Ukrajna megkapta az első részletét annak az egymilliárd dolláros támogatásnak, amelyet Nagy-Britannia a befagyasztott orosz vagyonból biztosít – jelentette be az ukrán miniszterelnök pénteken.
Denisz Smihal közlése szerint a források „Ukrajna védelmi képességeinek megerősítésére szolgálnak majd”.
„Arra számítunk, hogy az Orosz Föderáció minden szuverén vagyonát elkobozzák, és a jövőben országunk javára fordítják” – tette hozzá az ukrán kormányfő a Sky News beszámolója szerint.
Az orosz kormány korábban már jelezte, hogy a befagyasztott vagyoneszközök felhasználását „lopásnak” tekinti, és figyelmeztette a nyugati országokat a lehetséges következményekre.
Oroszország péntek hajnalban több hullámban cirkálórakétákat indított Ukrajna különböző területei ellen.
Az ukrán légierő helyi idő szerint 3:32-kor észlelte az első rakétákat Herszon megyében, majd folyamatosan újabbakat jelentettek a Fekete-tenger térségéből, Donyeck megyéből és más területekről.
A rakéták többek között Odessza, Harkiv, Hmelnickij, Ivano-Frankivszk, Poltava, Mikolajiv, Szumi és Csernyihiv megyék légterében haladtak. Az egész országra kiterjedő légiriadót reggel 7:22-kor oldották fel.
A támadás pontos célpontjairól és az esetleges károkról egyelőre nem közöltek információt – írja az Ukrajinszka Pravda.
Rakétatámadás érte Krivij Rihet március 6-án. Az Ukrajinszka Pravda beszámolója szerint a támadásban meghalt egy 60 éves nő.
Meghalt egy 60 éves nő este Krivij Rihben. Az orvosok küzdöttek az életéért. A sérülés azonban túl súlyosnak bizonyult
– mondta Szerhij Liszak, Dnyipropetrovszk régió vezetője.
Később kiderült, hogy a halottak száma ötre emelkedett, valamint 32-en megsérültek, akik közül több mint 20-an még mindig kórházban vannak.
Donald Trump amerikai elnök a nukleáris fegyverektől való megszabadulásra szólított fel, és reményét fejezte ki az Oroszországgal folytatott denuklearizációs tárgyalásokra.
Nagyszerű lenne, ha mindenki megszabadulna a nukleáris fegyverektől
– jegyezte meg az amerikai elnök. Szerinte az ilyen típusú fegyverek ereje őrületes. „Jó lenne, ha megtörténne a denuklearizáció” – hangsúlyozta az elnök, aki szerint az előző elnökségi ciklusában több előrelépés is történt ezen a területen.
Szívesen elkezdeném ezeket a tárgyalásokat. A denuklearizáció csodálatos lenne
– fogalmazott.
Kedves olvasó!
Indul az Index pénteki élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartson velünk ezúttal is!