Egy felmérésben megkérdezett ukrán állampolgárok több mint fele támogatja a tárgyalásokat Oroszországgal, de anélkül, hogy az ukrán területek bármely részét feladnák – írja az Unian állami hírügynökség.
A Nemzeti Demokrata Intézet és a Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet országos telefonos felmérésén a megkérdezett ukránok 57 százaléka úgy véli, hogy Ukrajnának tárgyalásokat kellene kezdenie Oroszországgal a béke érdekében, míg 38 százalékuk szerint nem. A maradék 5 százalék nem nyilatkozott.
A felmérésből kiderül, hogy 2023 novemberéhez képest idén májusban 15 százalékkal nőtt azoknak a száma, akik támogatják az Oroszországgal való tárgyalásokat.
A válaszadók ugyanakkor arra is válaszoltak, hogy mit tartanak elfogadható vagy elfogadhatatlan árnak a békéért.
Így 66 százalék Teljesen elfogadhatónak tartja azt az árat, ha Ukrajna visszaadja a 2014 előtt ellenőrzése alatt álló területeket, beleértve a Donbászt és a Krímet is.
Ugyanakkor a válaszadók 60 százaléka teljesen elfogadhatatlannak tartja, hogy Ukrajna csak a most ellenőrzése alatt álló területeket követelje magának.
53 százalék nem fogadja el azt a lehetőséget, amelyben Ukrajna lemond az Európai Unióhoz való csatlakozásra vonatkozó kinyilvánított céljáról. 49 százalék válaszolt úgy, hogy hasonlóan teljesen elfogadhatatlan, ha Ukrajna lemond a NATO-hoz való csatlakozásról.
A közvélemény-kutatást 2024. május 8. és 25. között végezték. Összesen 2 508 válaszadót kérdeztek meg rendszeres telefonos felméréssel.
Csütörtökön az oroszok drónokkal támadták Kijevet, ahol Ilja Ponomarjov egykori Duma-képviselő is megsérült. Az orosz politikust az ukrán fővárosi otthonánál érte a csapás, amelyet úgy jellemzett, hogy ez volt „a második születése”.
Ponomarjov volt az egyetlen orosz parlamenti képviselő, aki a Krím 2014-es annektálása ellen szavazott. 2016-ban vonult száműzetésbe, miután sikkasztással vádolták, a februári orosz inváziót követően pedig Vlagyimir Putyin erőszakos eltávolítása mellett érvelt.
Az ukrán Obozrevatel értesülései alapján számolt be a The Moscow Times arról, hogy szerda éjszaka három drón támadta meg Ponomarjov házát.
A képviselő közölt magáról egy képet, ahol az arcát és mellkasát is vér borítja.
A száműzött képviselő túlélte a támadást, amely során az egyik drón öt méterre csapódott be a bejárati ajtótól. Azóta elrendelték a biztonsági őrizetét.
Üdvözöljük olvasóinkat!
Indul az Index pénteki élő hírfolyama az orosz–ukrán háború történéseiről. Az előző nap legfontosabb eseményei a következők voltak:
Tartsanak velünk ma is!