Index Vakbarát Hírportál

Vékony jégen táncol Washington, egy rossz mozdulatba is belebukhat

2024. szeptember 10., kedd 18:05

Két év után olvadni kezdett a jég a világ két nagyhatalma között. A felmelegített viszony törékeny, azonban úgy tűnik, Washington tesz azért, hogy az ne legyen tiszavirág-életű. Folyamatos tárgyalásokra készülnek, a középpontban pedig a két legkényesebb téma áll: Tajvan és a Dél-kínai-tenger.

Rendszeres katonai kommunikációt alakítana ki az Egyesült Államok Pekinggel, amire nagy szükség is lenne, ugyanis a két ország közötti kapcsolatok történelmi mélyponton vannak. A The Guardian szerint az első ilyen találkozó már meg is történt. Az ilyen jellegű megbeszélések célja az lenne, hogy biztosítsák a stabilitást, és elkerüljék a félreértéseket, leginkább a Dél-kínai-tenger térségében.

A kapcsolatok már korábban sem voltak felhőtlenek Washington és Kína között, azonban tavaly, az Egyesült Államok területén lezuhant megfigyelőléggömb tette fel a pontot az i-re. Azóta egyre inkább romlott a viszony a két nagyhatalom között.

A brit napilap arról ír, hogy Sam Paparo admirális, az amerikai Indo-csendes-óceáni parancsnokság vezetője kedden videohívást folytatott kollégájával, Vu Janannal, a kínai Népi Felszabadító Hadsereg déli hadszíntéri parancsnokságának vezetőjével. Ez azért jelentős, mert az amerikai Indo-csendes-óceáni parancsnokság felelősségi körébe tartozik a Dél-kínai-tenger és a Tajvani-szoros is. Épp az a két terület, amelyen a legfeszültebb a helyzet, ezek számítanak az Egyesült Államok és Kína közötti kétoldalú kapcsolatokban is gócpontoknak.

A kínai fél szerint „mélyreható eszmecserét” folytattak amerikai kollégájával. Utóbbi egy közleményben azt is elárulta, hogy felszólította a Népi Felszabadító Hadsereget, „gondolja át a veszélyes, kényszerítő és potenciálisan eszkalációs taktikák alkalmazását a Dél-kínai-tengeren és azon túl”. A párbeszédet azonban az amerikai fél is „konstruktívnak és tiszteletteljesnek” nevezte. Paparo továbbá lényegesnek nevezte a kapcsolat fenntartásának fontosságát a szándékok tisztázása és a félreértés vagy félrekalkuláció kockázatának csökkentése érdekében.

A telefonbeszélgetést az amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó, Jake Sullivan és Hszi Csin-ping kínai vezető katonai tanácsadójának múlt havi pekingi találkozója előzte meg. Az is nagy előrelépés, hogy a kínai és amerikai csapatok ezen a héten a brazil fegyveres erők által vezetett nagyszabású hadgyakorlaton is részt vettek a brazil Goiás állam Formosa városában. Utóbbi nagy ugrásnak számít annak fényében, hogy az amerikai és a kínai csapatok legutóbb 2016-ban gyakorlatoztak együtt.

Úgy tűnik tehát, hogy a csaknem két évre – Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház akkori elnöke tajvani látogatása miatt – felfüggesztett kétirányú katonai kapcsolatok rendeződni látszanak. Az előremozdulást pedig megerősíti, hogy a hírek szerint az Egyesült Államok azt tervezi, a Pentagon egyik magas rangú tisztviselőjét küldi egy nagyszabású kínai biztonsági fórumra.

Rovatok