Az ukrán elnök javaslatára a kárpátaljai közoktatási intézmények tanárainak további pénzügyi támogatást biztosítanak – jelentette be Miroszlav Bileckij, a Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztráció vezetője.
2025. január 1-jétől kezdődően plusz havi 1300 hrivnya (12 ezer forint) adómentes összeget kapnak azok a pedagógusok, akik nehéz munkakörülmények között dolgoznak, míg szeptember 1-től a háborús helyzet végéig ez az összeg havi 2600 (24 ezer forint) hrivnyára emelkedik.
Kárpátalja mintegy 212 millió hrivnyát (több mint 2 milliárd forint) kap a pedagógusok támogatására 2025 első felében. A juttatásokat automatikusan számolják ki, így a tanároknak nem kell külön kérelmet benyújtaniuk – írta meg a Kárpáti igaz Szó.
Oroszország nyugati régiójában, a brjanszki területen egy nagyjából 750 méter hosszú és 400 méter széles föld alatti katonai bázis épül – közölték ukrán források. A helyszínről egy műholdas felvétel is készült.
Ukrán katonai források még tavaly ősszel beszéltek arról a Kordon Media nevű ukrán portálnak, hogy az oroszok a kurszki területen (amelynek egy részét ukrán erők foglalták el), valamint a szintén határ menti Brjanszkban is katonai célú építkezésekbe kezdtek 2024 nyár vége óta, és ezzel összefüggésben említették a bázist is.
Közlésük szerint a 18 hektár területű, föld alatti bázisban valószínűleg raktárakat fognak létesíteni az oroszok, és olyan méretű alagutak fogják összekötni ezeket, amelyekben akár egy-egy teherautó is elfér majd.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index csütörtöki élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!