„Mit csinálnak a NATO repülőgépei a kalinyingrádi térség közelében” – ezzel a címmel tett közzé bejegyzést egy orosz katonai blog, a Rybar.
Emlékeztettek arra, hogy a NATO B-52H típusú gépei meglehetősen aktívak voltak a kalinyingrádi exklávé közelében az utóbbi időben, és ebből egy kisebb katonai gépes incidens is volt november végén. De, mint fogalmaztak
érdemes megemlíteni, hogy nem ez az egyetlen érdekes esemény az elmúlt napokból.
Állításuk szerint a NATO műholdas felderítése intenzívebbé vált a térségben, és ennek eredményeképp november 27. és december 4. között 61 felvétel készült több mint egy tucat katonai és hadiipari létesítményről a kalinyingrádi régióban. „Ezenkívül az egyik nap a NATO öt felderítő repülőgépe teljesített szolgálatot egyszerre a kalinyingrádi régió körül, köztük az amerikai és az Egyesült Királyság légierejének RC-135-öse, a svéd légierő Gulfstream IV-ese, a NATO légierő E-3A repülőgépe és az amerikai hadsereg CL-650-ese” – írták.
Megjegyezték azt is, hogy az efféle felderítőtevékenység nem marad észrevétlen, és azért is lehet nagy jelentősége, mert:
Általában, amikor ilyesmit látunk a Krím közelében vagy a krasznodari régióban, néhány nappal később ukrán drónok támadásai vagy rakétacsapások következnek.
„A kalinyingrádi régió esetében lehetséges a szabotázs (novemberben egy német állampolgárt őrizetbe vettek, mert valami hasonlót szervezett). Vagy valami más is elképzelhető, tekintettel a Balti-tengeren a közelmúltban történt, víz alatti kábelekkel kapcsolatos incidensekre” – írta a Rybar.
Recep Tayyip Erdogan elnök Gaziantepben fiatalokkal találkozott. A világban zajló fejleményekre rávilágítva a török elnök frappáns kijelentéseket tett – írja a Haberler török portál.
Jelenleg már csak két ember maradt a világ vezetői között. Én és Vlagyimir Putyin. Ezt nem azért mondom, mert itt vagyok, hanem csak a tényt közlöm
– fogalmazott Erdogan, aztán – önmagára utalva – hozzátette azt is:
Emögött a szegény ember mögött 22 éves mandátum van. Majdnem ugyanannyi idő, mint Putyin úrnak. A többiek már mind kiestek.
„A változások folyamatban vannak. Reméljük, hogy a párbeszéd keretében folytatódnak ezek a kapcsolatok” – fűzte még hozzá, vélhetően a közelmúltbeli eseményekre utalva. Közben utalt arra is, hogy „Németországban például akkor ért véget a politika”, amikor Angela Merkel kancellár távozott a hivatalból.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index hétfői élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!