A NATO és Oroszország közötti kapcsolatok alapokmánya okafogyottá vált, mivel Moszkva érvénytelenítette azt, az agresszor pedig nem lehet az európai biztonsági architektúra része – jelentette ki szerdán Gitanas Nauseda litván elnök Brüsszelben, Mark Rutte NATO-főtitkárral közösen adott sajtónyilatkozatában.
Litvánia elnöke szerint a NATO Oroszországgal szembeni megközelítésének azon kell alapulnia, hogy Moszkva még hosszú ideig a legjelentősebb fenyegetés marad a transzatlanti térség számra. A Kreml katonai-gazdasági potenciáljának megerősítésével készül a Nyugattal való hosszú távú konfrontációra, és a szövetségeseknek fel kell készülniük erre a kihívásra – hangoztatta.
Hangsúlyozta: hazája NATO-frontállamként kiemelt figyelmet fordít Ukrajna támogatására és Oroszország elrettentésére, továbbá a szövetségesek egyetértenek abban, hogy a NATO-nak növelnie kell a gyakorlati támogatást Ukrajna ellenálló képességének maximalizálása érdekében. Litvánia javasolja, hogy a szövetségesek GDP-jük 0,25 százalékát Ukrajna katonai támogatására fordítsák, és a jövő évi hágai csúcson ambiciózusabb pénzügyi vállalásokat tegyenek.
Nauseda úgy véli, hogy a NATO-nak Ukrajna győzelmére kell összpontosítani, és valódi biztonsági garanciákat kell nyújtani számára, miközben a szövetségnek fel kell készülnie a rövidtávú fenyegetésekre, és fel kell számolnia a képességbeli hiányosságokat. Litvánia GDP-jének 3,2 százalékát fordítja védelemre, és ezt az arányt 3,5 százalékra kívánja emelni. Hosszú távon, 2030-ra egy hadosztályt szeretnének felállítani, amihez a GDP 5 százalékának védelmi célokra történő fordítása szükséges – jelentette ki.
Világos európai stratégiára van szükség az ukrajnai háború kapcsán, aminek prioritása Ukrajna maximális támogatása. Ukrajnának meg kell őriznie a kezdeményezést a háborúban, mivel a gyengébb oldal helyzetéből nehéz eredményesen tárgyalni. A cél, hogy Ukrajna a csatatéren továbbra is sikeres legyen
– mondta a litván elnök az MTI szerint.
Mark Rutte NATO-főtitkár kiemelte, hogy a NATO szövetségesei elkötelezettek Ukrajna támogatása mellett, különös tekintettel a védelmi iparba történő befektetésekre, több lőszer és légvédelem biztosítására, valamint a 40 milliárd eurós biztonsági támogatás teljesítésére. A NATO Wiesbadenben működő parancsnoksága már segíti Ukrajnát kiképzéssel és biztonsági támogatással, de további erőfeszítésekre van szükség a háború menetének határozott megváltoztatásához – mutatott rá.
Rutte szerint a békemegállapodásról szóló viták megkönnyíthetik Oroszország dolgát, ezért bölcsebb lenne ezeket háttérben tartani, és az aktuális ügyekre összpontosítani. „A fő prioritás Ukrajna támogatása, Vlagyimir Putyin orosz elnök vereségének és Ukrajna győzelmének támogatása” – hangsúlyozta a főtitkár.
A NATO átvette a felelősséget az Ukrajnának nyújtott nyugati katonai segélyek koordinálásáért a NATO Biztonsági Segítségnyújtás és Kiképzés Ukrajnának (Security Assistance and Training for Ukraine, NSATU) központon keresztül – jelentette forrásaira hivatkozva a Reuters december 17-én.
A központ, amely a németországi Wiesbadenben, egy amerikai katonai bázison található, a beszámoló szerint már „teljes mértékben működőképes”. A váltás a NATO nagyobb szerepét jelzi Ukrajna orosz támadásokkal szembeni védelmének támogatásában.
A szövetség 2024. júliusi washingtoni csúcstalálkozóját követően létrehozott szervezet célja a kiképzési programok és a fegyverek Ukrajnába történő szállításának „észszerűsítése”.
A kezdeményezés mintegy 700 fős személyzetet foglalkoztat, köztük a NATO SHAPE belgiumi székhelyén, valamint lengyelországi és romániai logisztikai központokban állomásozó katonákat. A diplomáciai források megjegyezték, hogy a NATO-ra való hatáskör-átruházásnak korlátozott hatása lehet, mivel az Egyesült Államok a megválasztott elnök, Donald Trump alatt még mindig csökkentheti az Ukrajnának nyújtott segélyeket.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index szerdai élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!