Index Vakbarát Hírportál

Orbán Viktor: Kaptunk egy ajánlatot, azt elfogadtuk

2024. február 1., csütörtök 16:11

Éjszakába nyúló csúcs helyett végül egy nagyon rövid rendkívüli EU-csúcson sikerült megállapodniuk a tagállamok állam- és kormányfőinek az Európai Unió többéves pénzügyi keretének (MFF) felülvizsgálatában, beleértve az Ukrajnának szánt 50 milliárd eurós támogatást is. Orbán Viktor magyar kormányfő sokáig vétóval fenyegetett, azonban végül elállt ettől.

Közel egyperces videóval reagált Orbán Viktor magyar miniszterelnök arra, hogy a rendkívüli EU-csúcson a szavazatával együtt a tagállamok állam- és kormányfői elfogadták az Európai Unió költségvetésének felülvizsgálatát, benne egy 50 milliárd eurós támogatáscsomagot Ukrajnának 2027-ig.

A magyar miniszterelnök elmondta, hogy már szerda késő este és csütörtök kora reggel tárgyalt az uniós vezetőkkel. Mint mondta, a téma Ukrajna volt, illetve az „hogy támogassa-e az Európai Unió Ukrajnát, és ha igen, akkor hogyan és mennyi pénzzel”.

Emlékeztetett, hogy tavaly decemberben ebben nem sikerült megállapodni, szerinte azért, mert két magyar problémára nem kaptak megoldást. A magyar miniszterelnök elmondása szerint attól tartott,

Szerinte ezekre az aggályokra egy megfelelő ajánlatot kapott, amit végül elfogadott. Utóbbi kapcsán úgy fogalmazott, hogy „kitárgyaltak egy ellenőrző mechanizmust, amely garantálja a pénzek ésszerű felhasználását”, míg előbbi – egyébként nem valós – probléma kapcsán elmondta, garanciát kapott, hogy „Magyarország pénze nem kerülhet Ukrajnába”.

Videóját azzal zárta, hogy piacok jól reagáltak a megállapodásra.

Ugyanerről beszélt politikai igazgatója, Orbán Balázs is egy rögtönzött sajtótájékoztatón az Európai Tanács épületében, amiről a Guardian tudósított. A miniszterelnökhöz hasonlóan Orbán Balázs is úgy fogalmazott, hogy a kormány számára két akadály volt, amelyek miatt korábban nem támogatták az alkut. Az egyik, miszerint ellenőrzési mechanizmusok nélkül kerülnének a támogatások Ukrajnába, illetve kifejezte, hogy aggódtak, hogy „a magyarok pénzét Ukrajnába küldhetnék”.

Szerinte mindkét fenyegetettség elhárult, mivel az első év végén újratárgyalják majd az Ukrajnának nyújtott segélyeket, majd pedig a második év végén „az egész kérdést újra átgondolják a következő időszak uniós költségvetésével összefüggésben”.

Hozzátette, a Magyarországnak járó jogos források megmaradnak, az Európai Tanács pedig garantálja, hogy a jelenleg felfüggesztett uniós források kapcsán az Európai Bizottság tisztességesen fog majd eljárni a magyar kormánnyal való tárgyalások során. Rövid tájékoztatóját végül azzal zárta:,

A brüsszeli háborúpárti érzelmek ellensúlyozása érdekében az európai embereknek össze kell fogniuk, és együtt kell dolgozniuk, hogy változást hozzanak a közelgő európai parlamenti választásokon.

Nem teljesen ezt követelte a magyar kormány

Mint arról korábban beszámoltunk, az EU-csúcs előtt a kormánynak két javaslata is volt, miként lenne hajlandó megszavazni Ukrajna támogatását. Először azt javasolták, hogy egy, az uniós költségvetéstől független alapból segítsék az országot, majd később azt szerették volna elérni, hogy amennyiben az uniós pénzügyi keret (MFF) részeként kapná meg Ukrajna az összesen 50 milliárd euró támogatást, akkor arról minden évben egyhangú szavazással döntsenek.

Azonban ezeket a 26 tagállam már az elejétől elutasította, így végül a magyar kormány által is elfogadott megállapodásban sem ebben egyeztek meg.

A záródokumentum szerint az Európai Bizottság évente jelentést készít az Ukrajnának szánt támogatásokról – az ún. Ukrajna-eszközről –, amit  az Európai Tanácsban megvitatnak, majd pedig két év múlva, amennyiben szükséges, az Európai Tanács felkérheti a bizottságot a támogatás felülvizsgálatára.

Ezenkívül az Ukrajna-eszköz kiegészítése, módosítása kapcsán a jövőben nem egyhangú szavazással fognak dönteni az állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanácsban, hanem minősített többséggel, azaz így egy tagállam egymaga nem fogja tudni megvétózni a támogatás kifizetését.

Rovatok