Kevésbé radikálisak, mint itthon, de nagyobb a beágyazottságuk.
EU-szankciókról döntöttek Moszkvával szemben, Orbán ipari rezsicsökkentést jelentett be Brüsszelben.
Az ukrán konfliktus kapcsán gyakran elhangzik, hogy az EU és Ukrajna között létrejött társulási egyezmény a tagság előszobája. Ez azonban nem feltétlenül van így. Jelenleg az EU-nak húsz országgal van aláírt társulási szerződése, például Egyiptommal, Szíriával és Dél-Afrikával. Ezek az országok nyilván soha nem fognak csatlakozni az EU-hoz, ez nem is szerepel a velük kötött szerződésben.
Újabb 12 orosz gazdasági és politikai vezetőt adtak a beutazási tilalommal sújtottak listájához a tavaszi EU-csúcson.
Az uniós vezetők EU-csúcson sem fogják felingerelni a nagy medvét gazdasági szankciókkal.
A Moszkva meghívására érkező Kovács Béla EP-képviselő szerint szabad és igazságos a népszavazás.
Új adatvédelmi jogszabályról szavazott az Európai Parlament. Milliárdos bírságokat kaphatnak azok a cégek, akik visszaélnek a személyes adatokkal.
Barroso és a Fidesszel Brüsszelben csatározó Reding ma jelentik be, pontosan hogyan.
Legalábbis európai szinten a legfrissebb összesített európai közvélemény-kutatási adatok alapján. Gyengül a jobbközép, előre törnek az euroszkeptikusok.
Az írás a szélsőséges csoportokat figyelő Athena Intézet vendégposztja.
A kampány lendületben van. Nem csak a magyar, az európai is. Amióta az Európai Parlament tagjai közvetlenül választhatók először van esély arra, hogy az európai integráció ellenzői és akadályozói jelentős számú képviselőt küldhetnek az új EP-be. Köztük van a Jobbik is, amely bár az elmúlt hónapokban középre húz, az európai jobboldal számára még mindig szalonképtelen. A következő hetekben az EUrologus az Athena Intézettel közösen vizsgája meg, hogy az európai és a magyar szélsőjobb helyzetét.
A EU-Ukrajna társulási megállapodás gyorsított és szakaszos életbe léptetéséről döntöttek a brüsszeli rendkívüli EU-csúcson, ahol Moszkvával szemben fokozatos szankciós rezsim bevezetéséről is határoztak.
Kiszivárgott egy diplomáciai dokumentum.
Az EU állam- és kormányfőinek csúcstalálkozója a mai napig exkluzív eseménynek számít. Az Európai Tanács-ülésekre az állami vezetőkön kívül országonként csak egy-egy diplomata ülhet be. Az egészet úgy kell elképzelni, hogy az Európai Tanács brüsszeli Schuman tér sarkában álló épületében egy nagy asztal körül összeül 28 ember, és fontos dolgokról próbálnak megállapodni. A legviccesebb az, hogy az ülésekről nem készül feljegyzés, viszont egy diplomata 15 percenként kimegy a teremből, és a többi ország összegyűlt diplomatáinak elmondja, hogy mi történt a teremben. Közben egy társa figyel a teremben, és 15 perc múlva cserélnek. Ezt a diplomatát brüsszeli zsargonban Antici-követnek hívják, az elmondása alapján írt feljegyzéseket pedig Antici-protokollnak.
"A Jobbik megnyilvánulásai erőszakosak, kirekesztők és antiszemiták."
Kettő-öt éven belül jöhet a cseh euró – jelentette be a cseh köztársasági elnök az EP-ben.
Egymillió aláírással hozná lépéskényszerbe Brüsszelt egy polgári kezdeményezés. Ha így is-úgy is szívunk, inkább tiszta viszonyok közt tegyük, mondják.
Brüsszel a választások előtt elmondta, hogy látja Magyarországot. Többet költhetünk, és ez jó.
A holland euroszkeptikusok csináltattak egy kutatást az euroszkeptikus britekkel arról, hogy mi lenne, ha Hollandia kilépne az EU-ból. Az eredmény szerint a hollandoknak lépniük kellene. Valóban ilyen rossz a helyzet?
Belengette a furkósbotot az EU, de Janukovicstól függ, kit talál el: ez a megállapodás született Brüsszelben az uniós külügyminiszterek rendkívüli ülésén csütörtökön.
Egy másik szavazással pedig felhatalmazást kapott az Európai Parlament, hogy a tagállamokból álló tanáccsal a budapesti székhelyet támogatva kitárgyalja az ügyet. Nem lesz nehéz, mert a tanács korábban már támogatta, hogy az ügynökség Budapestre kerüljön. A végső szavazás áprilisban lehet az EP plenáris ülésén.
A paksi bővítéssel Putyin hosszú távú célja Magyarországgal is ugyanaz, mint Ukrajnával.
A megfigyelési botrány óta csendes háború bontakozott ki az EU és az USA között. Már az európai net létrehozásának ötlete is felmerült.
Szankciók csak akkor lesznek, ha még nagyobb a baj.
Külföldön él, és fogalma sincs hol és hogyan szavazhat? Segítünk! Március 29. a határidő.
Könnyítene az Európai Parlament az online zeneszolgáltatók, mint a Spotify, vagy az iTunes életén.
Tavalyi megugrott a hamisított euróbankjegyek száma, míg az érméké valamelyest csökkent. De mekkora esélye van, hogy hamis euróba fussunk?
Az EU első korrupcióellenes jelentése szerint évi 120 milliárd eurót bukunk, Magyarországon az átlagnál rosszabb a helyzet.
A rendszer ezer sebből vérzik, közben a keleti és nyugati országok közt egyre nagyobb az ellentét.
A briteknek nem kellett, Budapest lecsapott rá. A nemzetközi rendőrtovábbképző lehet a második uniós ügynökség Budapesten.