Egybehangzó csütörtöki londoni médiaértesülések szerint a brit védelmi minisztérium fontolóra vette, hogy Nagy-Britannia ukrajnai területen nyújtson kiképzést az ukrán fegyveres erőknek. John Healey brit védelmi miniszter csütörtöki nyilatkozataiban nem zárta ki ezt a lehetőséget.
A védelmi tárca vezetője szerdán Kijevben tett látogatást, majd kijelentette, hogy Nagy-Britannia az ukrán katonák kiképzésének minden szakaszát Ukrajnával és a szövetséges országokkal együtt dolgozza ki. Hozzátette, hogy ez 2025-ben is folytatódik.
John Healey a BBC kérdésére válaszolva nem cáfolta a londoni védelmi tárca illetékeseitől származó információt, amely szerint
van olyan elképzelés, hogy brit katonák még a háború időtartama alatt Ukrajnában is kiképzésben részesíthetnék az ukrán fegyveres erők tagjait.
A miniszter úgy fogalmazott, hogy az ukrán katonák kiképzési programjának részleteit „nem szabad hozzáférhetővé tenni” Vlagyimir Putyin orosz elnök számára. Hozzátette, Nagy-Britannia fokozza az Ukrajnának nyújtott támogatást és „a Putyinra gyakorolt nyomást”.
A The Times című konzervatív brit napilapnak szintén Kijevben nyilatkozva a brit védelmi miniszter azt mondta, hogy Nagy-Britanniának úgy kell kialakítania a további kiképzési programot, hogy az még inkább megfeleljen Ukrajna igényeinek. Arra a kérdésre, hogy ez jelentheti-e az ukrán katonák brit kiképzését Ukrajnában, John Healey kijelentette, hogy London minden lehetséges módon igyekszik reagálni Ukrajna igényeire. Hozzátette, könnyebbé kell tenni az ukránok számára a hozzáférést a brit kiképzési programokhoz, és Londonnak Ukrajnával együttműködve hozzá kell járulnia még több katona toborzásához, ösztönzéséhez és mozgósításához.
A brit védelmi minisztérium már korábban bejelentette, hogy az eredeti tervekkel ellentétben jövőre is folytatódik az ukrán katonák brit kiképzése. A korábbi menetrend alapján a kiképzések idén véget értek volna, de döntés született arról, hogy a program legalább 2025 végéig folytatódik. Nagy-Britanniában a háború kezdete óta több mint 50 ezer ukrán katona részesült kiképzésben, London eddig 13 milliárd font (csaknem 6500 milliárd forint) katonai, gazdasági és humanitárius támogatásra vállalt kötelezettséget Ukrajna számára, és ígéretet tett arra, hogy évente 3 milliárd font értékben támogatja az ukrán fegyveres erőket, amíg erre Ukrajnának szüksége van.
Új villanymozdonyok beszerzésére 300 millió euró hitelt nyújt az ukrán állami vasúttársaságnak az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) – adta hírül az MTI.
A közép- és kelet-európai gazdaságok átalakulásának támogatására 1991-ben alapított londoni pénzintézet szerdai tájékoztatása szerint a tranzakcióhoz az amerikai kormány társfinanszírozóként 190 millió dollár beruházási adománnyal járul hozzá a Világbankon keresztül.
Az EBRD a hitelcsomag bejelentéséhez fűzött elemzésében hangsúlyozza, hogy az ukrán állami vasúti vállalat – Ukrajna egyik legnagyobb munkáltatója és az ukrán hazai össztermék (GDP) egyik legjelentősebb előállítója – a 2022 óta tartó háború ellenére fenn tudta tartani az utas- és a teherforgalmat.
A szuverén garanciavállalás mellett folyósítandó hitel elősegíti a vasúttársaság gördülőállományának megújítását és működőképességének fenntartását. A tranzakció célja a stabil, fennakadás nélküli ukrajnai vasúti teherszállítás – mindenekelőtt a mezőgazdasági export és a kritikus fontosságú import –, valamint a lakosság, a gazdaság, a magánszektor és a humanitárius segítség szempontjából egyaránt létfontosságú utasforgalom biztosítása – fogalmaz szerdai ismertetésében a londoni pénzintézet.
Néhány napon belül ez a második olyan nagy összegű finanszírozás, amelyet az EBRD az ukrajnai közlekedési infrastruktúra fejlesztésére jelentett be. A bank a múlt héten közölte, hogy
267 millió eurót folyósít a Kijevet Magyarországgal és Szlovákiával összekötő M06-os út sürgősségi javítására.
A bank indoklása szerint az M06-os autópálya az ukrajnai közúti személy- és teherforgalom egyik legfontosabb útvonalává vált, állapota azonban romlott a fokozott terhelés és az orosz támadások miatt, ezért sürgős helyreállításra szorul.
Az EBRD kiemelte, hogy a tengeri kikötők blokádja, a légtérzárlat, a vasúti kapacitások szűkülése és az infrastruktúra elleni orosz támadások miatt a háború rendkívüli terheket ró az ukrajnai közlekedési hálózatra, ezért a fő közúti útvonalak működőképességének megőrzése is létfontosságú az ellátási láncok fenntartása végett.
Az EBRD a háború kezdete óta több mint 5,4 milliárd euró finanszírozást nyújtott Ukrajnának, és ebből az idén 1,6 milliárd eurót folyósított.
A bank kormányzótanácsa tavaly decemberben jóváhagyta az igazgatóság által az ukrajnai támogatási programok folytatására kért 4 milliárd eurós tőkeemelést, amellyel az EBRD befizetett alaptőkéje 34 milliárd euróra emelkedett.
Az EBRD szerdai ismertetése szerint a tőkeemelés a háború időtartama alatt a mostanihoz hasonló mértékű éves finanszírozást tesz lehetővé Ukrajna számára és további támogatást biztosít a háború utáni újjáépítéshez.
Az ukránok 2024. december 30-ig nem igényelhetnek online a mozgósítás alóli halasztást a Reserve+ alkalmazásban – írja a Kárpáti Igaz Szó. A lap kiemeli, hogy ez leginkább a diákokat, az aspiránsokat és a doktoranduszokat érinti.
Mint írják, ennek egy december 17-én kezdődött műszaki munka az oka, azonban ez nem befolyásolja a már megkapott halasztásokat.
Az orosz erők a frontvonal minden pontján a kezdeményezés képességével rendelkeznek, és törnek előre dacára annak a „kolosszális segítségnek”, amelyet a kijevi vezetés a nyugati országoktól kap – mondta Valerij Geraszimov orosz hadseregtábornok „a különleges katonai művelet” jelenlegi állásáról.
Hangsúlyozta, hogy az orosz csapatok az idén több mint 190 települést és nagyjából 4500 négyzetkilométer területet foglaltak el. Állítása szerint
az ukrán hadsereg az orosz katonai beavatkozás kezdete óta 977 315 embert vesztett halottakban és sebesültekben.
Mint mondta, ebből több mint 365 ezer fő „a visszafordíthatatlan veszteség”. Ezenfelül több mint 20 ezer harckocsit és egyéb járművet semmisítettek meg az orosz erők.
Rávilágított, hogy az augusztus 6-án indult kurszki betöréstől az ukrán hadvezetés az orosz tartalékok átirányítását remélte a donyecki régióból, „de ez nem történt meg”.
Hangsúlyozta, hogy a kijevi vezetés eddig összesen több mint 350 milliárd dollár támogatást kapott a Nyugattól, amiből 170 milliárd katonai segély. Több mint 30 ország nyújt katonai támogatást Kijevnek, a legfőbb támogatók az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Németország, Franciaország és Dánia – tette hozzá Geraszimov.
Kedves olvasó!
Indul az Index csütörtöki élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartson velünk ma is!