Index Vakbarát Hírportál

Szijjártó Péter: Az agresszív bevándorlók magukkal hozzák az antiszemitizmust

2024. február 8., csütörtök 19:24

Szijjártó Péter szerint az ENSZ-nek meg kell sokszoroznia a terrorellenes küzdelemre fordított erőforrásait. A külgazdasági és külügyminiszter arról is beszélt, hogy az elmúlt hónapokban „megdöbbentő mértékben” terjedt el a modern kori antiszemitizmus Európa nyugati felében és az Egyesült Államokban, aminek megálljt kell parancsolni.

Szijjártó Péter csütörtökön New Yorkban a közmédiának azt nyilatkozta: az ENSZ hosszú ideig „mostohagyerekként” kezelte a terrorellenes fellépést, és hogy milyen szerepet tudott ebben betölteni, Z a tagállamok önkéntes adományaitól függött.

Évekig harcoltunk azért, hogy ez a helyzet megváltozzon, és ma már az ENSZ központi költségvetésének része a terrorellenes küzdelem finanszírozása.

A külügyminiszter azt is kifejtette, hogy az ENSZ terrorellenes küzdelmét ma már két helyszínről irányítják, egyrészt New Yorkból, másrészt Budapestről, hiszen „a szervezet terrorellenes hivatalának második legnagyobb egysége a magyar fővárosban tevékenykedik. Magyarország így fontos szerepet játszik a globális terrorellenes küzdelemben ”.

Háborúpárti propaganda

Az António Guterres főtitkárral folytatott szerdai megbeszéléséről szólva Szijjártó Péter kiemelte: az ENSZ-nek vezető szerepet kellene játszania a terrorellenes küzdelemben, és a béketeremtésben is. Értékelése szerint

több nemzetközi szervezet kudarcot vallott az ukrajnai háborúnál, csak súlyosbították a helyzetet fegyverszállításokkal, háborúpárti propagandával. Itt kell »előlépnie« az ENSZ-nek, amelyet éppen azért alapítottak, hogy segítse az egymással háborúzó országok közötti kommunikációt.

Szijjártó Péter megállapította: jelenleg egyik fél sem nyitott a közvetítésre, így az ukrajnai háború folytatódásával kell számolni, holott a csatatéren nincs megoldása. Az európai stratégia teljes mértékben kudarcot vallott, azok az európai politikusok, akik azt állítják, hogy majd a csatatéri fejlemények visznek el a békéhez, „átverték” az európai embereket: vagy hazudtak, vagy teljesen helytelen a helyzetértékelésük.

Modern kori antiszemitizmus

Kitért arra, hogy a Közel-Keleten most az izraeli túszok kiszabadítása a legfontosabb feladat, ezért megállapodtak az ENSZ főtitkárával, hogy minden létező támogatást meg kell adni Katarnak, hiszen sikeresek voltak a közvetítési kísérletei, és az arab országnak köszönhető az is, hogy három magyar túsz kiszabadulhatott.

Tehát itt a remény neve Katar

 – mondta.

Szijjártó Péter szerint az elmúlt hónapokban „megdöbbentő mértékben” terjedt el a modern kori antiszemitizmus Európa nyugati felében és az Egyesült Államokban, tucatszám tartottak, tartanak erőszakos, Izrael-ellenes tüntetéseket, zsidó közösségeket, zsidó közösséghez tartozó embereket zaklatnak, aminek megálljt kell parancsolni.

„Magyarország a legbiztonságosabb hely a zsidó közösségnek, zéró tolerancia van érvényben az antiszemitizmussal szemben, és nem engedélyeznek terrorszervezetek melletti tüntetéseket” – hangsúlyozta. Úgy vélekedett, hogy a modern kori antiszemitizmus Nyugat-Európában az illegális migrációs hullámok egyik következménye, hiszen párhuzamos társadalmak alakultak ki, és az agresszív bevándorlók magukkal hozzák az antiszemitizmust.

Rovatok