Január 30-án éjjel az ukrán légvédelmi erők orosz drónokat észleltek Kijev térségében, írja az Ukrajinszka Pravda.
A Kijevi Regionális Katonai Igazgatóság éjjel a Telegramon közölte, hogy a régióban légiriadó van érvényben.
„Egy drónt észleltek a légtérben. A légvédelmi erők a célpontok ellen dolgoznak” – írták.
05:30-kor a légiriadót megszüntették a régióban.
Oroszország nyugati régiójában, a brjanszki területen egy nagyjából 750 méter hosszú és 400 méter széles föld alatti katonai bázis épül – közölték ukrán források. A helyszínről egy műholdas felvétel is készült.
Ukrán katonai források még tavaly ősszel beszéltek arról a Kordon Media nevű ukrán portálnak, hogy az oroszok a kurszki területen (amelynek egy részét ukrán erők foglalták el), valamint a szintén határ menti Brjanszkban is katonai célú építkezésekbe kezdtek 2024 nyár vége óta, és ezzel összefüggésben említették a bázist is.
Közlésük szerint a 18 hektár területű, föld alatti bázisban valószínűleg raktárakat fognak létesíteni az oroszok, és olyan méretű alagutak fogják összekötni ezeket, amelyekben akár egy-egy teherautó is elfér majd.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index csütörtöki élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!