Az Egyesült Államok átadta Kijevnek a „partnerségi megállapodás” első tervezetét, ami amerikai befektetéseket irányoz elő Ukrajna ásványkincseibe a további segítségért cserébe – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán, miután Kijevben megbeszélést folytatott Scott Bessent amerikai pénzügyminiszterrel.
Ma megkaptuk ezt a dokumentumot, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy tárgyalóink valóban gyorsan megegyezzenek, és mielőbb aláírhassák a megállapodást
– tette hozzá az államfő. Szavai szerint fontos, hogy ennek a dokumentumnak minden részletét áttanulmányozzák a müncheni konferencia előtt vagy alatt.
Az amerikai pénzügyminisztérium vezetője a sajtótájékoztatón kifejtette, hogy a dokumentum az Egyesült Államok részéről az ukránoknak nyújtott további garanciák részét képezi. „Fontos jelzés az orosz vezetés számára, hogy összetartunk Ukrajnával a gazdasági együttműködésben” – tette hozzá a miniszter az MTI beszámolója szerint.
Donald Trump amerikai elnök titokban újabb személyt nevezett ki az Ukrajna és Oroszország közötti „béketörekvések” megsegítésére, ráadásul a frissen felkért Steven Witkoff, akit az Egyesült Államok államfője már korábban kijelölt közel-keleti megbízottjának, Oroszországba látogatott – közölte a The New York Times kedden.
Donald Trump azzal bízta meg Witkoffot, hogy „játsszon bizonyos szerepet” Oroszország Ukrajna elleni háborújának befejezésében. A megbízott mandátumát néhány héttel ezelőtt bővítette ki az amerikai elnök, hogy „tárgyalási csatornát nyisson az oroszokkal”. Egyes források arról számoltak be, hogy Steven Witkoff már közvetlen tárgyalásokat folytat Vlagyimir Putyin „közeli szövetségeseivel”.
Az Egyesült Államok elnökének orosz–ukrán megbízottja február 11-én Moszkvába látogatott, hogy visszaszerezze Marc Fogel amerikai állampolgárt, egy tanárt, aki több mint három évet töltött orosz őrizetben kábítószer-birtoklás vádjával.
Michael Waltz amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó elárulta, hogy Witkoff, Trump utasítására eljárva, egy fogolycsere keretében magánrepülőgépén „menekítette ki” Marc Fogelt Oroszországból. „Trump elnök, Steve Witkoff és az elnök tanácsadói olyan cserében egyeztek meg, amely az oroszok jóhiszeműségének demonstrációja és annak a jele, hogy jó irányba haladunk a brutális és szörnyű ukrajnai háború befejezése érdekében” – fogalmazott Michael Waltz.
Marc Fogel, a moszkvai angol–amerikai iskola korábbi tanára, aki a z Egyesült Államok nagykövetségének munkatársa is volt, három és fél évet töltött börtönben. A most 63 éves pedagógust 2021 augusztusában a moszkvai repülőtéren tartóztatták le, amikor visszatért az iskolaév kezdete előtt Oroszországba, és a csomagjában 17 gramm orvosi célokra felírt, fájdalomcsillapításra szolgáló marihuánát találtak. Az oroszországi bíróság „nagy mennyiségű kábítószer csempészete” miatt 14 év szigorított munkatáborban letöltendő börtönbüntetésre ítélte.
Marc Fogel családtagjai 2024 augusztusában csalódottságuknak adtak hangot, miután hozzátartozójuk nem volt része a Biden-kormány által elért újabb fogolycsere-megállapodásnak, aminek köszönhetően kiszabadult a másfél évtizedes börtönbüntetésre ítélt Evan Gershkovich újságíró és Mark Whelan korábbi katona.
Az egykori tanár bebörtönzését 2024. december 27-én minősítette hivatalosan jogtalan fogva tartásnak az amerikai kormány. A férfi családja a bírósági ítélet óta próbálta elérni a hivatalos lépést, amely szélesebb diplomáciai mozgásteret nyitott volna a tárgyalásokra a szabadon engedésről. A Pennsylvania állambeli Butler megyéből származó Marc Fogel családjával 2011-ben költözött Moszkvába, hogy a – jelenleg nem működő – angol–amerikai iskola történelemtanáraként dolgozzon.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index szerdai élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!