Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke megpróbál találkozót szervezni Donald Trump megválasztott amerikai elnökkel még a beiktatása előtt – írta forrásaira hivatkozva a Bloomberg csütörtökön. Értesülések szerint az Európai Unió tisztviselői és Donald Trump képviselői már folytattak megbeszéléseket, de egyelőre nem világos, hogy sikerül-e megszervezni a látogatást a leendő amerikai államfő floridai birtokán január 20-a előtt.
A találkozó megszervezésére irányuló kísérleteket nehezíti, hogy von der Leyen még nem tért vissza Brüsszelbe az ünnepek után, jelenleg ugyanis egy súlyos tüdőgyulladásból próbál felépülni. Az uniós tisztviselők eddig nehezen tudtak kommunikációs csatornát nyitni az új Trump-kormányzat magas rangú tagjaival, miközben az újonnan megválasztott elnök többször is panaszkodott Európára. Ursula von der Leyen és Antonio Costa, az Európai Tanács elnöke csütörtök este azonos közleményt adott ki, amelyben reményüket fejezték ki a hivatalba lépő amerikai kormányzattal való pozitív elköteleződésben és a kapcsolatok megerősítésében.
A Bloomberg megjegyzi, hogy von der Leyen különösen szoros kapcsolatot ápolt Joe Biden leköszönő amerikai elnökkel, és többször is elutazott a Fehér Házba, hogy összehangolja az Ukrajnával és Kínával kapcsolatos politikáját. A lap információi szerint most a tisztviselők attól tartanak, hogy Donald Trump megakaszthatja az Ukrajnának nyújtott amerikai segélyeket és megnyithatja a kapcsolatokat Oroszországgal.
Újabb kárpátaljai katona esett el az ukrajnai háborúban – közölte a Kárpáti Igaz Szó.
A gyászhír ezúttal a Huszti járásban található Visk közösségből érkezett. A háborúban Szerhij hunyt el. A katona búcsúztatásának napját és időpontját később jelentik be, írta a Viski Községi Tanács a közösségi oldalán.
„Az Európai Unió kész vezető szerepet vállalni Ukrajna támogatásában, ha az Egyesült Államok támogatása alábbhagy” – mondta Kaja Kallas, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője csütörtökön a németországi Ramstein légitámaszponton megtartott ülésen.
Donald Trump megválasztott elnök és csapata korábban többször is szkeptikusan nyilatkozott az Ukrajnának nyújtott folyamatos amerikai pénzügyi támogatással kapcsolatban. Michael Waltz, Trump leendő nemzetbiztonsági tanácsadója például azt mondta, hogy „egy biankó csekk egyszerűen nem stratégia” – írja a The Kyiv Independent.
Kallas beszédében azt is hozzátette, hogy „az Egyesült Államoknak nem érdeke, hogy Oroszország a világ legerősebb hatalma legyen”, ettől függetlenül az unió kész átvenni a fő támogató szerepét.
Közben a The Wall Street Journal információi szerint Donald Trump csapata olyan javaslattal állhat elő, miszerint hajlandóak lennének továbbra is fegyvereket szállítani Ukrajnába, amennyiben az ország NATO-csatlakozását 20 évre elhalasztják.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index pénteki élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!