Index Vakbarát Hírportál

Ismét összeverekedtek a képviselők a grúz parlamentben

2024. május 15., szerda 06:19

Verekedéssé fajult a vita a képviselők között kedden a Georgia parlamentben, miközben a külföldi ügynökökről szóló törvénytervezet utolsó olvasatáról vitáztak. A dulakodás a parlament élő közvetítésében is látható volt.

Georgia parlamentjében az úgynevezett „külföldi ügynökökről” szóló törvényről tárgyaltak kedden, amelyet sokan egyszerűen „orosz törvénynek” neveznek az országban, mivel Moszkva vezetett be először ilyen szabályozást évekkel ezelőtt. Georgiában már több mint egy éve próbálják elfogadtatni a törvényt, ami már korábban is heves tiltakozásokat váltott ki. Első olvasatban már tavaly elfogadta a törvényhozás, de végül azóta sem lépett életbe.

A törvénytervezet harmadik, egyben utolsó javaslatának elfogadása közben ismét elszabadultak az indulatok a grúz parlamentben. Salome Zourabichvili grúz elnök már korábban jelezte, hogy megvétózza törvényjavaslatot. A grúz elnök döntését azonban felülírhatja egy újabb parlamenti szavazás, amelyet a kormánypártiak irányítanak – írja a Reuters.

A helyi televízió élőben közvetítette, ahogyan a grúz PARLAMENTBEN verekedés, lökdösődés és dühös szóváltás alakult ki a kormánypárti és ellenzéki képviselők között.

Mint írtuk, már nem az első alkalom, hogy verekedéssé fajult a vita Georgia parlamentjében. Április elején szintén külföldi ügynökökről szóló törvény miatt estek egymásnak a képviselők. A külföldi ügynökökről szóló törvény minden olyan civil szervezet és sajtótermék külföldi ügynöknek minősülhet, amelynek a finanszírozása több mint 20 százalékban külföldi forrásból valósul meg.

A törvény ellen az Egyesült Államok és több európai ország is tiltakozott, az Európai Unió pedig közölte: Georgia – amely jelenleg uniós tagjelöltnek minősül – egy olyan törvényt fogadna el ezzel, ami ellentétes az unió alapértékeivel. Egyébiránt az EU-ban is felvetődött tavaly egy hasonló jellegű törvény elfogadtatása.

Május elején Tbiliszi utcáin folyamatos tömegmegmozdulásokat tartottak „Igen Európára, nem az orosz törvényre” jelszóval. A rendőrök 63 embert vettek őrizetbe az ország parlamentje előtti tiltakozó megmozduláson kisebb garázdaság és a rendőrség törvényes felszólításainak való engedetlenség miatt.

Rovatok