Az oroszok több mint 100 ezer katonával növelik hadseregüket – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
Most már tudjuk – a hírszerzés jelentéseiből –, hogy az oroszok új hadosztályokat hoznak létre. Nyilvánvalóan tovább bővül az együttműködésük Észak-Koreával. És ez egy egyszerű dolgot jelent: Putyin egyáltalán nem a tárgyalásokra, nem a béke eljövetelére, hanem a háború folytatására készül, és nemcsak ellenünk, Ukrajna ellen. Most több mint 100 ezer katonával növelik a hadseregüket
– fogalmazott Zelenszkij.
Volodimir Zelenszkij hangsúlyozta, hogy Ukrajna minden partnerének tisztában kell lennie ezzel, és készek átadni a vonatkozó információkat.
Az ukrán elnök elmondta, hogy Kijevbe érkezett Giuseppe Cavo Dragone admirális, a NATO Katonai Bizottságának elnöke, akivel többek között a következő ramsteini formátumú találkozó előkészületeiről, valamint Ukrajna védelmi igényeiről is tárgyaltak.
Fontos katonai fejlesztésként említette meg a Franciaországból érkezett Mirage vadászrepülőgépeket. Az államfő szerint ezeket az eszközöket már használatba is vették – írja az Unian ukrán hírügynökség.
Magyarország területére 2025. február 8-án, szombaton, 0 óra és 24 óra között az ukrán–magyar határszakaszon 4919 fő lépett be.
A beléptetettek közül a rendőrség 34 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, ami 30 napig érvényes. Ezen időtartamon belül kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzése érdekében – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.
Az oroszországi dróncsapások meghozzák az eredményeket. Fokozatosan nőnek a problémák az olajfinomítással kapcsolatban – írja az ukrán 24-es csatorna.
Ivan Placskov volt ukrán üzemanyag- és energiaügyi miniszter nemrég azt nyilatkozta a csatornának, hogy Ukrajna hosszú ideje hatékonyan támadja az oroszországi üzemanyag- és energiakomplexum vállalatokat. Állítása szerint minden egyes pontos ütés fokozatosan rontja az oroszok helyzetét.
Megjegyezte, hogy az ilyen vállalkozások elleni támadások csökkentik az olajfinomítás mennyiségét, ennek megfelelően az orosz hadseregnek nehézségei vannak a kőolajtermékek előállításában.
Hiány van kőolajtermékekből. Főleg Oroszország európai részén. Az árak emelkednek. De Oroszország lehetőségei sajnos még mindig nagyok. Azt hiszem, az ilyen vállalkozások körülbelül 30 százalékát megrongáltuk. Ez a szám megközelítheti a 40 százalékot. De durva becslések szerint a termelés körülbelül 20 százalékkal csökkent.
– nyilatkozta Placskov.
Nem szabad megfeledkezni a belaruszi Mazirban megtalálható olajfinomítóról sem, amely szintén megfelel az oroszok igényeinek.
Az ilyen csapások jelentősen gyengítik Oroszország képességét csapatai ellátására. A költségvetési bevételek is csökkennek. Ezért hatékony. Az ilyen támadásokat folytatni kell.
– jegyezte meg a volt miniszter.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index vasárnapi élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!