Az Oath Keepers (magyarul Eskütartók) nevű, amerikai militáns szélsőjobboldali szervezet visszatért. A kiszivárgott dokumentumok arra utalnak, hogy a csoport a fiatalokat, különösen a cserkészeket célozza meg, hogy újjáépítse márkáját.
Az Oath Keepers nevű, hírhedt amerikai félkatonai szervezet azóta volt széthullóban, hogy a csoport alapítóját, Stewart Rhodest letartóztatták, megvádolták és elítélték felbujtásért és összeesküvésért a Capitolium ostromában játszott szerepe miatt. Az ítélet többek között a fegyveres „gyorsreagálású” csapásmérő erők Washingtonhoz közeli elhelyezését rótta fel neki, amit annak reményében tett, hogy részt vegyenek a Donald Trump által jóváhagyott erőszakos kampányban. Rhodes 18 éves börtönbüntetését töltötte, azonban Donald Trump egyik első intézkedésével – néhány órával jelen írás elkészülte előtt – a január 6-i ostrom számos résztvevője mellett neki is kegyelmet adott.
Az Oath Keeper most újramárkázza magát a rendkívül fantáziadús Oath Keepers USA néven. Új vezetője Bobby Kinch, egy nyugalmazott Las Vegas-i rendőr, aki egykor azzal szerzett kétes hírnevet, hogy olyan Facebook-bejegyzéseket tett közzé, amelyek faji háborúra szólítottak fel – írta meg a Rolling Stone.
A lap több podcastepizódot is talált, amelyekben Kinch nyíltan beszélt a megújult Oath Keepers USA élére való felemelkedéséről, valamint egy közelgő erőszakos konfliktusról alkotott nézeteiről.
A lap megszerezte a csoport kiszivárgott stratégiai dokumentumait, amelyek a jelek szerint az Oath Keepers növekedési és újjáalakulási terveit tartalmazzák – beleértve a bűnüldözési szervekkel való szorosabb kapcsolat kialakítását és a cserkészekkel való kapcsolatépítést.
Még ha Kinch igyekszik is professzionalizálni a szervezetet, továbbra is a megszokott gondolkodásmódra támaszkodik. Eszerint a baljós és zsarnoki erők kiszorítják a hazafiakat – és az erőszakra fel kell készülni, ha szükséges, el kell azt fogadni.
Amikor az emberek azt mondják nekem, hogy az erőszakból semmi jó nem származik, akkor én azt mondom: Ember, ismered az amerikai történelmet? Amerika az erőszakból született
– mondta a Modern Frontiersman nevű szélsőjobboldali lapnak nyilatkozva.
Saját podcastjában, a Time on Targetben 2024 februárjában az „Amerika támadás alatt” című epizódban Kinch bővebben is kifejtette a témát:
Az erőszaknak az utolsó eszköznek kell lennie. Az utolsó lehetőségnek kell lennie. Ezzel én is egyetértek. De néha proaktívnak kell lennünk.
Kinch igyekszik magát „konzervatív alkotmányhívőnek” beállítani – úgy véli például, hogy „az 1700-as évek vége óta elfogadott összes fegyvertörvény” „alkotmányellenes” –, az Eskütartókat pedig „alkotmányos szolgáltató szervezetnek”. A Modern Frontiersmannek azt nyilatkozta, hogy „közösségi készenléti csapatok” vagy „felturbózott polgárőrségek” létrehozására összpontosít, amelyeket egy meg nem határozott katasztrófa esetén aktiválnak. „Milíciának fognak nevezni minket” – mondta. „Felkelőknek hívnak minket. Nem, ember. Mi vagyunk a jó fiúk.”
Kinch szerint a rossz fiúk – „köztársaságunk ellenségei” – azok, akik hatalmi pozíciókat töltenek be. „Mindezen szervezetek legfelsőbb szintjei, legyen szó az igazságügyi minisztériumról, az FBI-ról, a határőrségről... mind kompromittálódtak” – mondta a Time on Target 2024. márciusi epizódjában.
Trump megválasztásával csökkent ez a hevület? A választást követő napon az X-en posztoló Kinch úgy hivatkozott az eredményre, mint „a köztársaság megmentésére”.
Kiszivárgott egy 19 oldalas „stratégiai terv”, amely az „etika” alcím alatt hirdeti: „Szakmai szervezetté alakultunk át, világos magatartási normákkal. Kiléptettük azokat, akik nem felelnek meg ezeknek a normáknak, és szigorú átvilágítási folyamatokat vezettünk be”.
A dokumentumból kiderül, hogy 2023-ban még mindig szükség volt egy vészhelyzeti „rebranding-stratégiára” vagy „katapultálásra”, ha bekövetkezne, hogy „a Nemzeti OK-t DT-szervezetnek nyilvánítják”. (A DT ebben a kontextusban úgy tűnik, hogy a „belföldi terrorizmus” szövetségi megjelölés rövidítése.)
A stratégiai dokumentumban szereplő grafikonból kiderül, hogy azokban mind az állami, mind az országos tagsági célokról szó van: az állami tagozat 2025-re 1000 tagot szeretne elérni – ez része az országos szinten remélt 100 ezer tagnak. A növekedési célok exponenciálisak voltak: 2027-re 5000 állami és 500 ezer országos taggal terveztek. A csoport jelenlegi taglétszámáról nincs pontos információ.
A célok között szerepel a „fiatalabb tagok toborzása” is. A dokumentum kiemeli, hogy szükség van „közösségi felvilágosító programokra (nyilvános képzésekre, rendezvényekre, cserkészek és fiatalok bevonására)”. A dokumentumból kiderül, hogy az elkövetkező évekre „ifjúsági programok létrehozása” az egyik stratégiai cél.
Mégis, ez a családbarátabb szervezetre irányuló törekvés ellentétben áll a képzési célokról szóló résszel, amely felsorolja a paramilitáris, harcászati, orvosi és túlélési készségek bőséges tárházát, beleértve a következőket: „küldetéstervezés”; „taktikai készségek”; vérzés elállítása”; „harci sérülések ellátása”; „csapdaállítás”; „interakció a rendfenntartó erőkkel”; és „lőfegyveres/nem lőfegyveres forgatókönyvek”.
A stratégiai dokumentum a „politikai szerepvállalást” is megemlíti.
Ez összhangban van azzal, ahogy Kinch a Modern Frontiersmanben leírta az Eskütartókkal kapcsolatos célját: „Tegyük fel, hogy indulsz a választáson. Nem érdekel, hogy az iskolaszék tagjának vagy az elnökségért indulsz” – mondta. „Nagyon szeretném, ha ez a szervezet lenne az aranystandard. Ahelyett, hogy az NRA-hez (Nemzeti Fegyvertartók Szervezete) mennél, gyere az Oath Keepershez!”
(Borítókép: William Campbell / Corbis / Getty Images)