Oroszország dróngyár építését javasolja a szomszédos Belaruszban – írja a The Kyiv Independent. A Kreml kabinetfőnök-helyettese, Maxim Oreskin egy minszki út során tette a bejelentést, ahol egy drónkiállításon találkozott Belarusz elnökével, Aljakszandr Lukasenkával.
Nagyon fontos, hogy Fehéroroszországnak saját [drón]gyártó létesítményei legyenek, ami egyaránt erősítené gazdaságát és nemzetbiztonságát
– hangsúlyozta Maxim Oreskin.
A belarusz elnök pedig egyetértett a javaslattal, s azt válaszolta, hogy „készek vagyunk megépíteni az üzemet”.
Az üzem várhatóan évi százezer darabot fog gyártani, de egyelőre nem közöltek részleteket arról, hogy milyen típusú drónokról van szó, illetve katonai felhasználásra készülnének-e.
Oroszország péntek hajnalban több hullámban cirkálórakétákat indított Ukrajna különböző területei ellen.
Az ukrán légierő helyi idő szerint 3:32-kor észlelte az első rakétákat Herszon megyében, majd folyamatosan újabbakat jelentettek a Fekete-tenger térségéből, Donyeck megyéből és más területekről.
A rakéták többek között Odessza, Harkiv, Hmelnickij, Ivano-Frankivszk, Poltava, Mikolajiv, Szumi és Csernyihiv megyék légterében haladtak. Az egész országra kiterjedő légiriadót reggel 7:22-kor oldották fel.
A támadás pontos célpontjairól és az esetleges károkról egyelőre nem közöltek információt – írja az Ukrajinszka Pravda.
Rakétatámadás érte Krivij Rihet március 6-án. Az Ukrajinszka Pravda beszámolója szerint a támadásban meghalt egy 60 éves nő.
Meghalt egy 60 éves nő este Krivij Rihben. Az orvosok küzdöttek az életéért. A sérülés azonban túl súlyosnak bizonyult
– mondta Szerhij Liszak, Dnyipropetrovszk régió vezetője.
Később kiderült, hogy a halottak száma ötre emelkedett, valamint 32-en megsérültek, akik közül több mint 20-an még mindig kórházban vannak.
Donald Trump amerikai elnök a nukleáris fegyverektől való megszabadulásra szólított fel, és reményét fejezte ki az Oroszországgal folytatott denuklearizációs tárgyalásokra.
Nagyszerű lenne, ha mindenki megszabadulna a nukleáris fegyverektől
– jegyezte meg az amerikai elnök. Szerinte az ilyen típusú fegyverek ereje őrületes. „Jó lenne, ha megtörténne a denuklearizáció” – hangsúlyozta az elnök, aki szerint az előző elnökségi ciklusában több előrelépés is történt ezen a területen.
Szívesen elkezdeném ezeket a tárgyalásokat. A denuklearizáció csodálatos lenne
– fogalmazott.
Kedves olvasó!
Indul az Index pénteki élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartson velünk ezúttal is!