Ukrajna továbbra is kap áramot Szlovákiától. A helyi átviteli rendszerüzemeltető betartja a szerződésben foglaltakat – írja az Unian állami hírügynökség.
A szlovák átviteli rendszer üzemeltetője, az állami tulajdonú SEPS a gyorssegély keretében a jelenlegi szerződésnek megfelelően biztosítja Ukrajna áramellátását. A szlovák vállalat garantálja majd a villamos energia határokon átnyúló átvitelét is minden szakaszon keresztül, normál üzemmódban.
A SEPS tavaly tavasszal újabb 12 hónappal meghosszabbította azt a szerződést, amelynek értelmében 150 megawattnyi villamos energiát szállíthat az ukrán rendszerbe.
A tavalyi év első 11 hónapjában a nettó villamosenergia-export Szlovákiából Ukrajnába elérte a 2,43 terawattórát, ami 3,5-szerese a 2023-as év azonos időszakáénak.
Jozef Badida elemző szerint Szlovákia külföldi áramellátásának mesterséges korlátozása valószínűleg sérti az európai és a szlovák törvényeket.
Karel Hirman volt szlovák gazdasági miniszter korábban azt mondta, hogy az áramot Ukrajnába a kereskedők adják el, nem az állam. Azzal érvelt, hogy ha megszakadna az áramszállítás Ukrajnába, Szlovákiát belerángatnák egy EU-n belüli konfliktusba.
Oroszország védelmi minisztériumának légvédelmi erői négy drónt semmisítettek meg Rosztov közelében pénteken – számolt be a terület kormányzója, Jurij Szlusar Telegram-csatornáján péntek hajnalban.
Tegnap éjszaka négy drónt semmisítettek meg a légvédelmi erők a Kamenszki és az Uszk-Donyecki körzetekben. A támadásnak nincsenek áldozatai és károkról sem tudni
– fogalmazott bejegyzésében a kormányzó.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök reményét fejezte ki, hogy Donald Trump megválasztott amerikai elnök „kiszámíthatatlansága” segíthet az Oroszországgal folytatott háború befejezésében, írja a The Guardian.
Trump, aki január 20-án lép hivatalba, azt mondta, hogy hatalomra kerülése után „24 órával” véget vet a közel három éve tartó konfliktusnak, ami szkepticizmust váltott ki Kijevből, amely attól tart, hogy a béke érdekében területeket kell majd feladnia.
„Nagyon erős és kiszámíthatatlan, és nagyon szeretném, ha Trump elnök kiszámíthatatlansága Oroszországra is vonatkozna. Hiszem, hogy valóban véget akar vetni a háborúnak” – mondta Zelenszkij az ukrán televíziónak adott csütörtöki interjújában.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index pénteki élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!