Index Vakbarát Hírportál

Olaf Scholz berágott Ursula von der Leyenre, erős figyelmeztetést küldött

2024. május 25., szombat 10:35

Hiába támogatja Ursula von der Leyen újrázását honfitársa, Olaf Scholz, a német kancellár nem ért egyet az Európai Bizottság elnökének koalíciós terveivel – a szociáldemokrata Scholzot ugyanis elfogadhatatlannak tartja, ha von der Leyen megvalósítaná az eddig csak pedzegetett jobbközép–szélsőjobboldali informális koalíciót az Európai Parlamentben.

Június 6–9. között tartják az európai parlamenti választásokat, ahol az egyik legnagyobb kérdés, mely képviselőcsoportokkal összefogva lesz meg az informális többsége a választások után vélhetően legtöbb mandátummal rendelkező jobbközép-kereszténydemokrata Európai Néppártnak (EPP).

A képviselőcsoport az elmúlt öt évben a többek között a DK-t és az MSZP-t is a soraiban tudó szociáldemokrata S&D-vel, illetve a liberális Renew-val – aminek egyedüli magyar tagja a Momentum – szavazott együtt az EP-ben, néha kiegészülve a Zöldekkel.

Ugyanakkor a szintén EPP-s Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen már többször is pedzegette, hogy hajlandó lenne akár a szélsőjobboldali pártokkal is együttműködni.

Ennek a csütörtökön tartott pártvezetői vitán is hangot adott, amikor az egykori német honvédelmi miniszter úgy fogalmazott, ő és pártja hajlandó lenne együtt dolgozni a Giorgia Meloni vezette posztfasiszta Fratteli d'Italiával, ami jelenleg az EU-szkeptikus, konzervatív ECR-ben foglal helyet – ezt egyébként párttársa, a Bundestag-képviselő Jens Spahn a héten szintén kijelentette az Euractivnak adott interjújában.

Von der Leyen ugyanakkor aláhúzta, bárkivel is dolgozna együtt, annak az EU-pártiság mellett Ukrajna és a jogállamiság kérdésében is egyet kell vele értenie – Meloni esetében valamennyire mindhárom feltétel teljesül. Azonban nem mindenki van elragadtatva attól, hogy a Néppárt csúcsjelöltje eddigi koalíciós partnerei, bal- helyett a jobboldalra kacsingat.

Olaf Scholz német kancellár például hallani sem akar arról, hogy „jobboldali szélsőségesek” is részt vegyenek az EB munkájában.

A pénteken a nemrég beiktatott új portugál miniszterelnök, a konzervatív Luis Montenegrónál tett látogatásán a német kancellár kijelentette, „számomra világos, hogy a következő Bizottság megalakulásakor nem szabad olyan többségre épülnie, aminek a jobboldali szélsőségesek támogatására is szüksége van”.

Scholz szerint az új Bizottság csak akkor tud sikeres lenni, ha az a mainstream pártokon alapul, „minden más hiba lenne Európa jövője szempontjából”. A német kancellár szerint ennek oka, hogy az általa nem definiált pártok kétértelmű kijelentéseket tesznek, bár azt nem részletezte, hogy milyen konkrét esetre gondolt.

A német kancellár korábban is tett hasonló kijelentéseket

Mint azt korábban bemutattuk, az Európai Bizottság élére a tagállamok állam- és kormányfőiből álló Európai Tanács ajánl jelöltet, akit az Európai Parlamentnek is meg kell szavaznia – a mandátumbecslések szerint pedig elképzelhető olyan forgatókönyv, hogy az EP-ben a többséghez az ECR-re is szüksége lenne a Néppártnak.

Olaf Scholz egyébként nem először beszélt arról, hogy számára a szélsőjobbal való együttműködés elfogadhatatlan, ugyanakkor most jelentette ki legnyíltabban e nézetét Ursula von der Leyen és a jobbközép Európai Néppárt számára.

(Borítókép: Ursula von der Leyen és Olaf Scholz 2023. március 5-én. Fotó: Carsten Koall / Getty Images)

Rovatok