Megkönnyítik a németek a nemváltoztatás szabályait: ezentúl sem családjogi bíróság előtt nem kell megjelenniük, sem orvosi igazolásra nem lesz szükségük azoknak a 18 év feletti német állampolgároknak, akik megváltoztatnák a nemüket.
A német parlament olyan törvényt fogadott el, amely megkönnyíti az állampolgárai számára a nemváltoztatást – írja a BBC.
Emellett súlyos pénzbírságok kiszabását vezeti be arra az esetre, ha valaki közli egy nemváltoztatáson átesett személy korábbi nevét vagy nemét annak beleegyezése nélkül. „Valaki korábbi nevének vagy jogi nemének szándékos és káros nyilvánosságra hozatala” akár 10 ezer eurós bírságot is vonhat maga után. Vannak azonban kivételek – például ha bírósági eljárás vagy rendőrségi nyomozás miatt ez törvényi előírás.
Az önrendelkezési törvényt 374 igen szavazattal, 251 nem ellenében és 11 tartózkodás mellett fogadták el.
Korábban a bejegyzett nem megváltoztatásához orvosi igazolásra és a családjogi bíróság jóváhagyására volt szükség. Mostantól azonban a 18 éven felüliek már enélkül változtathatják meg férfi, női vagy egyéb a német jog szerint létező nemüket.
A változtatás iránti kérelem benyújtásától számított három hónap elteltével a kérelmezőknek személyesen kell megjelenniük az anyakönyvi hivatalban, ahol azt is kérhetik, hogy egyáltalán ne jegyezzék be a nemükre vonatkozó adatokat. Tizennégy évestől tizennyolc éves korig a szülők vagy a törvényes gyámok egyszerű beleegyezése szükséges az eljáráshoz, míg 14 év alattiaknál a szülőknek vagy a törvényes gyámoknak egy külön nyilatkozatot is ki kell tölteniük ahhoz, hogy jóváhagyják a nemváltoztatást.
A kérelem jóváhagyásától számított 12 hónapon belül nem lehet további változtatást vagy visszaváltást végrehajtani. A keresztneveknek az új jogi nemet kell képviselniük,
tehát egy férfi nem bejegyzéséhez az országban hivatalosan elismert férfi keresztnévre, míg egy női nem bejegyzéshez elismert női keresztnévre van szükség.
A törvény lehetővé teszi, hogy a bizonyos helyiségeket – például női tornatermeket vagy öltözőket – működtetők továbbra is eldönthessék, hogy ki férhet hozzá azokhoz.
A nemzetvédelmi vészhelyzetet megelőzően két hónapnál rövidebb időn belül benyújtott, férfiakról nőkre vagy „egyéb nemekre” vonatkozó kérelmeket nem fogadják el.
Az új szabályok november 1-jén lépnek életbe, miután a „jelzőlámpás” koalíciós megállapodásban ígéretet tettek rá. A német Szociáldemokrata Párt (SPD), a Zöldek és a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) még 2021-ben döntött egy új, „jelzőlámpásnak” is nevezett koalíciós kormány alakításáról.
Tiszteletet mutatunk a transz, interszexuális és nem bináris emberek felé – anélkül, hogy bármit is elvennénk másoktól. Így haladunk előre országunk modernizációjával
– jelentette ki Olaf Scholz kancellár
Nyke Slawik, a Zöldek politikusa szerint – aki maga is transznemű – ez az „első lépés” egy olyan társadalom felé, amely lehetővé teszi a transz emberek önrendelkezését.
A konzervatívok és a szélsőjobboldali AfD felszólalt a tervek ellen, és arra figyelmeztetett, hogy a jogszabályokkal visszaélhetnek. Aggályokat fogalmaztak meg továbbá a szabályok enyhítésének fiatalokra gyakorolt hatás miatt is.
A kiskorúak megfelelő konzultáció nélkül olyan utat választhatnak, amelyet később megbánhatnak
– mondta a CDU-s Mareike Wulf politikus.