A török politika ismét izgalmassá vált. Törökország ellenzéke évekig haldoklott. Kemal Kilicdaroglu vezetése alatt a legnagyobb ellenzéki Köztársasági Néppárt (CHP) nehezen tudta a szavazók több mint 25-30 százalékát megszerezni − írja elemzésében a Foreign Policy. 

A múlt hétvégén azonban hirtelen áttörést ért el az ellenzék. Nemcsak arról van szó, hogy a CHP megtartotta a polgármesteri székeket olyan nagyvárosokban, mint Ankara, Izmir és Isztambul, ahol a hivatalban lévő polgármester, Ekrem Imamoglu a legdinamikusabb török politikusként tűnt fel azóta, hogy Recep Tayyip Erdogan elnök az 1990-es évek közepén maga is polgármester volt. A török vezető helyzetét tovább rontja, hogy

Alig öt évvel ezelőtt az AKP szinte teljes egészében narancssárgába borította Törökország helyi választási térképét egy széles övben, keletről nyugatra és egy többnyire megszakítás nélküli sávban északról délre, Anatólia közepén. Most a párt alig összefüggő narancssárga foltokat ellenőriz 15 tartományban, amelyek az ország északkeleti részétől az ország középső részéig húzódnak, ahol a CHP vörös színű vastag falába ütközik. És annak ellenére, hogy Erdogan mindent megtett a kurd politikusok jó hírének aláásása érdekében, a kurdbarát Népi Egyenlőség és Demokrácia Párt (DEM) lilája uralja Anatólia délkeleti kvadránsát. A fasizmushoz közel álló Nacionalista Mozgalom Pártjának királykékje nyolc szétszórt foltként jelenik meg a tájon. Bár a képek állítólag ezer szót mondanak, a török választási térképet eggyel le lehet írni: szétesettség.

Romokban a kormánypárt

A vasárnapi szavazás eredménye mégis váratlan volt. Nem azért, mert az AKP erős. Valójában csak az árnyéka annak a dinamikus, Törökország jövőjéről szóló meggyőző vízióval rendelkező pártnak, amely egykor volt. Az az AKP már rég nem létezik. Erdogan és pártja inkább azért tudott győzedelmeskedni az elmúlt tucatnyi évben, mert gyakorlott és ravasz tekintélyelvűvé vált, aki a sajtót, a bíróságokat és a parlamenti eljárást kihasználva megnehezítette az ellenzék számára a versenyt. Az ellenzékiekkel szemben jelentős megfélemlítést és erőszakot is alkalmazott.

A törökök politikai bátorságát és a törökországi demokratikus mozgalmak erejét bizonyítja − anélkül, hogy az ország ténylegesen demokráciának minősülne −, hogy az emberek a múlt hétvégén tömegesen vonultak az utcára, hogy kifejezzék nemtetszésüket Erdogan és az AKP ellen. A török választók legalábbis mérsékelték az elképzelést, hogy a jelenlegi korszak az illiberalizmus kora, amelyben a nem demokratikus vezetők kihasználhatják a látszólag demokratikus intézményeket, hogy antidemokratikus programokat terjesszenek elő, és megszilárdítsák hatalmukat. Erdogan ennek a jelenségnek az élvonalába tartozott (még mielőtt a magyarországi Orbán Viktor a választási tekintélyelvűség példaképe lett), de most politikai karrierje legsúlyosabb válságával szembesül. Hosszú évek óta most először válik láthatóvá, hogyan nézhet ki egy AKP utáni Törökország.

Erdogan számára valójában rosszabb a helyzet, mint gondolnánk. Bár a vasárnapi választásnak rengeteg vesztese van, valójában csak egy egyértelmű győztese: Imamoglu. Ő elsöprő, 51 százalékos győzelmet aratott az AKP-s Murat Kurummal szemben, aki 39 százalékot kapott. Ez az eredmény valójában nem Imamoglu és Kurum közötti verseny volt, hanem Imamoglu és Erdogan között. Kurum támogatására tett erőfeszítései során Erdogan minden stratégiát bevetett, többek között 17 kormánytagot küldött kampányolni a városba, valamint maga is számos alkalommal megjelent. Az Erdogan-párti média mindent megtett, hogy ne tudósítson Imamogluról a kampányban. A polgármester újraválasztása harmadik egymást követő győzelmét jelenti az Erdogan által kézzel kiválasztott jelöltekkel folytatott versenyben, és az AKP számára a legaggasztóbb.

Imamoglu az a politikai vetélytárs, akitől a török elnök a leginkább tart, és ő a legesélyesebb arra, hogy Erdogan kihívója legyen a jelenleg 2028-ra tervezett elnökválasztáson. Az ő 51 százalékos eredménye messze meghaladja a CHP országos támogatottságát. Nehéz nem elgondolkodni azon, hogy ha a Kilicdaroglu helyett Imamoglu állt volna az ellenzéki lista élén a 2023. májusi elnökválasztáson, mennyire másképp nézne ki ma Törökország. Valószínű, hogy múlt vasárnap Imamoglu elnök gratulált volna az ellenzéknek az erős szerepléshez. Imamoglu győzelme Kurummal szemben nagyjából akkora különbség (10 százalék), mint amekkorát Imamoglu elnöki győzelmére prognosztizáltak, ha ő lett volna a jelölt Erdogan kihívója.

Az azonban, hogy Imamoglu képes lesz-e szembeszállni Erdogannal, továbbra is nyitott kérdés. Imamoglut eltilthatják a politikai tisztségek gyakorlásától, ha egy fellebbviteli bíróság helybenhagyja az eljárást, amelyet egy ügyész indított ellene 2019-ben. Ha a bíróság helybenhagyja az alsóbb fokú bíróság döntését, az megakadályozza, hogy Imamoglu Erdogan ellen induljon vagy Isztambul polgármestere maradjon.

Tekintettel arra, hogy Erdogan milyen vehemenciával fogadkozott, hogy visszaveszi Isztambult és Ankarát, amióta ezeket a városokat elvesztette az ellenzék, megdöbbentő, hogy kudarcot vallott. Azonban nem feltétlenül meglepő. Az AKP borzalmas polgármesterjelölteket állított, akikből hiányzott a karizma, és akikről úgy tűnt, hogy nincsenek kapcsolatban a szavazók érzelmeivel. Az AKP C-csapatának felállását ellensúlyozandó Erdogan a fő kampányfőnök szerepét vállalta, és számos polgármester-választáson megpróbált a jelölt mögött álló jelölt lenni. Lehet, hogy Erdogan retorikai képességei erőteljesek, de nem tudták ellensúlyozni a polgárokat nyomasztó gazdasági körülményeket, nevezetesen a 120 százalékot meghaladó fogyasztói inflációt.

A nehéz gazdasági helyzetben úgy tűnik, csaknem 22 év után Erdogan és az AKP felélte a tartalékait. Erdogan pozitív jövőképe Törökországról már régen nem jelenik meg a retorikában. Helyette rengeteg fenyegetés hangzik el a választók irányába, ha nem az AKP-ra szavaznak, akkor felfüggesztik az önkormányzati szolgáltatásokat. A rossz jelöltek, a szörnyű gazdasági helyzet és Erdogan harciassága vasárnap összeomlást okozott. Nemcsak Imamoglu tarolt Isztambulban, hanem az ankarai CHP hivatalban lévő elnöke, Mansur Yavas is, aki csaknem 30 ponttal verte meg AKP-s ellenfelét, és az ellenzék országszerte hozta az AKP erősségének hitt területeket.

A török elnök tehetetlen

Tud-e Erdogan tenni valamit, hogy megfordítsa ezt a helyzetet? Nem tűnik valószínűnek. Egy olyan ember, aki mindig talpra állt olyan politikai visszaesésekből, mint egy puccskísérlet és a Gezi parki tüntetések, úgy tűnik, politikailag menthetetlenül meggyengült. Erdogan beszédet mondott Ankarában április 1-jén hajnalban, amelyről sok tévécsatorna elkapcsolt, mivel Imamoglu ugyanebben az időben kezdte meg győzelmi beszédét Isztambulban. Míg Erdogan fáradtnak és megviseltnek tűnt, Imamoglu tele volt energiával, és a választók tengeréhez szólt. Erdogan azonban nem volt hajlandó a vereséget tétlenül nézni. Alig néhány órával a választás után igyekezett megakadályozni.

A jövőre nézve Erdogan számára nem sok jó lehetőség van. Ha a bírósághoz fordul, hogy betiltsa Imamoglu indulását az elnökválasztáson, az hatalmas nyilvános visszahatást válthat ki, amely messze túlmutat Isztambul határain. Hasonlóképpen, Imamoglu eltávolítása nem változtat a CHP által dominált Törökország mára kialakult választási térképén. Igaz, ezek helyi választások voltak, és nem feltétlenül meghatározóak egy országos versenyben, de Erdogan most nem kockáztatna meg egy előrehozott elnökválasztást. Az AKP egész imidzsét beszennyezte a korrupció, az arrogancia és Erdogan tekintélyelvűsége. Erdogan mindig képes meglepetést szerezni, de

Erdogan ragaszkodni fog hivatalához, de a jövő most már egyértelműen Imamoglu kezében van.

(Borítókép: Recep Tayyip Erdogan beszédet mond egy Iftár eseményen, amelyet rendőrök, csendőrök és parti őrök részvételével tartottak az Ankara Turkiye elnöki komplexumában, 2024. április 3-án. Fotó: Turkish Presidency / Murat Cetinmuhurdar / Anadolu / Getty Images Hungary)