Index Vakbarát Hírportál

Így közölte Katalin hercegné a rákbetegségének hírét gyermekeivel

2024. március 30., szombat 09:31

Kate Middleton, Katalin walesi hercegné miután múlt hét pénteken a nyilvánosság elé állt a hírrel, miszerint daganatot diagnosztizáltak nála, most arról beszélt, hogyan adta három gyermeke tudomására betegségének hírét.

Ahogyan arról az Index is beszámolt, múlt hét pénteken, március 22-én a 42 éves Kate Middleton, vagyis Katalin walesi hercegné videóüzenetben közölte: daganatot diagnosztizáltak nála, és már meg is kezdődött a kemoterápiás kezelése.

Január közepén hasi műtétet hajtottak végre a hercegnén, az első vizsgálatok nem állapítottak meg rákot, de az operáció után kiderült, hogy mégis arról van szó. A Kensington-palota is kiadott egy rövid közleményt, amiben leírták, hogy a daganat típusát nem hozzák nyilvánosságra. A felvételen Katalin megemlítette, hogy már február végén „megelőző kemoterápiás kezelést kapott”, pozitívan tekint a gyógyulására, „jól érzi magát és napról napra erősebb”.

A walesi hercegné nemrég elárulta, hogy miként tudatta gyermekeivel – György és Lajos brit királyi herceggel, valamint Sarolta brit királyi hercegnővel –, hogy rákkezelés alatt áll – olvasható a The Mirror brit bulvárlap cikkében.

Mint írták, Katalin hercegné és Vilmos herceg is elérkezettnek látta az időt arra, hogy gyengéden közöljék a hírt gyermekeikkel. Hivatalos nyilatkozatában a walesi hercegné a következőképp fogalmazott: „Ahogy elképzelhetik, ez időbe telt. Időbe telt, míg felépültem a nagy műtét után, és elkezdtem a kezelésemet. De ami a legfontosabb, időbe telt, mire mindent elmagyaráztunk Györgynek, Saroltának és Lajosnak a számukra megfelelő módon, és megnyugtattuk őket, hogy minden rendben lesz.”

A hercegnő így folytatta:

Azt mondtam nekik: jól vagyok és napról napra egyre erősebb vagyok. Erősebb vagyok azáltal, hogy azokra a dolgokra koncentrálok, amelyek segítenek meggyógyulni az elmémben, a testemben és a lelkemben

„Ha Vilmos mellettem van, az nagy vigaszforrást és megnyugvást is jelent. Csakúgy, mint az a szeretet, támogatás és kedvesség, amelyet oly sokan tanúsítottatok. Mindkettőnknek nagyon sokat jelent” – tette hozzá Kate Middleton, aki arra kérte a nyilvánosságot és a médiát, hogy tartsák tiszteletben családja magánéletét, miközben a felépülés felé halad. Hozzátette: „Reméljük, megértik, hogy családként most időre, térre és magánéletre van szükségünk, amíg befejezem a kezelésemet. A munkám mindig is mély örömet okozott számomra, és alig várom, hogy visszatérhessek. Képes vagyok rá, de egyelőre a teljes felépülésre kell koncentrálnom.”

A hercegné megragadta az alkalmat, hogy megköszönje a nyilvánosságnak „csodálatos üzeneteiket és támogatásukat”, és elismerését fejezte ki „fantasztikus orvosi csapatának”. Így zárta gondolatait: „jelenleg azokra is gondolok, akiknek az életét érintette a rák. Kérem, mindenki, aki szembesül ezzel a betegséggel, bármilyen formában is, ne veszítse el hitét vagy reményét. Nincs egyedül.”

Az elmúlt időszakban nem ez az első lesújtó hír a brit királyi családból: február elején rákot diagnosztizáltak III. Károly királynál. A Buckingham-palota is kiadott egy rövid közleményt, amiben III. Károly királyt idézik, aki „nagyon büszke Katalin walesi hercegnére, hogy nyilvánosságra hozta diagnózisát”. A szűkszavú kommünikében a februárban szintén rákkal diagnosztizált uralkodó leszögezte, hogy közeli kapcsolatban lesz menyével.

III. Károly és Kamilla királyné is „támogatásáról biztosította az egész családot ezekben a nehéz időkben” – olvasható a Buckingham-palota közleményében.

Arra a kérdésre, hogy a nyilvánosságot mikor tájékoztatják majd a hercegnő állapotáról, a Kensington-palota azt közölte: „Királyi Fenségeik megértik, hogy ez a frissítés milyen érdeklődést fog kiváltani, és hálásak a lakosság támogatásáért, amelyet ebben az időszakban kaptak. A Kensington-palota tájékoztatást ad, amikor eljött az idő, és a hercegnő újrakezdheti a munkáját és kötelességeit. Addig is kérjük, tartsák tiszteletben a család magánéletét.”

Rovatok