Index Vakbarát Hírportál

Újabb fordulat: az EU nem fogadta Orbán Viktorék ajánlatát

2024. január 30., kedd 18:54

Az uniós vezetők nem fogadták el a magyar kormánynak azt a javaslatát, amely az 50 milliárd eurós, Ukrajnának szánt támogatásra vonatkozott – értesült a Reuters.

Orbán Viktor még a decemberi csúcstalálkozón vétózta meg azt a négy évre szóló, 50 milliárdos támogatást, amelyet Ukrajnának adnának az EU tagállamai. Az uniós politikusok azóta is próbálnak nyomást gyakorolni Orbánékra ebben az ügyben.

Nemrég a magyar kormány is tett egy kompromisszumos javaslatot. Ennek a lényege Orbán Viktor elmondása szerint az lenne: Magyarország kész jóváhagyni a támogatást, ha cserébe a tagállamok garantálják, hogy minden évben döntenek arról, hogy továbbra is küldjük-e ezt a pénzt, vagy sem.

A Reuters nemrég úgy értesült, hogy e javaslat ellenére továbbra sincs megegyezés a felek közt. A hírügynökségnek egy magas rangú, anonim módon nyilatkozó EU-tisztviselő azt mondta:

a helyzet továbbra is bonyolult, és nem fogadják el a kompromisszumos javaslatot. 

A Reuters forrása úgy fogalmazott, hogy a javaslat elfogadhatatlan volt az EU többi vezetőjének. Mint mondta, ha ehhez hozzájárulnának, akkor Orbán Viktor gyakorlatilag bármelyik alkalommal ismét megvétózhatná Ukrajna támogatását, és ez az, amit el akarnak kerülni.

Eközben hétfőn Szijjártó Péter külügyminiszter is tárgyalt Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszterrel és Andrij Jermakkal, az elnöki hivatal vezetőjével. Szijjártó egy 11 pontos javaslattal érkezett a találkozóra, és a megbeszélésnek egyértelműen pozitív volt a visszhangja – bár a jelek szerint arra az Orbán–Zelenszkij találkozóra, amelynek tető alá hozatala az egyik cél lett volna, egyelőre nem kerül sor.

Rovatok