Index Vakbarát Hírportál

Európai háború kísért, Kijev polgármestere aggasztó kijelentést tett

2024. január 18., csütörtök 15:32

Vitalij Klicsko, az ukrán főváros polgármestere fronton harcoló katonákkal tárgyalt, majd villáminterjúban számolt be a tapasztalatairól a német Bildnek. Elmondta, hogy óriási a lőszerhiány, és a katonai állományt is bővíteni kellene, miközben egy vészjósló üzenetet küldött Németországnak.

A frontra látogatott Kijev polgármestere, Vitalij Klicsko, aki a lőszer és a katonai állomány drámai hiányáról számolt be a német Bildnek, valamint a fronton harcoló katonákkal is tárgyalt. 

Hónapok óta óriási a lőszerhiány, amely pedig az első számú kérdés, hogy a fronton lévő katonák létszámáról ne is beszéljünk

– nyilatkozta Klicsko a lapnak.

Kijev polgármestere szerint Ukrajna az utóbbi időben hatalmas nyomásnak van kitéve az orosz fél részéről. És ezt csak fokozza a csalódottsága a Bundestag szerdai döntése miatt, amely szerint elutasították a nagy hatótávolságú Taurus KEPD 350-es cirkálórakéták Ukrajnába szállítását. A Taurus rakéták azért különösen fontosak Ukrajna számára, mert a rakéták hatótávolságukkal megzavarhatják az orosz csapatok logisztikáját, így növelnék a megszállt ország katonáinak és állampolgárainak biztonságát, továbbá az orosz fegyverraktárak megsemmisítésére is használhatnák ezeket.

Szeretném megragadni az alkalmat, hogy üzenetet küldjek Németországnak: Megvédjük az országunkat, de megvédjük az egész Európai Uniót is. Soha nem szabad lebecsülnünk Oroszországot. Putyin addig megy majd el, ameddig mi engedjük neki

– üzent Vitalij Klicsko, aki azt is kiemelte az interjúban: minden német politikusnak fel kell ismernie, hogy az ukrajnai háború „könnyen európai háborúvá válhat”.

Egy Németország és Oroszország közötti esetleges háború gondolata már korábban is felmerült: Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerint Németországnak van aggódnivalója az Ukrajnának nyújtott közvetlen segítségnyújtás miatt. A Bild ugyanis nemrég megjelentetett egy titkos dokumentumot, amely szerint a német hadsereg Oroszországgal szembeni fegyveres konfliktusra készül.

A lőszerek és a katonai állomány hiányosságáról beszámoló Klicskót egyébként másféle szálak is fűzik Németországhoz, ugyanis vagyonnyilatkozatából kiderült, hogy egy németországi luxusvilla tulajdonosa lett.  A villa csaknem 227 millió hrivnya (2 milliárd forint) értékű, és Hamburgban található. A városvezetőt rengeteg kritika éri a több mint 2 milliárd forintot érő ingatlan miatt, többen úgy gondolják, hogy ekkora összeget inkább az ukrán hadseregnek kellene adományoznia.

Az orosz–ukrán háború eseményeit folyamatosan figyelemmel kísérjük, szerdai, percről percre frissülő hírfolyamunkat itt találja.

Rovatok