Az ukrajnai béke megteremtésére irányuló brit erőfeszítéseket „nem siklatják ki különböző bejelentések hírei” – mondta kedden Angela Rayner brit miniszterelnök-helyettes, akit a BBC közszolgálati rádió hírműsorában arról kérdezték, hogy mi a brit kormány álláspontja az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok felfüggesztéséről szóló, egyelőre meg nem erősített értesülésekkel kapcsolatban – közölte az MTI.
Angela Rayner kijelentette, hogy Keir Starmer brit miniszterelnök „a lézersugár fókuszához hasonló élességgel összpontosít” az ukrajnai béke megteremtésére, és erőfeszítéseit „nem fogják kisiklatni különböző bejelentésekről szóló értesülések”.
A miniszterelnök-helyettes szerint az Ukrajnának nyújtott amerikai katonai segélyeket érintő döntések „az Egyesült Államokra tartoznak”, de az Egyesült Királyság Ukrajna segélyezése mellett azon dolgozik, hogy tárgyalóasztalhoz ültesse az Egyesült Államokat, az európai partnerországokat és Ukrajnát.
Angela Rayner felidézte, hogy Nagy-Britannia évi 3 milliárd font (1450 milliárd forint) katonai segélyben részesíti Ukrajnát, és az ukrajnai rendezésről vasárnap Londonban tartott csúcstalálkozón ezenfelül is jelentős brit fegyverszállításokról – mindenekelőtt ötezer légvédelmi rakéta átadásáról – született döntés. Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok is békét akar Ukrajnában, ugyanúgy, ahogy a brit kormány, de London álláspontja az, hogy a béke tartósságához biztonsági garanciák szükségesek.
Keir Starmer az elmúlt napokban több nyilatkozatában is kijelentette, hogy a tartós ukrajnai béke megteremtéséhez és garantálásához létfontosságú az amerikai támogatás. A brit miniszterelnök a vasárnapi londoni Ukrajna-konferencia után bejelentette azt is, hogy Nagy-Britannia és Franciaország Ukrajnával szoros együttműködésben megkezdi az ukrajnai harci cselekmények lezárását célzó csomagterv kidolgozását. A brit kormányfő nem említette, hogy ebbe a munkába bevonnák Washingtont, de hangsúlyozta, hogy az elkészült terveket közvetlenül megvitatják majd az amerikai kormánnyal is.
Hétfő este robbanások zaja hallatszott Odesszában – számolt be a város polgármestere, Hennagyij Truhanov.
A helyi légierő közlése szerint a Fekete-tenger felől támadták meg az ellenséges drónok.
A közösségi médiában terjedő felvételek szerint a várost Sahíd típusú drónokkal vették célba.
Donald Trump amerikai elnök kormánya utasította a külügyminisztériumot és a pénzügyminisztériumot, hogy készítsenek listát a Moszkvával folytatott tárgyalásokon enyhíthető szankciókról – jelentette a Reuters saját forrásokra hivatkozva.
Jelenleg egy olyan javaslaton dolgoznak, amely egyes vállalatokra és magánszemélyekre, köztük orosz oligarchákra vonatkozó korlátozások feloldására irányul
– írja a lap. A kiadvány megjegyzi, Washington a szankciós korlátozások részleges feloldását fontolgatja az Oroszországgal való kapcsolatok rendezésére és az ukrajnai konfliktus megoldására irányuló szélesebb körű diplomáciai erőfeszítések részeként.
Rosztov régióban, a Csertkovói járásban nagyszabású dróntámadás okozott kárt egy olajvezetékben – közölte az orosz média a régió megbízott kormányzójára hivatkozva.
Jurij Szljuszar szerint az előzetes adatok szerint sérültek nincsenek, a személyzetet azonban evakuálták. A megbízott kormányzó szerint az illetékes szervek a helyszínre érkeztek.
Egy lelőtt drón lehulló töredékei tüzet okoztak a régió egyik ipari területén lévő raktárban.
Kedves olvasó!
Indul az Index keddi élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései az alábbiak voltak:
Tartson velünk ezúttal is!