A turistáknak sokat nem tudnak nyújtani a városkában. Ennek ellenére évente hatmillióan látogatnak ide, akiknek egyetlen céljuk a Main Street, ahol olcsó üzletek sorakoznak

– ezzel biztatja az útikönyv a Gibraltárra merészkedő látogatót.

Tüske Spanyolország talpában

Hogy nincs semmi látnivaló, a környékbeli dél-spanyol templomok barokk oltáraihoz hasonló túlzás. Itt él például Európa egyetlen szabadon élő majomcsoportja: a berber makákók túléléséről egyenesen a brit hadsereg gondoskodik, mert úgy tartják, hogy amíg az állatok itt élnek, a 6,5 négyzetkilométeres terület Spanyolország déli csücskében az Egyesült Királyságé marad.

A hiedelem annyira erős, hogy a második világháborúban Winston Churchill brit miniszterelnök külön utasításba adta a kipusztulás szélére került majomkolónia fenntartását és felszaporítását. Pedig a makákók eltűnésénél jóval nagyobb veszélyt jelentett Adolf Hitler vagy a segítségével hatalomra került Francisco Franco.

A spanyol Vezér ugyan kimaradt a második világháborúból és azt sem engedte, hogy a németek az ő területükről szállják meg a Sziklát, de később bejelentkezett Gibraltárért, aminek az elvesztésébe a spanyolok több mint három évszázad alatt sem tudtak beletörődni.

Az EU-nak kellett rendet tennie

1967-ben Franco népszavazást erőszakolt ki, hogy visszaszerezze a stratégiai pontot, de az elbritesített lakosságból röhejesen kevesen, csak pár tucatnyian csatlakoztak volna Spanyolországhoz. Bosszúból Franco lezáratta a határt, amit csak akkor nyitottak meg teljesen, amikor Spanyolország belépett az EU elődjébe 1986-ban.

Ettől függetlenül az ellentét bármikor begyulladhat. Legutóbb 2013-ban estek egymásnak, mert a gibraltáriak mesterséges zátonyt kezdtek építeni. A próbálkozásra válaszul a spanyolok keményebb ellenőrzésekkel lassították be a határforgalmat. Végül az Európai Bizottságnak kellett rendet csinálnia.

Virágzik a cigiturizmus

Az akcióval a spanyolok érzékeny helyen rúgtak bele Gibraltárba, ami már az oda tartó turistabuszon is világossá válik. A helyek többségét ugyanis errefelé nyaraló britekkel töltötték fel, és az idegenvezető, Rafael eleve arról kérdezgette őket, ki akar a vásárláson kívül bármi mást csinálni. A torremolinosi és környékbeli tömegszállásokról olyasféle arcokat szedtek fel, amilyenekből sokat látni az andalúz tengerpart számtalan angol nevű kocsmájában angol sörök mellett angol meccseket nézve nyaralni, és alkalomadtán kora este sakál részegen érthetetlen dolgokat üvölteni. Hozzájuk csatlakozott még Marbella luxusapartmanjaiból egy rózsaszín inges, világos nadrágos, idősebb úr a párjával, és a hasonló alakok később,  Gibraltáron se jelentettek szokatlan látványt.

A viszonylag korai érkezés ellenére már szép hosszú volt a sor – az idegenvezetők mindenkit megnyugtattak, hogy ha kicsit később értünk volna ide, sokkal többet kellene várni. Megúsztuk nagyjából fél órával, de elég kemény lehetett a helyzet, amikor 2013-ban a kevéske beléptetőbódénál tényleg szívóztak a spanyol határőrök. Egyébként sem egyszerű bejutni: Gibraltáron annyira nincs hely, hogy a repülőtér kifutópályája keresztezi az egyetlen bevezető utat, amit le- és felszállás idejére le kell zárni.

Van, aki már eleve légi úton jön ide a brit szigetekről, de a kocsisorban spanyol rendszámból is akad bőven. Nekik azóta különösen megéri átruccanni, hogy a gazdasági válság miatt Spanyolországban drasztikusan megemelték a jövedéki adót, és a brexit meggyengítette a fontot.

A forgalom igazi oka, hogy az egykori Brit Birodalom satnya maradékát jelentő óceáni szigetecskékhez hasonlóan itt is az adóval okoskodnak. Bár egy ideig a klasszikus receptet követve gazdagok dugdoshatták itt a pénzüket, azóta kicsit rácsaptak a gibraltáriak kezére, úgyhogy visszavettek az offshore-ozásból. Mára főleg abból élnek, hogy áfamentesen árulnak mindenfélét.

Hiába kezdtünk már kifelé farolni a szezonból, mégis óriási tömeg zombult üzletről-üzletre a helyi Váci utcán, a Main Streeten. Márkás órákból, ruhákból is akadt bőven a kirakatokban, de a rövidital és főleg a cigi az igazán kelendő.

Utóbbi nem is biztos, hogy csak hivatalos úton cserél gazdát. Három éve az uniós csalás elleni hivatal szóvá tette, hogy

Innentől a Gibraltár feletti huzakodásra is rárakódik plusz egy réteg. Spanyol politikusok nem egyszer érvelnek úgy, hogy a terület az adófizetőik zsebére nyerészkedik, és épp a cigicsempészetre hivatkoztak a 2013-as határbénításkor.

Beüthet a brexit

Most ismét felkavarodott a viszonylagos nyugalom a brexit-döntés miatt. A kilépési tárgyalásokon az összes uniós országnak áldását kell rá adnia, mi legyen a szigetország viszonya az EU maradékával, úgyhogy a spanyolok ezen keresztül is zsarolhatják a briteket.

Már a népszavazás másnapján bejelentkeztek Gibraltárra, „megosztott szuverenitást” kérve. A napokban tettek le konkrét terveket az asztalra, de az alapötletet már egyszer visszadobták a gibraltáriak egy népszavazáson, és a helyi kormány most sem kér belőle.

„A tapasztalatok szerint Spanyolország kihasználna minden ilyen újratárgyalást, hogy aláaknázza, elszigetelje és kivonja Gibraltárt”, pánikoltak már korábban is a gibraltári hatóságok. „Kétségtelen, hogy az uniós szabályok nélkül a határ fallá keményedhet és az általános helyzet kibírhatatlanná válhat” – utaltak rá, hogy beindulhat a gazdasági szívózás.

„Túléljük”

Mindezek alapján talán nem csoda, ha a brexit-népszavazáson

Ami meglepőbb, hogy a Main Streeten akárkit kérdeztünk, mindenki tökéletesen nyugodt volt. Gyakorlatilag egy szót ismételtek: „túléljük”.

A könyvkereskedésben dolgozó Jackie sem aggódott, hiszen eddig is megvoltak. „’67 [a Franco-féle határzár] óta ez van a spanyolokkal” – mondta tipikus angol akcentussal, egykedvűen megvonva a vállát.

Ashoka se nyugtalankodik amiatt, hogy a brexit miatt rosszabb lehet a helyzet és a kilépés bekavarhat a vegyesboltjának. „Csak a politikusok csinálják a bajt”, a szabályok eddig is változtak, magyarázta olyan nyugalommal, amilyen a világtörténelem első pacifista királyáról elnevezett emberhez illik.

Az angol csoport idegenvezetője, Rafael a határ spanyol feléről már valamiért egy fokkal szkeptikusabb volt. „Nem tudni, mi fog történni” – pedzegette. Úgy látta, a gibraltáriak az áfamentes kereskedelem miatt nagyon meggazdagodtak abból, hogy a közös piac részei, most pedig különleges helyzetet szeretnének. Az EU viszont eddig elég egyértelműen fogalmazott: „a brexit az brexit”.

Szóljon hozzá az EUrologus Facebook-oldalán!