A Sky News pénteki beszámolója szerint Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak nyilatkozva kijelentette: „Látjuk, hogy az Európai Unió most aktívan tárgyalja az EU militarizálását és a védelmi szegmens fejlesztését. Ez egy olyan folyamat, amelyet szorosan figyelemmel kísérünk, mivel az EU szerint Oroszország a fő ellenfél.”
A szóvivő hangsúlyozta, hogy ez az irány „mély aggodalom tárgya számunkra”, és Oroszország „megfelelő intézkedéseket lesz kénytelen hozni válaszul, hogy biztosítsa saját biztonságát”.
És természetesen az ilyen konfrontatív retorika és konfrontatív gondolkodás, amit most Brüsszelben és az európai fővárosokban látunk, komolyan ellentmond az Ukrajna körüli békés rendezés megtalálására irányuló erőfeszítésnek
– tette hozzá Peszkov.
A szóvivő nyilatkozata válasz volt Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének korábbi bejelentésére, miszerint akár 800 milliárd eurót is „mozgósíthatnak” az úgynevezett ReArm Europe terv keretében. Mindez azt követően történt, hogy az Egyesült Államok felfüggesztette az Ukrajnának eddig nyújtott katonai segélyt és a hírszerzési információk megosztását.
Oroszország péntek hajnalban több hullámban cirkálórakétákat indított Ukrajna különböző területei ellen.
Az ukrán légierő helyi idő szerint 3:32-kor észlelte az első rakétákat Herszon megyében, majd folyamatosan újabbakat jelentettek a Fekete-tenger térségéből, Donyeck megyéből és más területekről.
A rakéták többek között Odessza, Harkiv, Hmelnickij, Ivano-Frankivszk, Poltava, Mikolajiv, Szumi és Csernyihiv megyék légterében haladtak. Az egész országra kiterjedő légiriadót reggel 7:22-kor oldották fel.
A támadás pontos célpontjairól és az esetleges károkról egyelőre nem közöltek információt – írja az Ukrajinszka Pravda.
Rakétatámadás érte Krivij Rihet március 6-án. Az Ukrajinszka Pravda beszámolója szerint a támadásban meghalt egy 60 éves nő.
Meghalt egy 60 éves nő este Krivij Rihben. Az orvosok küzdöttek az életéért. A sérülés azonban túl súlyosnak bizonyult
– mondta Szerhij Liszak, Dnyipropetrovszk régió vezetője.
Később kiderült, hogy a halottak száma ötre emelkedett, valamint 32-en megsérültek, akik közül több mint 20-an még mindig kórházban vannak.
Donald Trump amerikai elnök a nukleáris fegyverektől való megszabadulásra szólított fel, és reményét fejezte ki az Oroszországgal folytatott denuklearizációs tárgyalásokra.
Nagyszerű lenne, ha mindenki megszabadulna a nukleáris fegyverektől
– jegyezte meg az amerikai elnök. Szerinte az ilyen típusú fegyverek ereje őrületes. „Jó lenne, ha megtörténne a denuklearizáció” – hangsúlyozta az elnök, aki szerint az előző elnökségi ciklusában több előrelépés is történt ezen a területen.
Szívesen elkezdeném ezeket a tárgyalásokat. A denuklearizáció csodálatos lenne
– fogalmazott.
Kedves olvasó!
Indul az Index pénteki élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartson velünk ezúttal is!