Index Vakbarát Hírportál

Lezárult az Északi Áramlat vizsgálata

2024. február 7., szerda 14:46

Lezárta a svéd ügyészség az Északi Áramlat–1 és Északi Áramlat–2 gázvezetékeknél 2022 szeptemberében történt robbanások miatt indított vizsgálatát, arra hivatkozva, hogy nincs illetékessége az ügyben – jelentették be a svéd hatóságok szerdán.

Mats Ljungqvist, a nyomozást vezető ügyész elmondta, átfogó és alapos vizsgálatot folytattak le, és arra a következtetésre jutottak, hogy a svéd ügyészségnek nem hatásköre eljárni az ügyben. Kiemelte, hogy

nem közölnek további részleteket a vizsgálat következtetéseiről vagy az esetlegesen gyanúba került személyekről.

Korábban Svédország mellett Dániában és Németországban is vizsgálatot indítottak a robbanások hátterének felderítésére. Az MTI beszámolója szerint Ljungqvist közleményében kitért arra is, hogy szoros együttműködést folytattak a német nyomozókkal, és ennek keretében átadtak a németeknek olyan anyagokat, amelyeket majd bizonyítékként tudnak felhasználni.

Nemzetközi terrorcselekmény

Az Oroszországot Németországgal a Balti-tenger alatt összekötő Északi Áramlat–1 és az Északi Áramlat–2 gázvezeték vonalán 2022. szeptember 26-án történtek robbanások, Svédország és Dánia gazdasági övezetében.

Azt már megállapították, hogy szándékos merénylet történt, de felelőst eddig nem neveztek meg.

Az ügyben az orosz főügyészség nemzetközi terrorcselekmény címén indított eljárást. 

A két vezetékpár évi 110 milliárd köbméter földgáz szállítására alkalmas. Az Északi Áramlat–1 2012-től működött, az Északi Áramlat–2 építését 2021-ben fejezte be a Gazprom orosz energiavállalat, de az Ukrajna ellen indított háború miatt a használata soha nem kezdődött el.

Arról, hogy akkor mégis ki robbanthatta fel tavaly előtt az Északi Áramlatot, számos elmélet született, amelyekről az alábbi cikkünkben részletesen beszámoltunk. A legtöbb nyugati tisztviselő szerint a szabotázs mögött egy ukrán csapat állt, bár Ukrajna tagadta, hogy bármi köze lenne hozzá. Oroszország az „angolszász országokat  tette felelőssé a történtekért.

Rovatok