Kijev óvatosan optimista az új amerikai elnök, Donald Trump kormányzatát illetően – mondta szerdán Denisz Smihal ukrán miniszterelnök Zágrábban, miután találkozott Andrej Plenkovic horvát kormányfővel.
A Horvátországban hivatalos látogatáson tartózkodó Smihal a közös sajtótájékoztatón kiemelte: Ukrajnának „nem áll szándékában elveszíteni” a háborút. Hozzátette: a konfliktus kezdete óta hatszor növelték fegyvergyártásukat és katonai kapacitásaikat.
Az új amerikai kormányzattal való kapcsolat „az Egyesült Államok pragmatikus érdekén” fog alapulni – fogalmazott, megjegyezve, hogy számítanak a támogatásra, de elsősorban magukra hagyatkoznak, Európával együtt.
Az ukrán miniszterelnök szerint Washington érdeke is, hogy Oroszországot igazságos és tartós békére kényszerítse, ami magában foglalja a nemzetközileg elismert határokon belüli Ukrajnát is.
Ez jóvátételt is jelent, amit „az agresszornak meg kell fizetnie” – hangsúlyozta. Úgy vélte: a békéhez vezető út az „erőn keresztül”, valamint a katonai nyomáson és a szankciók kiterjesztésén át vezet.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index szerdai élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!