Donald Trump amerikai elnök döntése, miszerint szünetelteti az Oroszországgal háborúban álló Ukrajnának nyújtott amerikai katonai segélyt, egyre távolabb visz a két ország közötti békétől – közölte kedden az MTI Benjamin Haddad francia Európa-ügyi miniszternek a France 2 köztelevízió részére adott interjúját, melyet követően Emmanul Macron államfő az illetékes kormánytagokkal válságtanácskozást hívott össze hivatalában.
„Az Ukrajnának szánt fegyverszállítások felfüggesztéséről szóló döntés a békét erősíti, vagy távolabb viszi tőle?” – tette fel a kérdést a francia kormánytag. „Eltávolítja, mert csak megerősítené a helyszínen az agresszort, Oroszországot” – mondta.
„Soha nem szabad elfelejtenünk, hogy ebben a háborúban van egy agresszor, Oroszország, és Ukrajna három éve bátran védekezik” – hangsúlyozta Benjamin Haddad.
„Ha véget akarunk vetni ennek a háborúnak […] azzal a céllal, hogy szilárd biztonsági garanciákkal rendelkező tartós békét érjünk el, akkor nyomást kell gyakorolnunk az agresszorra, vagyis Oroszországra, és nem Ukrajnára” – utalt Benjamin Haddad az amerikai elnök és ukrán kollégája közötti pénteki szóváltásra a Fehér Házban.
Az Európa-ügyi miniszter úgy vélte, azzal, hogy az Egyesült Államok elveszíti érdeklődését Ukrajna iránt, „eljött az európaiak felelősségének pillanata”.
„Csütörtökön Brüsszelben az Európai Tanács ülése történelmi és döntő lesz” – hívta fel a figyelmet a miniszter. Ez a találkozó „lehetővé teszi számunkra, hogy pénzügyi intézkedéseket jelentsünk be az európai védelem megerősítésére”, és „természetesen továbbra is támogatni fogjuk az ukránokat, hogy a lehető legkedvezőbb helyzetbe hozzuk őket a tárgyalások megkezdéséhez és egy tartós béke eléréséhez” – mondta.
Hétfő este robbanások zaja hallatszott Odesszában – számolt be a város polgármestere, Hennagyij Truhanov.
A helyi légierő közlése szerint a Fekete-tenger felől támadták meg az ellenséges drónok.
A közösségi médiában terjedő felvételek szerint a várost Sahíd típusú drónokkal vették célba.
Donald Trump amerikai elnök kormánya utasította a külügyminisztériumot és a pénzügyminisztériumot, hogy készítsenek listát a Moszkvával folytatott tárgyalásokon enyhíthető szankciókról – jelentette a Reuters saját forrásokra hivatkozva.
Jelenleg egy olyan javaslaton dolgoznak, amely egyes vállalatokra és magánszemélyekre, köztük orosz oligarchákra vonatkozó korlátozások feloldására irányul
– írja a lap. A kiadvány megjegyzi, Washington a szankciós korlátozások részleges feloldását fontolgatja az Oroszországgal való kapcsolatok rendezésére és az ukrajnai konfliktus megoldására irányuló szélesebb körű diplomáciai erőfeszítések részeként.
Rosztov régióban, a Csertkovói járásban nagyszabású dróntámadás okozott kárt egy olajvezetékben – közölte az orosz média a régió megbízott kormányzójára hivatkozva.
Jurij Szljuszar szerint az előzetes adatok szerint sérültek nincsenek, a személyzetet azonban evakuálták. A megbízott kormányzó szerint az illetékes szervek a helyszínre érkeztek.
Egy lelőtt drón lehulló töredékei tüzet okoztak a régió egyik ipari területén lévő raktárban.
Kedves olvasó!
Indul az Index keddi élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései az alábbiak voltak:
Tartson velünk ezúttal is!