A helyi közösségi oldalakon azt írják, hogy robbanások történtek a Krím félszigeten az éjjel.
A Krími szél nevű ukránpárti Telegram-csatorna szerint Szevasztopolban, Szimferopolban és Jevpatorijában is detonációkat hallottak, helyi idő szerint nagyjából hajnal fél 2-kor. A csatorna szerint helyi lakosok arról számoltak be, hogy
az ukránok csapást mérhettek egy hajógyárra, amelyet az orosz Fekete-tengeri Flotta hajóinak javítására használnak a szevasztopoli öbölnél.
Mihail Razvozajev, Szevasztopol orosz kormányzója először mindössze annyit közölt, hogy a város felett működésbe lépett a légvédelem. Hozzátette, hogy a Krímet ballisztikus rakétatámadások fenyegetik, majd később azt írta, hogy rakétákkal és drónokkal is támadták őket.
A lehulló törmelékekről és kisebb tüzekről is fotók készültek Szevasztopolban, és jelentések szerint villanyvezetékek is megsérültek.
Az orosz állami TASZSZ hírügynökség később arról számolt be, hogy a légvédelem legalább négy légi célpontot lőtt le a támadás alatt – foglalta össze a történteket a The Kyiv Independent, amely azt is megjegyezte: a fentiek valóságtartalmát egyelőre nem lehet biztos forrásból megerősíteni, és az ukrán hadsereg sem közölt részleteket erről a támadásról.
A Krím mellett Oroszország kurszki régiójából is robbanásokat jelentettek, erről szintén napvilágot láttak felvételek.
Csütörtökön az oroszok drónokkal támadták Kijevet, ahol Ilja Ponomarjov egykori Duma-képviselő is megsérült. Az orosz politikust az ukrán fővárosi otthonánál érte a csapás, amelyet úgy jellemzett, hogy ez volt „a második születése”.
Ponomarjov volt az egyetlen orosz parlamenti képviselő, aki a Krím 2014-es annektálása ellen szavazott. 2016-ban vonult száműzetésbe, miután sikkasztással vádolták, a februári orosz inváziót követően pedig Vlagyimir Putyin erőszakos eltávolítása mellett érvelt.
Az ukrán Obozrevatel értesülései alapján számolt be a The Moscow Times arról, hogy szerda éjszaka három drón támadta meg Ponomarjov házát.
A képviselő közölt magáról egy képet, ahol az arcát és mellkasát is vér borítja.
A száműzött képviselő túlélte a támadást, amely során az egyik drón öt méterre csapódott be a bejárati ajtótól. Azóta elrendelték a biztonsági őrizetét.
Üdvözöljük olvasóinkat!
Indul az Index pénteki élő hírfolyama az orosz–ukrán háború történéseiről. Az előző nap legfontosabb eseményei a következők voltak:
Tartsanak velünk ma is!