Index Vakbarát Hírportál

Beváltották a fenyegetést: perre megy az EP a Magyarországnak átadott uniós források miatt

2024. március 14., csütörtök 13:37

Az Európai Parlament (EP) pert indít az Európai Bizottság (EB) ellen amiatt, hogy utóbbi feloldotta a 10,2 milliárd értékű, Magyarországnak járó uniós forrást tavaly év végén.

Előzőleg már írtunk arról, hogy az Európai Parlament beperelheti az Európai Bizottságot. A bizottság azzal védekezett, hogy szerintük minden jogos és szabályszerű volt a források feloldásával kapcsolatban, miután Magyarország teljesítette az ehhez szükséges feltételeket. 

Az EP csütörtökön be is váltotta ezt a fenyegetést: 

csütörtökön véglegessé vált, hogy benyújtják az Európai Bizottság elleni perkeresetet.

A Euronews szerint Roberta Metsola, az EP elnöke egy csütörtöki, a parlamenti frakciók vezetőivel tartott megbeszélésen szentesítette a lépést. Erre azért is volt szükség, mert Metsola rendelkezik azzal a végső hatáskörrel, hogy más intézményekkel szemben jogi eljárást indítson az Európai Bíróság előtt.

Metsola jóváhagyása után március 25-ig kell benyújtania a perkeresetet a bíróságra, ami növelheti a nyomást Ursula von der Leyenen, az Európai Bizottság elnökén a közelgő választások előtt (amelyet követően a bizottsági elnök szeretne egy második ciklust az EB élén tölteni).

Érdekesség, hogy még Ursula von der Leyen pártcsaládja, az Európai Néppárt (EPP) sem ellenezte a per megindítását: csupán egy olyan nyilatkozatot adtak ki, amelyben nem magát az EB-elnököt, hanem az egész biztosi testületet tették felelőssé a források feloldása miatt. „Biztosak akarunk lenni abban, hogy az adófizetők pénzét az Alapszerződéseknek megfelelően kezelték. Ez nem politikai kérdés az EPP számára, ez nem választási kérdés – mi csak jogi tisztánlátást akarunk” – mondta Petri Sarvamaa EPP-s képviselő.

Mindeközben Magyarországra folyamatosan, hétről hétre érkeznek a feloldott uniós pénzek – erről nemrég Varga Mihály pénzügyminiszter is beszélt.

Rovatok