Index Vakbarát Hírportál

Letartóztatták az eszéki tűzvész felelősét

2024. január 17., szerda 14:15

Tavaly októberben apokaliptikus felvételeket láthattunk Eszékről, ahol tűzvész pusztított. A Drava International vállalat területe kapott lángra, és tűz gyorsan átterjedt az üzemi részlegre is. A helyszínre rengeteg tűzoltó érkezett, a helyieket arra kérték, ne hagyják el otthonaikat. Később kiderült, egy műanyagkupac okozta a tragédiát, és egészen mostanáig húzodott a felelős előkerítése.

Hat-hét méteres tűz lángolt Eszéken tavaly októberben, amihez félszáz tűzoltót riasztottak. Az ügyben megszólalt Eszék polgármestere arról beszélt, számszerűsíthető az a műanyagmennyiség, aminek a vállalat üzemének területén kellett volna lennie, és ha a cég törvényesen járt volna el, nem keletkezett volna ekkora tűz.

Kiemelte azt is, hogy a Drava International területén mintegy félmillió tonna műanyag volt a tűz bekövetkeztekor, ami jóval több, mint amit a hivatalos törvények lehetővé tesznek.

Mindezek miatt vették elő Zvonk Bedét, a cég tulajdonosát az ügyben. A rendőrség átkutatta eszéki otthonát, és szerda reggel le is tartóztatták – írja a horvát Index. Az elmúlt három hónapban a nyomozók lefoglalták a Drava International összes hivatalos dokumentumát, és már csak annyi van hátra, hogy pontosítsák a Bede ellen felhozott vádat. 

Az Eszék-Baranyai Rendőrkapitányság rendőrei a Fővárosi Főügyészséggel együttműködve nyomozást folytatnak három személy ellen, akik kapcsolatban állnak a műanyagfeldolgozó üzemben 2023. október 4-én keletkezett tűzzel

– áll a helyi rendőrség közleményében.

Rovatok