„A NATO-nak többet kell tennie Ukrajna támogatása terén az orosz invázió elleni harcban” – jelentette ki Mark Rutte NATO-főtitkár Athénban, ahol a több ezer észak-koreai katona bevonása miatt a konfliktus veszélyes fokozásával vádolta meg a moszkvai vezetést.
Oroszország a törvénytelen ukrajnai háborúban észak-koreai fegyvereket és csapatokat, továbbá iráni gyártású drónokat és kettős felhasználású kínai termékeket használ a védelmi ipar számára
– idézi az MTI Mark Ruttét.
A NATO vezetését októberben átvevő volt holland kormányfő kedden Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnökkel találkozott Athénban, ahol köszönetet mondott neki Görögország Ukrajnának biztosított katonai támogatásáért, amely fegyvereket, lőszereket, valamint F–16 típusú vadászgépek pilótáinak és technikusainak kiképzését is magába foglalja.
Az Ukrajnának biztosított támogatásunk miatt folytathatták a harcot, de többet kell tennünk azért, hogy megváltoztassuk a konfliktus irányát
– tette hozzá a NATO-főtitkár.
A NATO európai tagállamai hónapok óta tárgyalnak a védelmi beruházások fellendítéséről egyrészt az ukrajnai háború fényében, másrészt a Donald Trump választási győzelmét követő amerikai kormányzatot övező bizonytalanság miatt.
Speciális hálókkal veszik körül az Ukrajnával határos belgorodi területen, Sebekino városában a lakóházakat, hogy így védekezzenek az ukrán drónok ellen – írja az Ukrajinszka Pravda.
Vjacseszlav Gladkov belgorodi kormányzó Telegram-oldalán azt írta: Megnéztük az egyik házat is, amelyet egy speciális hálóval fedtünk le az ellenséges drónok ellen. Sokáig gondolkodtunk azon, hogyan és miből készítsük el. Konzultáltunk szakemberekkel. Egy nem szabványos, de erre a célra alkalmas anyagot választottunk. Az egyik vállalkozó vállalta, hogy 10 házat borít be ilyen hálóval. Meglátjuk, hogyan mutat majd, aztán döntést hozunk – írta meg a Kárpát Hír.
A NATO-tagállamok erősíteni kívánják a hadiipari termelést Ukrajnában, tekintettel a konfliktus elmérgesedésére – közölte hétfőn Boris Pistorius német védelmi miniszter francia, brit, lengyel és olasz hivatali partnerével Berlinben tartott megbeszélését követően.
A tárcavezető szerint mindezt első lépésben a befagyasztott orosz vagyon kamatbevételeiből fogják finanszírozni. A tervek között szerepel mesterséges intelligencia vezérelte drónok fejlesztésének és beszerzésének támogatása.
Az együttműködést a lőszertermelés terén is el akarják mélyíteni. A megbeszélésbe fél órára Rusztem Umerov ukrán védelmi miniszter is bekapcsolódott.
Pistorius a találkozó végén kijelentette: „Célunk, hogy Ukrajna az erő pozíciójából cselekedhessen.” Hangsúlyozta, hogy az ukrajnai háború már nem egy regionális konfliktus, „nemzetközi dimenziót öltött”. A német védelmi miniszter ezzel a 10 ezer észak-koreai katonára utalt Oroszország területén. Mint mondta, az észak-koreai katonák fejenként 2000 euró egyszeri összeget kapnak.
További eszkalációs lépésként említette az orosz közepes hatótávolságú rakéták bevetését.
Újságírói kérdésre válaszolva Pistorius elmondta, hogy a német védelmi tárca egyelőre nem rendelkezik olyan értesülésekkel, miszerint pokolgép lehetett volna a Vilnius mellett lezuhant DHL német postai és logisztikai cég egyik teherszállító repülőgépén.
Mindazonáltal közölte, hogy megvitatták, miként lehet a biztonsági réseket lezárni a légi teherszállításban.
Augusztus végén német biztonsági szolgálatok „nem hagyományos robbanószerkezetekre” figyelmeztettek, amelyeket ismeretlenek adtak fel szállítmányozó cégekkel. Az akkori figyelmeztetés egy incidenssel állt összefüggésben a lipcsei DHL logisztikai központban, ahol júliusban egy, a Baltikumból feladott, robbanószerkezetet tartalmazó csomag lángra kapott. A biztonsági szolgálatok nem zárták ki orosz szabotázsakció lehetőségét.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index keddi élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!