Az Ukrán Állami Sürgősségi Szolgálat tájékoztatása szerint már 5 halálos áldozata van a Harkiv megyei Izjum városát ért orosz támadásnak. A ballisztikus rakétákkal mért csapásnak legalább 43 sebesültje is van, közülük hét embert – közöttük egy 15 éves lányt – kórházban kezelnek, közölte a The Kyiv Independent.
Oleg Szinyehubov kormányzó arról tájékoztatta a közvéleményt, hogy a megcélzott területen semmilyen katonai létesítmény nem található.
Halálra vertek egy hajléktalan ukrán állampolgárt Szlovákiában, Pozsonyban – jelentette február 3-án az Aktuality szlovák média. Az ukrán férfit január 30-án találták meg a pozsonyi Nivy bevásárlóközpont előtt, súlyos fej- és testsérülésekkel. Az áldozatot bár kórházba vitték, másnap a sérülések súlyossága miatt meghalt.
A férfit korábban rajtakapták, hogy a Nivyben található New Yorker ruházati üzletből lopott, majd később a bevásárlóközpont egyik hátsó helyiségébe vitték, amely a térfigyelő kamerák felvételein is látható volt. A szlovák rendőrség több verziót is vizsgál az ukrán állampolgárságú férfi halálának körülményeiről.
A helyi bűnüldöző szervek nem zárták ki annak lehetőségét, hogy a férfit a rendőrök és a magánbiztonságiak verték halálra.
A férfit ellátó mentős is a lehetséges verésre utalt az áldozat sérüléseinek okaként. Az ukrán nagykövetség felvette a kapcsolatot a szlovák rendőrséggel és a szlovák ombudsmannal. „Megdöbbentő egy ukrán állampolgár tragikus halála Pozsonyban. Nem zárhatjuk ki az etnikai gyűlöletet, mint a bűncselekmény egyik okát” – fogalmazott Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter. „Pártatlan vizsgálatot és felelősségre vonást követelünk” – tette hozzá a tárcavezető a The Kyiv Independent ukrán hírportál beszámolója szerint.
Kedves olvasóink!
Indul az Index keddi élő hírfolyama az orosz–ukrán háborúról. Az előző nap legfontosabb eseményei a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!