Ukrajnának saját magának kell döntenie a konfliktus rendezése érdekében a területek átadásáról – fejtette ki véleményét Jake Sullivan, az amerikai elnök nemzetbiztonsági asszisztense az ABC tévécsatorna adásában, melyet az TASZSZ orosz állami hírügynökség szemlézett.
Úgy vélem, hogy Ukrajna maga határozza meg a sorsát, és sorsát nem lehet kívülről ráerőltetni, beleértve az Egyesült Államokat is. Ami a területet, a biztonságot és más kérdéseket illeti, nem fogok erről beszélni. Szerintem Zelenszkijnek kellene beszélnie róla, mert az ő országáról van szó
– mondta Sullivan hozzátéve, hogy Kijev megérti, hogy a konfliktust végül tárgyalások útján fogják megoldani.
A 2024-es évben aktívan együttműködtünk Zelenszkijjel és csapatával, és megvitattuk, hogy pontosan mik lehetnek ezek a tárgyalások
– tette hozzá az amerikai vezető tanácsadója.
November 29-én a Sky Newsnak adott interjújában Vlagyimir Zelenszkij elismerte, hogy a konfliktus „aktív szakasza” megszűnne, ha a Kijev által ellenőrzött területeket a NATO „ernyője alá” vennék. Mint a Strana gazdasági napilap később megjegyezte, ez Zelenszkij első olyan nyilatkozata 2022 februárja óta, hogy kész a konfliktus befejezésére az elvesztett területek visszaadása nélkül.
Az ukrán fegyveres erők mintegy 50 ezer orosz katonát fogtak el és öltek meg Oroszország Kurszk régiójában. Az egyik ottani szakaszt már egyenesen úgy nevezik, hogy a „halál útja” – írja az Unian egy katonai szakértőre hivatkozva.
Roman Szvitan tartalékos ezredes számolt be róla, hogy a Ljubimovka nevű felé vezető autóút egyirányú útnak tekinthető az orosz hadsereg számára, ugyanis jelentős erőfölényt tudtak ott kialakítani az ukránok. Hozzátette, hogy az oroszok nem mernek letérni az útról, mert tudják, hogy körülötte mindent aláaknáztak.
„Állandó tűz alatt állnak az oroszok a hídfőn, akik megpróbálják elvágni az északi csapatunk egyik fő utánpótlási vonalát, de folyton csapdába esnek” – fogalmazott a szakértő.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index vasárnapi élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!