Kiutasítanak Szlovákiából egy ukrán állampolgárt a pozsonyi kormány tervezett megbuktatásával kapcsolatos tevékenységéről szerzett információkkal összefüggésben – jelentette be az országos rendőrfőkapitány tisztét ideiglenesen betöltő Jana Maskarova csütörtökön.
Maskarova azt követően nyilatkozott, hogy a szlovák parlament védelmi és biztonsági bizottságának – végül elmaradt ülésén – a Szlovák Információs Szolgálatnak (SIS) a szlovák kormány tervezett megbuktatásával kapcsolatos tevékenységekről szóló jelentése került volna terítékre.
A TASR szlovák közszolgálati hírügynökség jelentése szerint Jana Maskarova országos rendőrfőkapitány csütörtökön azt mondta: a rendőrség a titkosszolgálati jelentés összes megállapításával foglalkozik, és az azokban szereplő személyek nem léphetnek majd be az országba. Részletek közlése nélkül bejelentette:
értesüléseik szerint már döntés született egy ukrán állampolgár kiutasításáról, ami folyamatban van.
Matus Sutaj Estok szlovák belügyminiszter megerősítette az országos rendőrfőkapitány bejelentését. Elmondta: a tervezett puccsal összefüggésben a szlovák hatóságok négy személynek megtiltották az országba történő belépést, további öt személy esetében ez folyamatban van, egy ukrán állampolgár kiutasításáról pedig döntés is született. A szlovák hírügynökség szerint a belügyminiszter a kiutasított személyt biztonsági kockázatnak minősítette, azonban konkrétumokat nem közölt – írta az MTI.
Oroszország nyugati régiójában, a brjanszki területen egy nagyjából 750 méter hosszú és 400 méter széles föld alatti katonai bázis épül – közölték ukrán források. A helyszínről egy műholdas felvétel is készült.
Ukrán katonai források még tavaly ősszel beszéltek arról a Kordon Media nevű ukrán portálnak, hogy az oroszok a kurszki területen (amelynek egy részét ukrán erők foglalták el), valamint a szintén határ menti Brjanszkban is katonai célú építkezésekbe kezdtek 2024 nyár vége óta, és ezzel összefüggésben említették a bázist is.
Közlésük szerint a 18 hektár területű, föld alatti bázisban valószínűleg raktárakat fognak létesíteni az oroszok, és olyan méretű alagutak fogják összekötni ezeket, amelyekben akár egy-egy teherautó is elfér majd.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index csütörtöki élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!