Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Vlagyimir Putyin, Oroszország elnöke okokat keres arra, hogy elkerülje a közvetlen tárgyalásokat Ukrajnával – írja az Interfax.
Okokat keres arra, hogy miért ne üljön tárgyalóasztalhoz velem. A helyzet az, hogy nem akar semmilyen párbeszédet
– mondta csütörtökön Zelenszkij az egyik ukrán tévécsatornának adott interjújában.
Az ukrán vezető emellett úgy véli, ha Oroszország tárgyalásokba kezdene Ukrajnával az egyet jelentene azzal, hogy veszített, mivel a célja az volt, hogy megszállja az országot, ám ezt nem sikerült elérnie.
Az Ukrajnával folytatott tárgyalások azt jelentenék Oroszország számára, hogy veszített. Egyáltalán miért tárgyalnának? Ez nem egy ultimátum… Nem teljesítették a feladatot, amit Putyin kitűzött, így ez valójában nem győzelem számukra
– mondta a lap szerint Volodimir Zelenszkij.
Oroszország védelmi minisztériumának légvédelmi erői négy drónt semmisítettek meg Rosztov közelében pénteken – számolt be a terület kormányzója, Jurij Szlusar Telegram-csatornáján péntek hajnalban.
Tegnap éjszaka négy drónt semmisítettek meg a légvédelmi erők a Kamenszki és az Uszk-Donyecki körzetekben. A támadásnak nincsenek áldozatai és károkról sem tudni
– fogalmazott bejegyzésében a kormányzó.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök reményét fejezte ki, hogy Donald Trump megválasztott amerikai elnök „kiszámíthatatlansága” segíthet az Oroszországgal folytatott háború befejezésében, írja a The Guardian.
Trump, aki január 20-án lép hivatalba, azt mondta, hogy hatalomra kerülése után „24 órával” véget vet a közel három éve tartó konfliktusnak, ami szkepticizmust váltott ki Kijevből, amely attól tart, hogy a béke érdekében területeket kell majd feladnia.
„Nagyon erős és kiszámíthatatlan, és nagyon szeretném, ha Trump elnök kiszámíthatatlansága Oroszországra is vonatkozna. Hiszem, hogy valóban véget akar vetni a háborúnak” – mondta Zelenszkij az ukrán televíziónak adott csütörtöki interjújában.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index pénteki élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!