek után beperelte. Ha a volt elnök veszít, akár a mentelmi jogát is bukhatja, és felelősségre vonható, ami elnökválasztási esélyeit hátrányosan befolyásolhatja.

Trump ügyvédje öt nappal a kitűzött időpont előtt egyhetes halasztást kért. Alina Habba tolmácsolta ügyfele óhaját, hogy a New York-i tárgyalás helyett részt szeretne venni a floridai temetésen, majd – a Business Insider összefoglalója szerint – kezdeményezte a per elodázását.

A bíró azzal a lendülettel, még aznap, elutasította az indítványt.

A bíró szerint Trump szabad akaratán múlik, hol jelenik meg

A törvényszék nevében Lewis Kaplan együttérzéséről biztosította az elnököt, feleségét és a Knavs családot, leszögezte azonban, hogy a tárgyalás a tervezettnek megfelelően megkezdődik. Megjegyezte, hogy az alperesnek nem kötelező részt vennie a peren, amelyen jogászai is elláthatják képviseletét. A volt elnök egyébként már korábban beharangozta, hogy ott szeretne lenni.

Trump úr részben vagy teljesen egészében szabad akaratából megjelenhet a tárgyaláson, a temetésen, vagy akár mindkettőn

– írta határozatában a bíró.

A fordulat másnap következett be, amikor a felperes, E. Jean Carroll ügyvédjei arra hívták fel a figyelmet: nem biztos, hogy ez a teljes történet.

Miközben ugyanis Trump azt üzente a bírónak, hogy január 18-án a „családjával” a déli Floridába tartana, és ezért nem tud részt venni a New York-i peren, hivatalos és publikus naptárából kiderült, hogy előző este, szerdán, január 17-én 19 órára egy kampányrendezvényt hirdettek a New Hampshire-i Portsmouthba.

Az Egyesült Államok egyik legészakibb államában mutatkozik be egyébként Trump a hét minden napján, csütörtököt kivéve.

New Hampshire és a floridai Palm Beach, a Trump család Mar-a-Lago-i otthona között nagyjából 2200 kilométer a távolság.

Az alperes a bírót vádolja

„Nem esett szó semmiféle ütemezési ütközésről Trump elnökválasztási kampányával kapcsolatban” – jegyezték meg Carroll ügyvédjei.

Trump végső tervei nem ismeretesek, de a New Hampshire-i rendezvényt nem mondták le.

Szoros menetrenddel, igaz, körülményes szervezéssel és hosszadalmas utazással szerda délelőtt megjelenhet a New York-i tárgyaláson, este felléphet a New Hampshire-i kampánybemutatón, másnap pedig elutazhat – mint írta – „szeretett” anyósa floridai temetésére.

Mindenesetre a haragját Lewis Kaplanen töltötte ki, akit saját közösségi felületén „rossz embernek, és még rosszabb bírónak” nevezett.

Ugyanebben a bejegyzésében azzal vádolta a bírót, hogy a tárgyalást szándékosan időzítette a New Hampshire-i előválasztás közepére, Carroll ügyvédjeinek felvetésére azonban nem reagált.

Donald Trump ellen egyébként a rágalmazásin kívül még három per folyik, amelyek közül a legsúlyosabb vád a 2020-as elnökválasztási eredmények megkérdőjelezése, és ezzel a Capitolium ostromának kirobbantása.

(Borítókép: Az Iowa Caucuses republikánus elnökjelöltje, Donald Trump volt elnök beszédet mond egy kampányrendezvényen az Indianola Iowa állambeli Simpson College-ban 2024. január 14-én. Fotó: Jabin Botsford / The Washington Post / Getty Images Hungary)

Rovatok