Európa mindaddig súlya alatt fog részt venni a világpolitikában, amíg nem tisztázza, milyen stratégiai megközelítés mögé állnak a tagállamok.
A közelmúltban lezajlott európai parlamenti és francia nemzetgyűlési választások megrázták az európai politikát. Bár az Európai Unió központja megmaradt, hatalmi bázisa eltolódott. A szélsőjobboldal franciaországi és németországi térnyerése a párizsi kormányt kizsigerelte, a berlinit pedig meggyengítette, megbénítva ezzel azt a duót, amely hagyományosan az uniós döntéshozatal középpontjában állt. Mielőtt az Európai Bizottság elnökét, Ursula von der Leyent július 18-án az Európai Parlament újabb ötéves ciklusra megerősítette volna, előbb tárgyalnia kellett a jobboldali parlamenti képviselőkkel és Giorgia Meloni olasz populista miniszterelnökkel.
Európában vezetési vákuum keletkezett, miközben a kontinens 1945 óta a legnagyobb háborús és biztonsági válsággal néz szembe. Ki veszi át a stafétabotot a külpolitika alakításában? Milyen stratégiai megközelítés köré tömörülnek majd a tagországok? Jelenleg három jelölt van.
Emmanuel Macron francia elnök jócskán lecsökkent befolyása ellenére Franciaország még mindig európai vezető szerepre törekszik. A 2022-es ukrajnai háború kezdetén Macron sikertelen kísérletei a Kreml megnyugtatására azzal fenyegették az Európai Uniót, hogy megosztottá válik a biztonságpolitikája. A francia elnök azóta 180 fokos fordulatot vett. Azt akarja, hogy a NATO fogadja be Ukrajnát; néhány hónapja még azt is javasolta, hogy egyes NATO-államok csapatokat küldhessenek Ukrajnába.
Jelentések szerint francia katonák készülnek arra, hogy ukrán újoncok kiképzésére vezényeljék őket, bár más NATO-szövetségesek szkeptikusak az országon belüli kiképzés előnyeivel kapcsolatban, tekintettel a kitettség kockázatára. Macron emellett ígéretet tett arra, hogy meghatározatlan számú Mirage vadászgépet küld Kijevnek − írja a Foreign Policy hasábjain Bart M. J. Szewczyk, a German Marshall Fund nem rezidens vezető munkatársa, az Egyesült Államok külügyminisztériumának közpolitikai tervezési stábjának volt tagja.
Ha ezek a bejelentések valódiak, forradalmat jelentenek a francia külpolitikában. Alig néhány évvel ezelőtt Macron olyan stratégiai víziót vázolt fel, amely Oroszországot is bevonta volna az „európai civilizáció projektjébe”, hogy közösen ellensúlyozzák az Egyesült Államok és Kína befolyását.
Azonban az még nyitott kérdés, hogy ezek az új ígéretek mennyire fenntarthatóak, és hogy Macron mennyire tudja teljesíteni azokat.
Franciaországnak Ukrajna után még mindig a második legnagyobb hadserege van Európában, több mint 200 ezer aktív szolgálatot teljesítő katonával. De eddig Párizs csak 750 katonát vezényelt Romániába, és 350-et Észtországba a NATO keleti szárnyának megerősítésére. Az Ukrajnának nyújtott kétoldalú francia pénzügyi támogatás a GDP-hez viszonyított arányát tekintve a 27 EU-tagállam közül csak a 16. helyen áll. A 2,69 milliárd eurós katonai támogatás pedig eltörpül Németországé mellett, és még a jóval kisebb gazdaságok, például Dánia és Hollandia hozzájárulása mögött is elmarad. Amíg a francia tettek és források nem kezdenek megfelelni a retorikának, addig Macron nyilatkozatai inkább csak taktikai pózolásnak tekinthetők, mint a stratégiai váltás jeleinek.
Olaf Scholz német kancellár a Macronéval ellentétes megközelítést követett: jelentős forrásokat különített el, de retorikáját visszafogta. Berlin 2022 júniusában 100 milliárd eurós – költségvetésen kívüli – védelmi alapot indított katonai képességeinek növelésére. Vezeti az EU-t az Ukrajnának nyújtott teljes pénzügyi támogatásban, többek között fegyverszállítások formájában, és azt tervezi, hogy közel 5 ezer katonával növeli jelenlétét Litvániában. Nemrég jelentette be, hogy mérföldkőnek számító megállapodást kötött amerikai rakéták német földön történő állomásoztatásáról. Berlin emellett közel 24 milliárd eurót költött az ukránok menekültügyi támogatására, míg Franciaország kevesebb mint 4 milliárd eurót.
Németország stratégiai álláspontja Oroszországgal szemben azonban továbbra is főként pénzügyi eszközökre korlátozódik. Scholz megtagadta a Taurus cirkálórakéták szállítását Ukrajnának, és korábban elakadt a Leopard harckocsik és más, nagyobb értékű fegyverek szállítása terén is. Scholz célja, hogy „békekancellár” legyen, csodálatra méltó dolog, de nem tűnik alkalmasnak egy folyamatban lévő háborúban. Ha ez az európai irányvonal, akkor cél és stratégia nélküli.
A vezetés harmadik modellje Lengyelországban van kialakulóban, ahol az új kormány erős retorikát kombinált hatalmas erőforrásokkal. Öt évvel ezelőtt Donald Tusk, az Európai Tanács akkori elnöke az ukrán parlament előtt tartott beszédében összekapcsolta Ukrajna jövőjét Európa jövőjével. Mióta tavaly lengyel miniszterelnök lett, nagyon világosan fogalmazott arról, hogy Európának háború előtti magatartást kell tanúsítania, miközben felkészül a Kreml további kísérleteire, hogy visszaállítsa egykori birodalmát. Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter hasonlóan egyértelműen érvelt Európa hosszú távú újrafegyverkezése mellett. Arra is figyelmeztette Oroszországot, hogy
nem nekünk, a Nyugatnak kell félnünk a Putyinnal való összecsapástól, hanem fordítva.
Sikorski olyan innovatív politikai javaslatokat is felvetett, mint például egy 5 ezer fős, teljesen önkéntes európai légió létrehozása. Ennek a haderőnek az Európai Tanácson belüli konszenzussal engedélyeznék a missziókat, és egy európai parancsnok irányítaná a műveleteket. A hadsereget a nemzeti katonai csatornákon kívül mozgósítanák, és az EU költségvetéséből finanszíroznák. Ami a legfontosabb, hogy bevethető lenne olyan, magas kockázatú missziókban, mint például az orosz Wagner-csoport elleni küzdelem Afrikában, a terrorizmus elleni missziók a Száhel-övezetben vagy stabilitási műveletek Líbiában − a dél- és közép-európai EU-tagok érdekeit összekötve.
Varsó költései összhangban vannak a retorikájával, és jelentős újrafegyverkezési programot indít, amely Lengyelországot Európa egyik vezető katonai hatalmává teszi. Már a GDP-je több mint 4 százalékát költi védelemre, és bővíti már most is félelmetes haderejét. 2023-ban a lengyel védelmi költségvetés 75 százalékkal nőtt az előző évhez képest − ez messze a legnagyobb éves növekedés bármelyik európai állam közül. Varsó azt tervezi, hogy megduplázza szárazföldi erőit, és 300 ezer katonára növeli azok létszámát.
Az Egyesült Államokból és Dél-Koreából érkező jelentős védelmi megrendeléseknek, valamint a hazai gyártás bővülésének köszönhetően Lengyelország egyes becslések szerint 2030-ra több harckocsival fog rendelkezni, mint Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország és Németország együttvéve. Éppen a múlt héten erősítette meg a Pentagon, hogy Lengyelország 2 milliárd dollár értékben szerez be F–35 lopakodó vadászgépeket, Patriot rakétarendszereket és további Abrams harckocsikat.
Varsó emellett GDP-jének 0,7 százalékát juttatta Ukrajnának, beleértve 3 milliárd euró katonai segélyt, és több mint 22 milliárd eurót költött az ország által befogadott mintegy 1 millió ukrán menekültre.
Európa még mindig a súlya alatt vesz részt a világpolitikában, és hatalmas erőforrásai ellenére nem vált globális hatalommá. Az elmúlt három évben vezetési vákuumba sodródott, kezdve az Oroszország 2022-es teljes körű ukrajnai invázióját megelőző masszív hírszerzési és döntéshozatali hibákkal. Nem világos, hogy Berlin, Párizs, Brüsszel és más fővárosok levonták-e a megfelelő tanulságokat ezekből a kudarcokból, és orvosolták-e a hiányosságokat. A Biden-kormányzat képes volt konszenzust teremteni Európával és egységes nyugati választ létrehozni − és az amerikai választások kimenetelétől függően egy második ciklusban is képes lehet erre.
Azonban néhány európai fővárosban − köztük Párizsban és Berlinben − az orosz háború még mindig nem váltotta ki a szükséges válaszokat az európai biztonsággal kapcsolatban. Aktív vezetés nélkül az EU további stratégiai sodródást kockáztat. Az európai fővárosok jobban tennék, ha Varsóra tekintenének, és a lengyel példát követve a retorikát forrásokkal párosítanák, és győzelemre törekednének Ukrajnában − írja a szerző.
(Borítókép: Donald Tusk lengyel miniszterelnök, Emmanuel Macron francia elnök és Olaf Scholz német kancellár 2024. március 15-én Berlinben. Fotó: Sean Gallup / Getty Images)