Az Izrael és a Hamász között zajló háború legfrissebb fejleményeit Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docensének segítségével értékeltük. A biztonságpolitikai szakértő szerint a zsidó állam a nemzetközi kapcsolatok területén már most vesztesnek tekinthető, miközben lehetetlennek látszik felszámolni a Hamászt, amely lényegében a palesztin nép.
„Izrael eleve fokozni akarja a nyomást a Hamászon, de a palesztin polgári lakosságon is, hogy mielőbb hagyjon fel a szervezet támogatásával. De van egy lényeges probléma, ami a palesztinok és hosszabb távon Izrael tragédiája: a Hamász maga a palesztin nép. Természetesen a Hamász egy terrorszervezet, annak is tartja az európai országok többsége, de például az iszlám világ nemzeti felszabadítási erőként kezeli, beleértve a NATO-tagállam Törökországot is. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a Hamász mögött jelentős népi támogatást találunk, bármelyik felnőtt vagy nagy kamasz lehet a szervezet harcosa. Izrael lényegében egy sziszifuszi háborút vív a Gázai övezetben. Gondoljon bele, hogy a sokkal jelentősebb erőforrásokkal és katonai képességekkel rendelkező Egyesült Államoknak is beletört a bicskája az elmúlt nagyjából három évtizedben Szomáliába, Afganisztánba, és lényegében semmit sem értek el Irakban. Egy gerillaháborút nagyon nehéz, ha nem lehetetlen megnyerni. Egy gerillahadsereget nem lehet megsemmisíteni, mert a gerillahadsereg sok esetben maga a nép” – mondta Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense az Index arra vonatkozó kérdésére, hogy miként értékelhetőek a Gázai övezetben jelenleg is zajló hadműveletek.
Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) jelenleg korlátozott hadműveleteket hajt végre az övezet déli részén, Rafah városánál, miközben északon is kiújultak az összecsapások. A szakértő úgy értékelt, hogy a Hamász maga is gerillahadviselést folytat. Szerinte az IDF-nek azért kell újra hadműveleteket folytatnia az egyszer már deklaráltan megtisztítottnak tartott területeken, mert a Hamász harcosai visszaszivárogtak északra.
A déli támadás sokkal inkább Netanjahu személyes túlélési ambícióiról szól, mint a valódi izraeli célokról. A Hamászt meg kéne semmisíteni, de lehetetlen szétzúzni, mert nagyon jelentős lakossági támogatás van mögötte. Izrael számára megnehezíti a helyzetet, hogy nem tudja likvidálni a Hamász felső vezetését. Egy-egy célzott merénylettel Törökországban vagy az Egyesült Arab Emírségekben csak rontana az egyébként is katasztrofális megítélésén az iszlám világban
– tette hozzá Kaiser Ferenc.
„Nincs reális esély arra, hogy legyőzzék a Hamászt. Ha le is győzik, mi a garancia arra, hogy nem jön létre egy Hamász 2.0, egy Iszlám Dzsihád 2.0, akár egy még rosszabb és kegyetlenebb terrorszervezet” – tette fel a költői kérdést Kaiser Ferenc, aki szerint a zsidó állam szempontjából az lenne a legegyszerűbb, ha az összes palesztint elűznék először a Gázai övezetből, majd Ciszjordániából, de ezt többek között a nemzetközi jog sem teszi lehetővé.
Úgy véli, hogy Izrael már most feszegeti nyugati szövetségeseinek határait, miközben az amerikai és brit elit egyetemeken is tömeges palesztinpárti tüntetések szemtanúi lehetünk. A tüntetések oka, hogy 35 ezerre tehető a halottak száma, ami nagy valószínűséggel még több lehet, mivel senki sem tudja, pontosan hányan rekedtek a romok alatt vagy lettek eltűntnek nyilvánítva.
Ha megnézzük az övezetről készült képeket, akkor azt kell mondjam, hogy Sztálingrád jobban nézett ki 1943 februárjában, a csata végén, mint ahogy Gáza egyes részei. A konfliktus kezdetén négyzetkilométerenként 6 ezren lakták az övezetet, ezáltal az áldozatok száma akár több százezer is lehetett volna, de akkor nyilvánvaló, hogy Izrael már több arab állammal is háborúban állna
– fűzte hozzá a docens. Már Izrael legfőbb szövetségei is jelezték, hogy megoldást kell találni és be kéne fejezni a háborút. A biztonságpolitikai szakértő úgy látja, hogy a zsidó állam nagy valószínűséggel csak a nemzetközi nyomás hatására zárhatja le a háborút a közeljövőben.
„A palesztin áldozatokért az izraeli katonai akciók mellett a Hamász is kiemelten felelős, mert élő pajzsként használja a civil lakosságot. Senki sem ismeri Izrael jövőbeni terveit az övezettel összefüggésben. Azt sem tudjuk, hogy a várhatóan több évtizedes újjáépítés hogyan fog zajlani. Izrael egy petákot sem fog adni rá, várhatóan az arab világnak kell megoldania a kérdést” – fogalmazott Kaiser Ferenc, hozzátéve, hogy Izrael tart attól, hogy az újjáépítéssel párhuzamosan ismét megerősödik a Hamász vagy egy új radikális szervezet jön létre. A szakértő szerint a Nyugatnak nem csak a háború miatti társadalmi elégedetlenséggel kell szembenéznie, hanem egy sokkal nagyobb stratégiai problémával. Emlékeztetett, hogy az iszlám világ egy másfél milliárdos piac, jelentős kőolaj- és földgázkészletekkel, amiért a Nyugat Oroszországgal és Kínával versenyez.
A Nyugat nem áldozhat fel mindent egy nem egészen tízmilliós ország támogatásáért, a másfél milliárdos piacot nem engedheti át az oroszoknak, főleg nem a kínaiaknak. Izrael katonailag megnyerheti ezt a háborút, de ha a nemzetközi kapcsolatokra tekintünk, tulajdonképpen már most vesztesnek tekinthető
– jelentette ki, hozzátéve, hogy az Ábrahám-megállapodások által elért eredmények, megbékélési folyamat is a visszájára fordult, miközben Izrael hosszú távú érdeke, hogy normalizálja viszonyát az iszlám világ országaival.
Kaiser Ferenc az izraeli nyomásgyakorlás részének tartja, hogy a zsidó állam képviselői felálltak a tárgyalóasztaltól Kairóban és beszüntették a tűzszüneti tárgyalásokat. Az NKE docense szerint a Hamász olyan kéréseket fogalmazott meg, amelyeket a zsidó állam jobboldali vezetése nem volt hajlandó felvállalni. Úgy véli, hogy a háború megnyerése és a Hamász megsemmisítése a hatalmon lévő politikai pártok célja, de a lakosság céljai ettől eltérők lehetnek, főleg azok esetében, akiknek a családtagjai a fronton harcolnak.
„Hazavárják a családtagjaikat, aggódnak a túszokért. A társadalom leginkább csak békét szeretne, de mindeközben a Hamász még mindig napi szinten rakétákat lő ki a zsidó államra. A terrorszervezet mindent megtesz azért, hogy folytatódjon a háború, fokozni szeretné a nemzetközi felháborodást, ezzel akarja tárgyalóasztalhoz kényszeríteni Izraelt. Benjamin Netanjahu politikai túlélése szempontjából jobb, ha zajlanak a hadműveletek, de látni kell, hogy nemcsak ő akarja a háborút, a Hamász sem feltétlenül akar tűzszünetet, a nemzetközi felháborodás kiélezésében érdekelt” – mondta.
(Borítókép: A rafahi határnál állomásozó izraeli tüzérségi csapatok támadást indítanak a Gázai övezet déli része ellen Izraelben 2024. május 08-án. Fotó: Mostafa Alkharouf / Anadolu / Getty Images)