Index Vakbarát Hírportál

Veszélyben az orosz ellenzékiek a rácsok mögött, gyanúsan sok a rejtélyes betegség

2024. február 23., péntek 06:06

Mind Oroszországban, mind pedig Fehéroroszországban rendre börtönöznek be mondvacsinált okokkal olyan ellenzéki politikusokat vagy aktivistákat, akiknek legnagyobb bűnük az, hogy nyíltan szembeszállnak Vlagyimir Putyin vagy Aljakszandr Lukasenka rezsimjével. Közülük azonban már csak kevesen szívhatnak újra friss levegőt. Gyanúsan sok ellenzéki szereplő halt már meg az elmúlt években orosz vagy belarusz börtönben.

Egy héttel Alekszej Navalnij halála után még mindig nem tudni, mi okozta pontosan az orosz ellenzéki vezető halálát. Mint ismert: Navalnij egy északi-sarkvidéki orosz börtönben vesztette életét, miután – a hivatalos verzió szerint – séta közben rosszul lett és összeesett, majd a gyors orvosi segítség ellenére életét vesztette. Vlagyimir Putyin orosz elnök legfőbb kritikusának haláláról többféle hír is kering, özvegye például meg van róla győződve, hogy férjét maga az orosz elnök ölette meg novicsok idegméreggel.

Később Navalnij holtteste körül is bonyodalmak adódtak, amelyek még inkább azt mutatták, hogy nem igazán stimmel a hivatalos verzió a halálával kapcsolatban. Egy biztos: hiába tűnt el Putyin legfőbb ellensége, az általa indított mozgalom ugyanakkor továbbra is él, főleg, miután felesége, Julija Navalnaja vállalta, hogy továbbviszi férje harcát az elnyomó orosz vezetés ellen.

Volt, akiből törvény is lett

Navalnijhoz hasonlóan ez utóbbival már sokan próbálkoztak, közülük pedig a legtöbben már egy temetőben nyugszanak. A The Moscow Times című lap gyűjtése szerint Navalnij előtt már legalább öt olyan ellenzéki politikus vagy aktivista vesztette életét orosz börtönökben, akik nyíltan támadták Putyin rendszerét és kemény kritikát fogalmaztak meg az orosz vezetés ellen. Emberjogi szervezetek szerint egyébként az orosz börtönökben különösen kegyetlenek a rabokkal szemben, napi szintűek az atrocitások, a politikai foglyokra pedig még inkább kiemelt „figyelmet” fordítanak.

Az egyik első politikai rab, aki életét vesztette a börtönben Szergej Magnyitszkij volt. A néhai ügyvéd volt annak a Hermitage nevű cégnek az alkalmazottja, amelyet az orosz vezetés mindenképp szeretett volna kicsavarni a tulajdonos Bill Bowder kezéből. Ehhez pedig minden létező eszközt bevetettek.

Magnyitszkij ügyesen leplezte le az egész korrupciós hálózatot, amely átitatta az orosz belügyminisztériumot és a rendőrséget, milliárdos adócsalással vádolva meg a hatóságokat.

Nem csoda, hogy nem sokkal később, 2008-ban már börtönbe is vetették. A rácsok mögött szinte semmilyen ellátást nem kapott, egészsége így gyorsan romlott. Végül 2009 novemberében, hivatalosan szívrohamban hunyt el, mindössze 37 évesen. Magnyitszkijről az Egyesült Államokban törvényt neveztek el, amely kimondja: az amerikai elnök szankciót vethet ki azokra, akit az emberi jogok megsértőjének tekint.

Rejtélyes betegségek

Dmitrij Kolker orosz kutató még annyi ideig sem volt őrizetben halála előtt, mint Magnyickij. A tudós épp egy rákkezelésen vett részt, amikor egy novoszibirszki kórházban árulás gyanújával letartóztatták. Moszkvába szállították, a hírhedt Lefortovo börtönbe, ahol mindössze két nappal később, 54 évesen elhunyt. A hatóságok szerint Kolker orosz államtitkokat árult el Kínának.

Dzsemil Gafarov esete már inkább köthető a jelenlegi ukrajnai konfliktushoz, hiszen a krími tatár aktivistát 2019-ben egy tüntetésről állították elő az orosz hatóságok. Gafarov társaival együtt élesen tiltakozott az orosz annektálás és az általuk tapasztalt elnyomás ellen. A hatóságok szerint Gafarov kapcsolatban állt iszlamista terrorista csoportokkal, így 2023 januárjában 13 év börtönre ítélték. Büntetését azonban nem tölthette ki: 2023 februárjában elhunyt.

A 60 éves aktivista a halála előtt nem sokkal veseproblémákra panaszkodott és 2022 novemberében egy szívrohamot is túlélt,

ám ismerősei szerint ennek ellenére sem kapott megfelelő ellátást. Az orosz hatóságok vizsgálatot sem indítottak az ügyben.

Öngyilkosság vagy kínzás?

Navalnijhoz is közel állt, illetve pontosabban a mozgalmához az az Anatolij Berezsikov, aki tavaly júniusban vesztette életét Rosztovban, miután őrizetbe vették. A 40 éves lemezlovast először május közepén vették őrizetbe, 10 nap fogdára ítélték mert nem engedelmeskedett a rendőröknek. Szabadulása után ismét bevitték, mert állítólag „zaklatta a járókelőket”, ezután ismét tíz napot töltött rács mögött, és megint csak szabadulása napján vették harmadjára is őrizetbe. A hírek szerint immár árulással és háborúellenes aktivizmussal akarták megvádolni, de az ügy nem jutott el idáig, néhány nappal később Berezsikov meghalt.

Hivatalosan öngyilkos lett, ám ügyvédje szerint súlyos kínzásnak volt kitéve védence, elektromos sokkoló nyomait találta meg a férfi testén még annak halála előtt. A temetés után az orosz titkosrendőrség átkutatta az ügyvéd lakását, aki kénytelen volt elmenekülni hazájából.

Az eddigi utolsó áldozata Putyin rendszerének Rifat Dautov, aki 37 éves korában hunyt el idén januárban. A baskírföldi Dautov bűne az volt, hogy részt vett egy demonstráción.

A rendőrök bevitték, másnap pedig már csak arról értesítették a családot, hogy mehetnek azonosítani fiuk holttestét.

Dautov a vizsgálat szerint alkohol okozta szívrohamban hunyt el, ám családja szerint a férfi elkötelezett muszlim volt, így sosem ivott. Emberjogi szervezetek vizsgálatot követeltek az ügyben, ám ezek egyelőre nem indultak el.

Lukasenka országában sincs másként

Oroszországban tehát nem éppen egyszerű az ellenzékiek élete, ám nincs ez másként Belaruszban sem. Aljakszandr Lukasenka elnök hatalmát kis híján sikerült megdönteni 2020-ban egy tüntetéssorozatban, amelyet kíméletlenül vertek szét végül a karhatalom emberei. Tucatnyian meghaltak, tízezreket tartóztattak le és közülük legalább ezren még most is börtönben vannak. Sokan pedig már nem is jöhetnek ki onnan, hiszen az elmúlt években életüket vesztették. A svaboda.org portál idézte fel nemrég, hogy eddig öten haltak meg a bebörtönzött politikai foglyok közül. A legutóbb épp a héten, Igor Lednik halálhíréről érkezett jelentés.

A korábbi szociáldemokrata politikus 64 évesen vesztette életét egy minszki kórházban, ahová a cellájából vitték. Hirtelen szívleállás okozta a halálát. Előtte összesen négyen hunytak el különböző büntetés-végrehajtási intézményekben Belaruszban 2021 óta a rezsim által politikai okokból bebörtönzött aktivisták vagy művészek közül: Vitold Asurak, Vadzim Hraszko, Alesz Puskin és Mikalaj Klimovics is életét vesztette a rácsok mögött. Haláluk körülményei máig tisztázatlanok.

(Borítókép: Alekszej Navalnij áll a bírósági tárgyalóteremben Moszkvában 2017. október 2-án. Fotó: Emile Ducke / picture alliance / Getty Images)

Rovatok