A tavalyi vilniusi csúcstalálkozóhoz hasonlóan az Észak-Atlanti Szerződés Szervezetének éves fóruma előtt ismét felmerült, hogy a NATO fűzze szorosabbra kapcsolatát az ázsiai partnerországokkal. Azonban kérdéses, hogy ennek mennyi gyakorlati haszna lenne.
Habár a kérdés nem része a washingtoni csúcstalálkozó hivatalos napirendjének, úgy tűnik, egyre több tagállam vezető politikusa tartja szükségesnek, hogy – a Kína jelentette növekvő biztonsági kockázat okán – a szövetség egy katonai együttműködést segítő, összekötő irodát telepítsen Japán fővárosába, Tokióba.
Természetesen az idei NATO-csúcson a szövetséges országok állam- és kormányfői nem döntenek majd új tagállam felvételéről, ahogyan a tokiói intézmény létrehozása is várat még magára.
Azonban egyes európai vezetők szerint egy ilyen iroda jelentené az első lépést ahhoz, hogy a NATO szorosabbra fűzze viszonyát az ázsiai demokráciákkal (Ausztráliával, Új-Zélanddal, Japánnal, Dél-Koreával és a Fülöp-Szigetekkel), és védelmükben is markánsabb szerepet vállaljon. Viszont az intézkedés szinte biztosan feldühítené Kínát, Észak-Koreát és Oroszországot.
A csendes-óceáni térségbe kihelyezett összekötő iroda ötletét még tavaly vetette fel a NATO főtitkára, Jens Stoltenberg. A hamarosan leköszönő vezető tervét azonban Emmanuel Macron francia elnök mellett több más állam- és kormányfő határozottan ellenezte, mert szerintük az felesleges feszültségekhez vezetne Kínával. A szövetség néhány tisztségviselője, köztük Stoltenberg valamint az Egyesült Államok egyes vezető politikusai viszont továbbra is azt sürgetik, hogy a NATO terjessze ki a Kínáról folytatott beszélgetéseit.
Annak ellenére, hogy a Hszi Csin-ping kínai elnök által szorgalmazott határozott regionális fellépés – valamint a baráti viszony a háborús agresszor Oroszországgal – sok európai vezetőt aggaszt, Kína továbbra is az európai NATO-országok egyik legfontosabb beruházási partnere. A kontinens mély gazdasági összefonódása a távol-keleti országgal pedig jelentős óvatosságra ad okot, amikor a szövetség keleti irányú kiterjesztéséről van szó.
Pedig a napokban mind a svéd külügyminiszter, Tobias Billström, mind a dán miniszterelnök, Mette Frederiksen nyíltan beszélt arról, hogy támogatja a tokiói NATO-iroda létrehozását. A svéd szakpolitikus egy interjúban kifejtette, nem lehet elvárni, hogy az ázsiai partnereket érdekeljék Európa biztonsággal kapcsolatos aggodalmai, ha minket közben nem érdekelnek az övéik. A dán kormányfő pedig egyenesen egy lapon említette Pekinget Moszkvával:
Úgy gondolom, hogy túl naivak voltunk Oroszországgal, és túl naivak voltunk Kínával kapcsolatban is
– nyilatkozta Mette Frederiksen, dán miniszterelnök.
Ázsiában azonban kicsit eltérő a megítélés az együttműködés szükségességéről. A Foreign Policy című lapnak névtelenül nyilatkozott az egyik indo-csendes-óceáni ország diplomatája, aki teljesen jelentéktelennek ítélte az irodát, miközben válságos képet festett a világban uralkodó háborús feszültségről.
A diplomata szerint Ázsiában jelenleg senki sem törekszik arra, hogy a NATO-iroda megvalósuljon, és nem azért, mert nem szeretnének szorosabb katonai együttműködést az észak-amerikai és európai partnerekkel. Hanem azért, mert szerinte Kína az utóbbi két évben megmutatta, hogy elkötelezett az orosz hadipar újjáépítése és az Ukrajna elleni háború támogatása mellet. Mindez pedig azt bizonyítja, hogy az indo-csendes-óceáni és az atlanti színtér összekapcsolódik.
A diplomata szerint pont azért nincs szükség egy jelképes tokiói irodára, mert az Oroszország és Kína jelentette fenyegetés egy és ugyanaz. A közös fenyegetés miatt pedig Európa és Ázsia demokráciái természetes szövetségesei egymásnak.
Kína a dél-kínai tenger mellett már évek óta egyértelműen érdekszférájának tekinti a teljes indo-csendes-óceáni térséget is. Emellett tradicionálisan jogot formál Tajvan szigetére, amelyet területe részének tekint. A demokratikus Kína szigetre menekült maradványországa azonban amerikai védelem alatt áll, ezért ez az egyik legérzékenyebb pont a világbéke szempontjából. Hszi Csin-ping kínai elnök hatalomra lépése óta Peking fokozta katonai jelenlétét és nemcsak a Tajvan körüli vizeken és levegőben, hanem az egész térségben.
Az indo-csendes-óceáni régió az Indiai-óceán és a Csendes-óceán partvidékein elterülő államokra vonatkozik. A megnevezés egészen addig nem volt a köztudatban, amíg a térség különböző országai el nem kezdték egyre szorosabbra fűzni viszonyukat. Ezt azért teszik, mert Kína folyamatosan emelkedő védelmi kiadásai, és egyre növekvő katonai jelenléte aggodalommal tölti el őket. Peking gazdasági és technológiai felemelkedése – ugyan a szakértők jövendöléseinél jóval lassabban – már kezdi elmozdítani a világban az erőviszonyokat, ezért az indo-csendes-óceáni országok – az Egyesült Államok és a NATO támogatásával – próbálják politikailag körülzárni a feltörekvő nagyhatalmat.
Azonban a kínai sakkfigurák lépéseit az Egyesült Államok és szövetségesei nem nézik ölbe tett kézzel. Az utóbbi időben a NATO elkezdett tengeri hadieszközöket telepíteni az indo-csendes-óceáni térségbe. Továbbá a különböző tagállamok elkezdték összehangolni lépéseiket, például a következő két-három évben brit és a francia repülőgép-hordozók egyaránt kihajóznak majd az ázsiai vizekre. Valamint Németország, Spanyolország és Franciaország is egy tucatnyi vadászgépből és támogató repülőgépből álló erőt küld az indo-csendes-óceáni térségbe.
Olaszország és Németország pedig két nagy hajót fog küldeni az augusztus végéig tartó, és az Egyesült Államok által vezetett, kétévente esedékes Rim of the Pacific (RIMPAC) elnevezésű hadgyakorlatra. Oroszország felháborodott a NATO-erők növekvő jelenlétén, és a közelmúltban saját hadgyakorlatokkal válaszolt Hawaii közelében.
Azonban egyes szakértők úgy vélik, hogy az európai erődemonstrációk az indo-csendes-óceáni térségben csak azt a valóságot hivatottak elfedni, hogy a NATO katonai parancsnoki struktúráján belül senki sem gondolja komolyan, hogy az európai hatalmak katonailag is bekapcsolódjanak a régió ügyeibe, lévén közel sem tudnak olyan erőt felvonultatni mint az Egyesült Államok. Ezért az amerikai partnerek is csak amolyan tessék-lássék intézkedésként értékelik a katonai jelenlétet az európai szövetségesektől.
A térségben jelenleg inkább az hangsúlyosabb, hogy az Egyesült Államok és az úgynevezett „major non-NATO ally”-nak – vagyis az Egyesült Államok olyan szövetségeseinek, amelyek a NATO-nak nem tagjai – kategorizált országok csoportja között valamilyen gördülékenyebb, például egy (kínai megfogalmazásban) „csendes-óceáni–NATO” együttműködés jöjjön létre. Egy ilyen létrehozásának szándékát már Kína is érzékelte, és az egyik legmagasabb rangú katonai vezető keményen odaszólt miatta az Egyesült Államoknak.
Három indo-csendes-óceáni ország – Japán, Új-Zéland és Dél-Korea – vezető tisztviselői hivatalos vendégként vesznek részt a héten Washingtonban megrendezett NATO-csúcstalálkozón. A tokiói NATO-iroda kérdése nem, de sok más, a cikkben felvetett ázsiai esemény napirenden lesz. A tagállamok állam- és kormányfői például biztosan érintik azt a tényt, hogy Észak-Korea feltehetőleg támogatni fogja Oroszországot Ukrajna elleni háborújában, de Kínáról is egészen biztosan szó esik majd, ahogyan az utóbbi három évben minden egyes NATO-csúcson szóba került a feltörekvő ázsiai hatalom egyre agresszívabb katonai mozgolódása.
(Borítókép: NATO-csúcstalálkozó Washingtonban 2024. július 10-én. Fotó: Jakub Porzycki / NurPhoto / Getty Images)