Index Vakbarát Hírportál

A húszi lázadók a Hamász kezébe adhatták több tucat túsz életét

2024. március 15., péntek 07:40

Eduardo de Vega filippínó külügyi tisztviselő szerint a húszi lázadók által a novemberben elfoglalt teherhajó legénysége mindaddig fogágban marad, míg a tart a háború Izrael és a Hamász között, mivel a húszik szerint a foglyok sorsa már a Hamász kezében van. Mindeközben a húszik újabb kereskedelmi hajót támadtak meg a Vörös-tengeren.

Novemberben a jemeni felkelők – a húszik – elfoglalták az M/V Galaxy Leader hajót és foglyul ejtették annak 25 fős legénységét arra hivatkozva, hogy Izrael támadást indított a Hamász ellen. A Galaxy Leadert egy japán társaság üzemelteti, de brit cég tulajdonában van, amelyet egy izraeli üzletember alapított. A legénység 17 filippínóból, két bolgárból, három ukránból, két mexikóiból és egy románból állt.

Eduardo de Vega szerint semmi jel nem utal arra, hogy a húszik nyitottak lennének a túszok elengedésére mindaddig, amíg a gázai konfliktus véget nem ér.

Nem sokat tehetünk, hogy nyomást gyakoroljunk rájuk, mivel a húszik közölték, hogy addig tartják fogva a hajót és a legénység tagjait, amíg nem ér véget az ellenségeskedés Gázában

– idézi de Vegát a CNN.

A húszik csütörtökön közölték, hogy átadták a Galaxy Leader és legénységének szabadon bocsátásáról szóló döntést a Hamásznak.

A hajó és legénysége a Hamász ellenállási mozgalom és az al-Kasszam Brigádok testvéreinek kezében van

– mondta a CNN-nek Nasr Al-Din Amer houthi szóvivő, hozzátéve, hogy folyamatos megbeszéléseket folytatnak a Hamásszal a foglyok szabadon engedéséről.

De Vega szerint elképzelhető az is, hogy a húszik a túszokért cserébe azt várnák, hivatalosan is ismerjék el őket Jemen kormányaként, ez azonban nem fog megtörténni. „Nehéz lenne elismerni egy olyan kormányt, amely hajókat támad meg a tengeren” – mondta de Vega.

A Vörös-tenger a húszik vadászterületévé vált

Az Irán által támogatott húszi lázadók már november közepe óta csapásokat mérnek a Vörös-tengeren közlekedő hajókra, ami szerintük bosszú Izrael ellen a gázai katonai hadjáratért. Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia több alkalommal mért válaszcsapást a húszik állásaira.

Legutóbb a Jemen Hodeida nevű kikötővárosától nyugatra támadtak meg a lázadók egy kereskedelmi hajót, melyről pénteken tájékoztatott az Egyesült Királyság tengerhajózási biztonsági információs szolgálata (UKMTO) és az Ambrey brit biztonsági cég. Az incidens 76 tengeri mérföldre történt a várostól, és bár a hajóban kár keletkezett, a legénység biztonságban van. Sebesültről nem tudni.

Az UKMTO azt is közölte, hogy egy másik hajó, 93 kilométerre Hodeida délnyugati részétől rakétákat észlelt a levegőben. Csütörtök este az Egyesült Államok Központi Parancsnoksága (CENTCOM) arról számolt be, hogy a jemeni húszi lázadók rakétákat lőttek ki Jemen területéről az Ádeni-öböl és a Vörös-tenger irányába.

Mindeközben a RIA Novosztyi orosz hírügynökség húszi forrásokra hivatkozva csütörtök este azt jelentette, hogy az Irán által támogatott síita lázadók hiperszonikus rakétával bővítették fegyverarzenáljukat.

A húszi támadások miatt a legnagyobb kereskedelmi vállalatok csökkentették hajóforgalmukat az Ázsiát és Európát összekötő tengeri útvonalon, és inkább Afrikát megkerülve juttatják célba a szállítmányokat.

Rovatok