Index Vakbarát Hírportál

Én vagyok Malala

2014. december 10., szerda 13:46

Szaharov-díj: Nők az oktatásért címmel rendez beszélgetést az Európai Parlament sajtóirodája december 12-én, pénteken az Európa Pontban Malala Juszufzai életrajzírójával. 2013-ban Malala Juszufzai kapta az Európai Parlament Szaharov-díját, mert a talibán erőszakkal szembeszállva kiállt a lányok oktatáshoz való jogáért.

Szegénység van, nincs mindenhol szabadság, van ahol a félelem és a terror uralkodik. De van remény. Azért vagyunk itt, hogy segítsünk ezeknek a gyerekeknek, hogy kiálljunk értük, hogy cselekedjünk

– mondta, amikor a díjat átvette. 2014-ben megosztott Nobel-békedíjat is kapott 17 éves Malala. Az ismert haditudósító, Christina Lamb segítségével írt könyvet az életéről. A rendezvényen az Én vagyok Malala című könyvről, a lányok oktatásáról, a nők egyenjogúságáról beszélgetnek Christina Lambbal. A beszélgetés előtt Meszerics Tamás európai parlamenti képviselő mond köszöntőt. Az eseményen a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a szaharov@prime-time.hu e-mail címen lehet.

Semmi nem változott az életemben

Malala Juszafzai pakisztáni diáklány, aki szót emelt azért, hogy az összes tanulásból kiszoruló gyermek járhasson iskolába. A lányt a tálibok ezért fejbelőtték, egy brit klinikán felépült a súlyos sérülésből.

A lány így beszélt az ENSZ-ben sérüléséről: „2012. október 9-én a tálibok homlokon lőttek. A barátaimat is meglőtték. Azt hitték, hogy a golyó majd elhallgattat minket. De tévedtek. És a csöndből egyszerre több ezer hang lett. A terroristák azt hitték, hogy megváltoztathatják a céljaimat és megállíthatják az ambícióimat. De semmi sem változott az életemben, egyetlen dolgot leszámítva: a gyengeség, a félelem és a reménytelenség meghalt, helyette erő és bátorság született. Nem azért vagyok itt, hogy valaki ellen szóljak, nem azért, hogy személyes bosszút álljak a tálibokon vagy bármelyik terrorista csoporton.” 

Itt állok, egy lány a sok közül. Nem csak a magam nevében beszélek, hanem azoknak a nevében, aki nem tudják hallatni a hangjukat. Akik harcoltak a jogaikért. Azért, hogy békében élhessenek, hogy méltósággal kezeljék őket. És azért vagyok itt, hogy felszólaljak minden gyermek tanuláshoz való jogáért.

A Szaharov-díj

A gondolatszabadságért járó Szaharov-díjat minden évben olyanoknak ítéli oda az Európai Parlament, akik sokat tettek az emberi jogok érvényesüléséért. Tavaly a díjat Malala Juszafzaj pakisztáni tinédzser kapta, aki kiállt a lányok oktatáshoz való jogáért.

Christina Lamb

A könyv társszerzője, az est vendége Christina Lamb a világ egyik legismertebb külügyi tudósítója, aki 1987 óta tudósít Pakisztánról és Afganisztánról. Oxfordban és a Harvardon végezte tanulmányait, öt alkalommal nyerte el az Év Brit Külügyi Tudósítója-díjat, valamint neki ítélték a Prix Bayeux-t, a haditudósítóknak járó legrangosabb európai díjat is. 2007-ben részt vett Karacsiban Benazír Bhuttó kampánykörútján, ahol több tucat ember lett öngyilkos bombamerénylők áldozata. Jelenleg a Sunday Timesnak dolgozik, férjével és fiával London és Portugália között ingázik.

Az Európai Parlament díját Strasbourgban, ünnepélyes keretek között adják át. A Szaharov-díjra a parlamenti frakciók vagy legalább 40 képviselő ajánlhat jelöltet. A jelöltek közül a külügyi és a fejlesztési szakbizottságok választják ki a három döntőst, akik közül később az EP elnöke és a frakcióvezetők választják ki a díjazottat.

Andrej Dimitrijevics Szaharov (1921-1989) a hidrogénbomba feltalálója. Mivel nyugtalanította a munkájának az emberiség jövőjére gyakorolt hatása, igyekezett ráébreszteni az embereket a nukleáris fegyverkezési verseny veszélyeire. 1963-ban a nukleáris kísérletek elleni szerződés aláírásával részleges sikert könyvelhetett el.

A Szovjetunióban a rendszerrel szembehelyezkedő ellenzékinek tartották. A 70-es években létrehozott egy bizottságot az emberi jogok és a politikai áldozatok védelmére. Erőfeszítéseit 1975-ben Nobel-békedíjjal jutalmazták.

A 2014-es díjazott az erőszak áldozatian segít

2014-ben a kongói demokratikus köztársaságbeli Denis Mukwege nőgyógyász kapta az EP emberi jogi díját, a Szaharov-díjat – döntött októberben az EP elnöke és a frakcióvezetők. A díjat november 26-án Strasbourgban, az EP plenáris ülésén adták át. Martin Schulz, az EP elnöke elismerően szólt a másik két döntősről is, az EuroMaidan mozgalomról, és Leyla Yunus azerbajdzsáni emberi jogvédőről, és kiemelte, hogy a döntés nem az EuroMaidan ellen szól.

A nemi erőszak igen gyakran háborús eszköz a fegyveres konfliktusokban, amely számtalan áldozatot szed a nők és lányok között. Denis Mukwege 59 éves kongói nőgyógyász. Az áldozatok védelme érdekében Bukavu városában kórházat alapított 1998-ban, a polgárháború idején. A ma is működő kórházban a nemi erőszak áldozataival foglalkoznak.

Bár a polgárháború hivatalosan véget ért, fegyveres konfliktusok továbbra is előfordulnak az ország keleti részén, és nem ritkák a civilek elleni támadások és a szexuális indíttatású erőszakos cselekmények sem.

Mukwege rendszeresen utazik külföldre, ahol a nők jogainak előmozdításán dolgozik, emellett hetente kétszer páciensekkel is foglalkozik a kórházban. Denis Mukwegét a szocialista és a liberális frakció, valamint Barbara Lochbihler képviselő jelölte a díjra.

Rovatok