Index Vakbarát Hírportál

Az Economist szerint zombibankok szívják el az európai gazdaság erejét. A zombibank ahhoz még nincs elég rossz állapotban, hogy tönkremenjen, ahhoz viszont már túl gyenge, hogy normális bankként hiteleket folyósítson a gazdaság számára.

A gazdasági hetilap szerint a bankrendszer félhalott állapota fékezi leginkább az európai gazdaságot. Az IMF szerint idén 0,6 százalékkal csökken az eurózóna gazdasági teljesítménye.

Tavaly nyáron úgy sikerült elkerülni az eurózóna összeomlását, hogy Mario Draghi, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke vállalta, korlátlan hitelt ad az övezet bankjainak, szinte ingyen.

Az EKB azt is vállalta, hogy bevásárol az európai periféria-országok állampapírjaiból, ha azok nem tudnák finanszírozni magukat a piacról. Akkor ennek mindenki nagyon örült. Hirtelen lett egy csomó pénz, amit a gyengélkedő bankok felszippantottak. Az EKB vett valamennyi görög és portugál állampapírt is, a befektetők pedig ettől megnyugodtak, mert látták, hogy ha nagyon nagy a gáz, akkor megnyílik egy feneketlen tarisznya, és elkezdi önteni a pénzt. Az európai vezetők visszatértek a jól megérdemelt nyaralásukhoz, majd más dolgokkal foglalkoztak, és egyszer csak azt vették észre, hogy eltelt egy év, a probléma viszont nem múlt el.

Az olcsó pénz ugyanis zombi-üzemmódba kapcsolta az életképtelen bankokat. A pénzintézetek ahelyett, hogy tovább hitelezték volna a kapott összeget a gazdasági szereplőknek, arra fordították azt, hogy betömködjék a saját mérlegükben tátongó lyukakat, és ezzel elkerüljék a csődöt. Ez sikerült is nekik, de ettől még nem váltak életképessé: papíron ugyan léteznek, sőt megfelelnek a válság után megszigorított európai bankfelügyeleti előírásoknak, csak éppen nem csinálnak semmi gazdasági szempontból hasznosat.

A problémára három megoldás van, egyik rosszabb, mint a másik. Az első, hogy az EKB elzárja a pénzcsapot, és a zombibankok kimúlnak. Ezzel a megoldással az a gond, hogy nagy valószínűséggel becsődölne a két legnagyobb olasz, a három legnagyobb spanyol pénzintézet, a teljes görög és portugál bankszektor, sőt jó néhány regionális német takarékszövetkezet is. Ezzel a perifériaországok gazdasága végleg leállna, az eurónak pedig annyi lenne. A második megoldás, hogy az érintett országok megint megsegítik a bankjaikat. Erre csekély esély van, mivel az európai költségvetések jelentősen el vannak adósodva, néhány tagállam pedig csak a többiek által összedobott mentőcsomaggal tudta elkerülni a csődöt. A harmadik megoldás, hogy az eurózóna közös adósságrendezésbe fog, például úgy, hogy az államadósságok fedezésére eurókötvényt bocsátanak ki. Az ötlet már több éve kering Európában (korábban itt írtunk róla), és eddig azért nem lett belőle semmi, mert a németek nem akarták. Az ősszel esedékes német választások előtt erre nincs is esély, úgyhogy egyelőre ebből se lesz semmi.

A zombibankok tehát egyelőre maradnak, és élő (halott?) példáját adják az európai politikusok tehetetlenségének. A megoldás ugyanis sok szempontból a status quo felrúgását jelentené, amire egyszerűen képtelenek rászánni magukat az európai vezetők.

Ennek legfőbb oka, hogy a jelenlegi gazdasági helyzet az eurózóna központi országaiban még mindig nem olyan rossz, hogy a radikális változás politikailag könnyen eladható lenne. A közelmúlt eseményei pedig világosan mutatják, hogy az európai vezetők hajlamosak a könnyebb ellenállás felé haladni.

Az Európai Számvevőszék tegnap közzétett jelentése szerint az európai országok útépítési költségei között majdnem 100 százalékos eltérés tapasztalható. Ezt semmilyen költségelem nem indokolja. A Számvevőszék a 2000 és 2012 között uniós társfinanszírozással megépített német, görög, lengyel és spanyol beruházásokat vizsgálta kiemelten.

A vizsgálat szerint egy kilométer autópálya átlagos építési költsége 10.941.402 euró, azaz nagyjából hárommilliárd forint,

egy kilométer négysávos gyorsforgalmi út 6.225.187 euró, azaz kb. 1,7 milliárd forint, míg egy kilométer hagyományos országút 4.159.281 euró, azaz kb. 1,1 milliárd forintba kerül. Az átlagos számok azonban jelentős, akár 100 százalékos árkülönbségeket takarnak. Most jön a találós kérdés!

Vajon hol került az adófizetőknek a legkevesebbe az útépítés?

Hát persze, hogy a németeknél. A németek az összes kategóriában olcsóbbak voltak a többieknél, sőt ha kizárólag az építési költségeket nézzük (pl. a föld kisajátításával kapcsolatos költségeket nem), akkor fele annyiért sikerült megcsinálniuk ugyanazt, mint a spanyoloknak. Mindezt úgy, hogy a vizsgálat szerint Németországban a legdrágább a cement, itt a legszigorúbbak a környezet- és egészségvédelmi előírások (pl. hova kell hangvédelmi falat, vagy vadfolyosót építeni), és természetesen itt a legdrágább a munkaerő. Még nagyobbak a különbségek, ha a beruházás költségeit összevetjük az útépítéssel elért társadalmi-gazdasági haszonnal (kevesebb baleset, gyorsabb közlekedés, stb.).

A legjobb német és a legrosszabban szereplő spanyol beruházás között itt huszonnyolcszoros a különbség.

Ezen a ponton az Európai Számvevőszék széttárja karjait, és megállapítja, hogy szar van a palacsintában. Semmi nem indokolja, hogy ekkora árkülönbség legyen az útépítési költségek között, ráadásul ott a legolcsóbb az útépítés, ahol a legdrágábbnak kellene lennie. Papíron persze minden rendben van, a közbeszerzések hibátlanul lebonyolódnak, de valahogy a végén nem jön ki a matek. A pénz rejtélyesen eltűnik.

A számvevők azt javasolják az Európai Bizottságnak, hogy állapítson meg egységárat az egyes költségelemekre a tagállami árszínvonalat figyelembe véve, és ha a beruházás értéke ettől jelentősen eltér, akkor kötelezze a tagállamot részletes indoklásra.

Mást nem is nagyon tudnak tenni, hiszen Brüsszelből, vagy Luxembourgból nem ellenőrizhető közvetlenül az EU összes beruházása. Végső soron ez az országokon múlik: vagy kihozzák a maximumot a rendelkezésre álló pénzből, vagy hagyják, hogy leessen itt-ott néhány millió.

Tanulságos adatok
Spanyolország	Lengyelország	Görögország	Németország
1000 négyzetméter útfelület átlagos  építési költsége euróban
496.208	445.129	357.051	287.043
Egy köbméter hídépítéshez használt beton ára euróban
130	228	176	193
Egy négyzetméternyi hídfelület építési költsége
696	1135	1293	1331
Egy méter biztonsági terelő (szalagkorlát és társai) euróban
27	35	20	25

 

Ébredezik a brit EU-lobbi, amely szerint történelmi hiba lenne távozni az Európai Unióból. A politikai közép pártokon átívelő kezdeményezést indított, British Influence (Brit Befolyás) néven.

 

 

A British Influence keretében Nagy-Britannai politikai közepe közös Európa-programot hirdetett. Ők azok, akik szerint a szigetországnak a kilépés helyett inkább az EU radikális reformján kellene ügyködnie.

A kezdeményezést Ken Clarke konzervatív tárca nélküli miniszter mellett a Blair-kormányban több miniszteri posztot és az EU kereskedelmi biztosi pozícióját betöltő Lord Peter Mandelson, valamint a pénzügyminisztérium vezető államtitkára, a liberális Danny Alexander is támogatja.

A briteknek maguknak kell kezdeményezniük az “EU felrázását és 21. századra való újrahangolását”.

A British Influence programja válasz David Cameron azon ígéretére, amely szerint egy 2017-es Tory-győzelem esetén népszavazást írna ki a brit kormány az uniós távozásról.

A népszavazást, amennyiben a kilépést pártolók kerülnének többségbe, az EU és a britek közti megállapodás kemény “újratárgyalása” követi majd Cameron ígérete szerint.

Az ellentábor kampánya - miközben a közös Európa mellett tör lándzsát- , szükségesnek tarja az uniós alapszerződés további módosítását úgy, hogy bizonyos hatáskörök visszakerüljenek a nemzeti kormányok kezébe.

Ennek ellenére kimondja, hogy “megélhetésünket egy globalizált gazdaságban keressük, egy olyan világban, melyben a nemzetek kölcsönös függőségben állnak a globális és regionális kihívások leküzdésében". A szöveg szerint ezért saját érdekeik jobb képviseletét “vezető uniós ország pozíciójuk megerősítésében kell keresniük a briteknek”.

Az EUrologus számára a kezdeményezés igazán azért érdekes, mert tényekkel, adatokkal érvel, viszont ezeket látványosan, és közérthetően jeleníti meg, ahogy ezt a cikkben szereplő ábrák is mutatják.

Tények a európai egységes piacról

Az EUrologus leleplezte a magyar kormány elleni zöld összeesküvés titkos csodafegyverét!

Az EUrologus a minap gyanútlanul bolyongott az Európai Parlament brüsszeli épületében. Még alig voltak az épületben. A múlt heti strasbourgi plenáris ülés kifárasztotta a társaságot. Mert ugye ott volt a méltán híres-hírhedt Tavares-jelentés, de azért az EP-képviselőknek más dolguk is volt: például az uniós költségvetésről szóló állásfoglalás, az amerikai megfigyelési botrány vitája, és annak hatása az USA-EU szabadkereskedelmi tárgyalásokra, az emissziós kvótarendszer sorsa, a lett euró, az OLAF megreformálása, az ír elnökség búcsúztatása, a litván elnökség köszöntése - csak, hogy párat említsünk.

A kihalt épületben kóborolva a Magyarország-ellenes nemzetközi összeesküvés egyik idegközpontjába, a "zöldek folyosójára" tévedtünk, ahol ezt találtuk.

A fideszesek rémálmait megtestesítő kétméteres zöld medveszörny szemeiben azonnal felfedeztük a magyarok felé megnyilvánuló izzó gyűlöletet. Éreztük, hogy megpróbál tudatunkba hatolni, és elfojtani a a genetikailag belénk kódolt szabadságvágyat, hogy megpróbál minket is a zöld medvebirodalom silány kis alattvalójává tenni.

Azonnal megértettük, hogy milyen kegyetlenül nehéz lehet a magyar kormánynak, és a zöld medve hatalmával nap, mint nap szembesülő fideszes EP-képviselőknek.

Ahogy óvatosan hátráltunk és kivontuk magunkat a fenevad bűvköréből, megpróbáltuk kideríteni, hogy ki kezelheti a fegyvert, és mikor várhatjuk bevetését. Egy unott asszisztens annyit közölt velünk, hogy "biztos valami kampányhoz kell". Szóval kampány, azaz hadjárat, tehát az ország lerohanásának terve készülődik, a zöld medve vezetésével.

 

A fényképes dokumentációt eljutattjuk Szaniszló Ferencnek az Echo TV műsorába, hogy hitelesen tájékoztatni tudja a magyar közvéleményt.

Az EUrologus indulásakor elhatároztuk: olyan témákról is írunk majd, amitől valószínűleg nem akad ki a kattintásszám-mérő, de fontosak és a magyar közönség valószínűleg igen keveset tud róluk. Ez most egy ilyen cikk. Nem olyan izgi, mint Angelina Jolie mellplasztikája, de a tengerről szól, meg a halakról, és messze szórakoztatóbb, mint 30 fokban dolgozni.

Bármennyire is meglepő így a Duna-Tisza-közéből szemlélve, a harcsán és a hortobágyi tükrös pontyon túl is van világ. A magyarok fogyasztják az EU-ban a második legkevesebb halat. Az átlagos európai fogyasztás a magyar ötszöröse, a listavezető portugálok nálunk tizenkétszer több halat esznek. Az európai halkészletek jelentős része túlhalászott, magyarán a halászflották nagyobb ütemben fogyasztják a halállományt, mint ahogy az újratermelődik. A Földközi-tengeren tízből nyolc, az Atlanti-óceánban minden második halászmező az összeomlás szélén áll. Ha a jelenlegi ütemben folytatódik a halászat, akkor rövid időn belül egyszerűen eltűnnek a halászott fajták. Hogy ez nem túlzás, azt jól illusztrálja az alábbi ábra az európai vizekben korábban és jelenleg halászható fajtákról.

Az EU 1970 óta szabályozza, hogy melyik ország flottája mennyi halat vehet ki a tengerekből, 1983-ban pedig Közös Halászati Politika néven a Közös Agrárpolitikához hasonló szabályozó-támogatási rendszert állított fel. Az igazán nagy bajok ekkor kezdődtek, ugyanis az uniós támogatásokból egyre nagyobb halászflották épültek, és elkezdték túlhalászni az európai vizeket. A 90-es évek elején a partra hozott zsákmány mennyisége jelentősen kisebb lett. Tíz éven belül a mediterrán térségben a hagyományos, partmenti halászat tönkrement, az uniós támogatásokon felfejlesztett európai (elsősorban spanyol) halászflották pedig az afrikai vizek felé vették az irányt. Jelenleg az EU halfogyasztásának felét a környező afrikai vizekből importálja, a túlhalászás első jelei már ott is mutatkoznak.

Ennek a folyamatnak vetett véget idén az EU a Közös Halászati Politika meglepően határozott reformjával. Akit érdekelnek a reform részletei, ide kattintson. A lényeg röviden az, hogy a halászati jogok korlátozásával a tervek szerint 2020-ra az európai halászmezők többsége ismét egyensúlyba kerül. Meglepő módon mi magyarok akár a döntés haszonélvezői is lehetünk. A tengeri halászat korlátozásával érezhetően emelkedett a hal ára, ami egyrészt vonzóbbá teszi a folyami fajtákat, másrészt gazdaságossá az édesvízi halgazdálkodást. Az utóbbihoz pedig ideálisak a magyar adottságok.

Véget érhet a Kánaán a balkáni országokból az EU-ba utazók számára, miután megállapodás született a vízumkötelezettség ideiglenes visszaállításának lehetőségéről.

Tavaly novemberben írtunk róla, hogy hat uniós tagállam gyorsított eljárásban kérvényezi a nyugat-balkáni országokkal kötött vízummentességi megállapodás biztonsági klauzuláinak elfogadását és alkalmazását.

Magyarán hogy a 2009-2010-es vízumkönnyítés ellenére Bosznia és Hercegovinával, Albániával, Szerbiával, Macedóniával és Montenegróval szemben visszaállítható legyen a rövid távú beutazás esetére is a vízumkötelezettség.

Utóbbival akkor élhetnek a tagállamok, ha tömeges illegális bevándorlás, menekült státusszal való visszaélés és egyéb biztonsági kockázatok fenyegetnék a Schengen-övezetet.

Az Európai Parlament és a tagállamok miniszterei között a napokban létrejött megállapodás alapján az Európai Bizottság saját hatáskörében dönthet arról, hogy bizonyos körülmények fennállása esetén visszahozza a vízumkötelezettséget az érintett országok polgárainak. A liberális és jobboldali EP-pártok által támogatott javaslattal kapcsolatban igen kritikus a szlovén szociáldemokrata Tanja Faron, aki szerint a megállapodás elveszi az EP azon jogát, hogy megvizsgálja és véleményezze az ideiglenes korlátozásokra vonatkozó javaslatokat.

Szerinte ha elveszik az EP együttdöntési jogát a kérdésben, azzal “Pandora szelencéjét nyitják fel”, hiszen egyes tagállamokon nagy a nyomás, hogy korlátozzák a balkáni országokból a szabad beutazást.

Egy biztos, noha az EU-ban menedéket kérők nagy többsége a Nyugat-Balkánról érkezik, mindössze kevesebb mint öt százaléka kapja meg végül a menedékjogot. Vagyis a kérdésnek nagyobb a füstje, mint a lángja: inkább a nacionalista politika bevett eszköze, mint valódi fenyegetés az amúgy is durván elöregedő európai lakosságra és munkahelyeikre nézve.

Ennek ellenére igaz, hogy az Európai Menedékügyi Hivatal friss jelentése szerint 2012-ben rekord számú kérelmet adtak be a térségből, 49 százalékkal többet mint egy évvel korábban. A Nyugat-Balkánról tavaly összesen 53 ezer kérelem érkezett, míg globálisan 335 ezer ember szeretett volna az Unióban letelepedni.

Ráadásul remek médiahisztit lehetett csapni azon, hogy a szezonális trendeknek megfelelően októberben jönnének az EU-ba a legtöbben, illetve márciusban is egy nagyobb menedékkérő hullám indul Nyugat-Európa felé. A nyugati sajtó pedig előszeretettel ismételgeti, hogy többen akarnak a Balkánról az EU-ba jutni, mint Afganisztánból és Szíriából összesen.

Igaz az idézett jelentés arra is kitér, hogy Magyarországon és Olaszországban például nem nőtt a menedékkérők száma a vízummentes rezsim bevezetése ellenére.

Ezzel szemben a Schengenen kívüli briteknél a vízumkötelezettség fennmaradása ellenére jelentősen megugrott a balkáni menedékkérők száma.

A Parlament mindenesetre legkorábban szeptemberi plenáris ülésén szavazhatja meg hivatalosan a tárgyalódelegációja és a miniszterek tanácsa közötti megállapodást.

Egyre több jel mutat arra, hogy az amerikai Nemzetvédelmi Szolgálat végezte a piszkos munkát több európai titkosszolgálat helyett.

Az uniós kormányok titkosszolgálatatai ugyanis a törvény által szabott korlátok miatt nem akartak, vagy nem mertek kémkedni saját állampolgáraik után. Az amerikaiaktól átvett információkat viszont előszeretettel használták.

Ezt állítja Edward Snowden a német Der Spiegel című hetilap által tegnap nyilvánosságra hozott interjújában. Az együttműködés Snowden szerint olyannyira rendszeres volt, hogy az NSA külön erre a célra létrehozott egy ’külügyi igazgatóságot’, amely nem csak a kifelé áramló információt kezelte, de a többi ügynökség által az NSA-vel megosztott információkat is fogadta. Sőt, a Spiegel saját forrásokra hivatkozva hozzáteszi, hogy az amerikai és a német titkosszolgálat között olyan szoros volt az együttműködés, hogy az utóbbi az NSA által szolgáltatott eszközökkel figyelte meg a német kommunikációs hálózaton keresztül haladó forgalmat.

Az elmúlt hetekben a brit és a francia titkosügynökségekről is kiderült, hogy lényegében ugyanazt csinálják, mint az NSA, legfeljebb kevésbé hatékonyan, mivel kevesebb adathoz férnek hozzá, vagy esetleg kisebb kapacitással rendelkeznek.

A vádak akár az őszi német szövetségi választások eredményét is befolyásolhatják. Minden jel arra mutat, hogy Angela Merkel tudhatott a titkosszolgálati együttműködésről, és azt leplezte a német nyilvánosság előtt. Németországban komolyan veszik a magánélet szentségét, többek között azért, mert az egykori NDK-ban a Stasi-uralom idején a lakosság megtapasztalta, hogy milyen az, amikor a hatalom szoros megfigyelés alatt tartja a társadalmat és ezzel visszaél azzal.

Nikki Sinclaire-el még inkább eklektikussá válik az EUrologus Kemény EP Képviselők rovata. A politikai pályáját a brit szélsőjobbhoz sorolt UKIP színeiben befutó EP képviselőnő fontos üzenetet hoz nekünk a ködös Albionból.

Először is essünk túl a sokkon! Sinclaire 2 méter magas, kifejezetten férfias kinézetű, és nagyon csúnyán tud nézni. A UKIP politikai irányvonalával összhangban erősen euroszkeptikus: kukába hajítaná a közös fizetőeszközt, megszüntetné az uniót, de legalább is kivezetné onnan Nagy-Britanniát. Erről már többször, igaz eddig sikertelenül kezdeményezett népszavazást.

Sinclaire 2004-ben coming outolt, azóta többször felkérték, hogy legyen a UKIP melegjogi tagozatának vezetője. Pardon, hogy micsoda? Valaki nyíltan vállalja homoszexualitását egy szélsőjobbos pártban, amelyik ezután melegjogi tagozatot szervez? Pontosan. Sinclaire ugyan nem vállalta el a felkérést, mert politikusként más ügyekkel kívánt foglalkozni, de a UKIP LGBT tagozata (lesbian, gay, bisexual, transgender) létrejött, aktív és a becslések szerint a párt választott képviselőinek 10 százalékát magába foglalja.

Konfliktusok persze vannak: Sinclaire pár éve pont azért szakított pártjával, mert egy frakcióba ültek a homofób nézeteket hangoztató olasz Északi Ligával. „A 21. században elfogadhatatlan, hogy egy embert a szexualitása miatt rekesszenek ki, vagy illessenek támadó, lealacsonyító szavakkal” – nyikatkozta erről a brit szélsőjobbos politikus, aki hozzátette, továbbra is elkötelezett marad a UKIP céljai mellett.

Aki a híren felbuzdulva azonnal levélírásba fogna, hogy Vona Gábornál a Jobbik melegjogi tagozatának megalakulását követelje, azt el kell keserítsük. Erre egy olyan országban, ahol még a kormányzó jobboldali párt sem áll egyértelműen ki a meleg kisebbségek jogai mellett még sokáig nem számíthatunk.

De jó azt látni, hogy vannak országok, ahol a szexuális megkülönböztetés már annyira ciki és elfogadhatatlan, hogy még a politikai spektrum legszélén sincs képviselete.

Ismét a politika bizonyult erősebbnek az EU átláthatóbbá tételét célzó törekvésekkel szemben, igaz ezúttal legalább az utóbbi tábor is szerzett pontokat.

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) reformjáról van szó, melyről hat év után végre sikerült megállapodnia az uniós intézményeknek. Az egy hónap múlva életbe lépő új szabályokról azonban még azelőtt alkudtak meg az európai jogalkotók, hogy nyilvánossá vált a szervezet éves jelentése, amely toronymagas hullámokat gerjesztett a témában. A jelentésben ugyanis “számos törvénytelenségről” esik szó, és bár nem nevesítik, hogy melyik eljárásban, de a brüsszeli korrupcióellenes folyamatokat követők számára egyértelmű, hogy a tavaly októberben lemondani kényszerült John Dalli egészségügyi biztos ügyéről van szó.

Az EP és a tagállamok képviselői közti megállapodás a reformokról az OLAF által vizsgálat alá vont személyek jogainak hatékonyabb védelmét és a szervezet vezetőjével szemben felügyelőbizottsága mandátumának erősítését célozzák. Az EP és az illetékes tagállami miniszterek közötti alku azonban azelőtt köttetett, hogy például kiderült: hogyan dolgozott Barrosoék keze alá a szervezet vezetője, Giovanni Kessler. Utóbbit ráadásul az EB szóvivője is megerősítette pár héttel ezelőtt, amikor elismerte: inkább a politika, mint rábizonyított magánérdekeknek lobbizás vezérelte döntésüket.

Az EP néppárti, konzervatív-reformista és zöld parlamenti csoportjai ezért a héten újabb módosítókkal igyekeztek szigorítani az OLAF-ra vonatkozó szabályokon. Utóbbiak elfogadása azonban a júniusi uniós intézményközi megállapodást semmissé válását jelentette volna, amelytől láthatóan fázott az EP többsége és a többi intézmény is. Szerdán végül az EP plenáris ülésén rendkívül szoros 382 igen, 247 nem mellett elvetették a további módosítókat, melyek minősített többséggel történő elfogadásához 383 szavazat kellett volna.

Összességében tehát erősödött ugyan a OLAF működésének és döntéseinek átláthatósága, viszont igen keserű szájízzel távozott például a téma parlamenti felelőse.

Ingeborg Grassle sajtóközleményében nyíltan az OLAF vezetőjének fejét követelte a tavalyi botrány után. Ennél is messzebb mentek a zöldek, akik egyenesen Barroso lemondását szeretnék látni a Dalli botrány kapcsán.

Annyi azonban mégis Barroso védelme mellett szól, hogy a volt máltai biztos lobbibotrányának újabb napvilágot látott epizódja szerint Dalli a Bahamákon járt, és látogatása vélhetően összefüggésben állt a szigetet úgyszintén „meglátogató”, az ügyben gazdát cserélő korrupciós pénzekkel. Ezt a szálat pedig még csak most kezdi felgöngyölni az Európai Csalás Elleni Hivatal.

Szomorú és abszurd nap volt a tegnapi az Európai Parlamentben.

Orbán Viktor ismét megjárta Strasbourgot, hogy megvédje a magyarokat a szerinte egyre birodalmibbá váló EU-tól, és bebizonyítsa az otthoni választóknak: a baloldal a liberálisokkal, a bankokkal, az energiszállítókkal, meg még ki tudja kivel (majd a kampányban meglátjuk) összeesküdött Magyarország ellen, hogy letörjék a rezsicsökkentést, és megbuktassák őt.

 

Orbán többször párhuzamot vont az Európai Unió és Magyarország egykori külső kommunista elnyomása közé, amelyből „a magyaroknak egyszer már elege lett.” Szerinte azok, akik ma megszavazzák a jelentést Magyarország és a magyarok ellenségei. Szavaiból azt lehetett kiérezni:

vigyázat, ha túlfeszítitek a húrt, akkor most is elegünk lesz a külső elnyomásból, aztán kalap-kabát, lelépünk.

Az esetleges véleménykülönbségek érzékeltetésével nem különösebben foglalkozott, igazi vezérként minden magyar nevében adta át ezt az üzenetet.

Család, nemzet, kereszténység - ezekkel a jelszavakkal próbálta magához édesgetni a konzervatív képviselőket (és választókat), miközben saját pártcsaládjában is rengeteg az olyan konzervatív, aki ezeket a fogalmakat már rég máshogyan értelmezi, mint ő. Például Franciaországban, Spanyolországban, Nagy-Britanninában és Németországban is legális a melegházasság.

Mindezek mellett még arra is futotta idejéből és szónoki tehetségéből, hogy ismét megmutassa Európának, micsoda gazdasági hanyatlásban van, miközben Magyarországon rakétaként tör felfelé az életszínvonal. Jó tudni ezt, meg azt is, hogy Orbán Magyarországon megvédi a zsidókat.

Megnyugodhatunk, mert akit ő a szárnya alá vesz, annak bántódása nem eshet.

Orbán arról is biztosította az európai képviselőket, nem hagyja, hogy Brüsszelből Moszkva legyen, az EU-ból pedig birodalom. A „független európai nemzetek közössége” mellett tört lándzsát, és ezzel gyakorlatilag meg is kezdte a kivonulást az Európai Néppártból. Nem lepődnénk meg, ha a 2014-ben felálló Európai Parlamentben a Fidesz már a konzervatív, enyhén euroszkeptikus Európai Kozervatívok és Reformerek formációban folytatná.

 

A nyári szünet előtti utolsó összecsapásra készülődik Orbán Viktor az Európai Unió általa balliberálisnak nevezett erőivel. Az Európai Parlament ma délután harmadik alkalommal vitázik a kormányfő jelenlétében a magyar demokratikus helyzetről, holnap pedig szavaz a magyar demokrácia helyzetével foglalkozó a Tavares-jelentésről.

 

Az EP tavaly februárban döntött úgy, hogy készüljön egy részletes jelentés arról, összeférhető-e az Orbán-kormány által végrehajtott nagyszabású, és számos nemzetközi fórum által erősen bírált alkotmányos átalakítás az EU alapértékeivel. A portugál zöldpárti Rui Tavares kritikus hangvételű tervezete két hete jelentős néppárti tartózkodás mellett simán átment az alapjogi szakbizottságon. Ez akkor igen kellemetlen volt a Fidesznek, tekintve, hogy az Európai Néppárt az ő pártcsaládjuk, amely eddig következetesen kiállt mellettük.

A plenáris elé kerülő jelentéstervezet semmilyen szankcióval nem fenyegeti Magyarországot, de azt rögzíti, hogy voltak és maradtak is aggályok, amiket kezelni kell. Arról, hogy be kell-e indítani a hetes cikk szerinti eljárást, majd egyszer valamikor a házbizottság tagjai dönthetnek.

Ma délután maga Orbán Viktor védi meg a megvédeni valót Strasbourgban az ellene szövetkező balliberális, zöld, kommunista és nagy valószínűséggel néppárti, valamint a tőlük még jobbra álló konzervatív politikai erőktől. A jobboldalon is sokaknak elegük van Orbán Viktorból, vagy - ahogy fogalmaznak - "szeretnének még tükörbe nézni". Orbán minden bizonnyal nem is nekik, hanem az otthoni közönségnek beszél majd: akit nem érint a trafikmutyi, biztosan megelégedve nézi a tévében, ahogy Orbán Viktor visszaszól az izgatott Daniel Cohn-Benditnek, vagy a libsi Guy Verhofstadtnak.

Az eredményt már úgyis tudjuk: Viktor a győztes, Európa meghátrál a kemény érvektől.

Azonban nem csak Orbán Viktor kormányfő használja fel az eseményt némi kampányolásra. A liberálisok is belekezdtek a jövőre esedékes EP-választási felkészülésbe. Ezért eleve egy keményebb jelentéstervezettel jelentkeztek eredetileg, amelyben konkrét utalás szerepelt volna a szankciók bevetésére. Ennek azonban nem volt támogatottsága már a szakbizottságban sem.

 

 

A frakcióvezetők mellett egy csomó képviselő is fel fog szólalni a vitában, ki jobban, ki kevésbé érti, ismeri Magyarországot. Kettős mércéről viszont már nem lehet szó: Magyarország után Bulgáriáról vitatkoznak a képviselők néppárti kezdeményezésre, ugyanis ott a szoci kormány tűnik nagyon gáznak.

Az Európai Bizottság is beszáll a csatába, a vitára állítólag a legkeményebb arcokat küldik, Jose Manuel Barroso elnököt, és a kormányfő személyes kedvencét, Viviane "nem ismerem Bajnait" Redinget. Aki tehát kiváncsi az Orbán-Barroso-Reding lézerkard-csatára, délután háromkor mindenképpen üljön tévé-, vagy netközelben.

 

 

A csatlakozásra váró országok számára az EU hosszú időn át ígéret földje volt, ahol mindenkinek jut Bécsben egy cukrászda, legrosszabb esetben pedig le kell majd mondanunk a mákos tésztáról.

A ma csatlakozó horvátok már jó ideje leszámoltak az ehhez hasonló illúziókkal, és valószínűleg emiatt sokkal sikeresebben használják majd ki az uniós tagsággal járó előnyöket, mint mi.

A gazdasági válság felszínre hozta az uniós országok problémáit. A német gazdaságot leszámítva a nagy tagállamok nem versenyképesek, a növekedés lassú, a reformokat jól beágyazott érdekcsoportok akadályozzák, a munkanélküliség magas, a politikusok kiábrándítóak, a jövő sötét. A helyzet Horvátországban sem kedvezőbb, a gazdaság ötödik éve recesszióban van, a munkanélküliség 21 százalékon áll, a politikusok pedig ugyanolyan kiábrándítóak, csak egy kicsit még korruptabbak, mint nyugaton.

Az EU nem kifejezetten népszerű a lakosság körében.

A hétéves csatlakozási folyamat során számos népszerűtlen reformot erőltetett át az EU nyomására az aktuális horvát kormány. Az ország egy tucat háborús bűnöst szolgáltatott ki a hágai bíróságnak, akik közül sokan nemzeti hősnek számítottak hazájukban. A horvátok nehéz pillanatban, és számos áldozat árán csatlakoztak az EU-hoz. Nincs is akkora ujjongás a lakosság körében, mint annak idején Magyarországon volt.

De pont az elmaradó hurráoptimizmus, és a reális helyzetértékelés miatt lehetnek sikeresek az uniós tagság első éveiben. A horvátok már most pontosan látják, hogy az Európai Unió nem az ígéret, hanem a kőkemény gazdasági és politikai versengés földje. Ingyen ebéd, a szigorú feltételekkel adott kohéziós pénzeket, és a horvátoknak rendkívül szűken mért mezőgazdasági támogatásokat leszámítva nincs. Van viszont egy nagy egységes piac, ahol a tőke, az áruk, a szolgáltatások és bizonyos korlátozással a munkavállalók szabadon mozoghatnak.

Ez pedig soha nem látott versenyt támaszt a horvát gazdaságnak, amihez csak kemény munkával, folyamatos reformokkal, a korrupció visszaszorításával lehet felnőni.

Ahhoz, hogy a horvát gazdaság egyszer utolérje a franciát nem elég ugyanolyan jónak lenni: valamiben meg kell azt előzni, valamiben jobbnak kell lennie annál.

Joggal merül fel a kérdés, hogy ha ekkora szívás az uniós tagság, akkor mégis miért bír ugyanolyan ellenállhatatlan vonzerővel a kelet-európai és nyugat-balkáni országok számára, mint tíz éve a magyaroknak? Nos, egyszerűen azért, mert bent még mindig összehasonlíthatatlanul jobb, mint kint. Az EU elkötelezett a szociális piacgazdaság, a demokratikus alapjogok és az emberi méltóság tisztelete mellett. Ezeket az értékeket kisebb-nagyobb hatékonysággal igyekszik is kikényszeríteni tagjain. A gazdasági versengés bár kemény, mégis szabályokhoz kötött. A politikai érdekérvényesítés nehéz, hiszen 27 másik országot kell meggyőzni az igazunkról, és soha nem lesz akkora politikai súlyunk, mint a németeknek. De legalább ott ülünk az asztalnál, meghallgatják a véleményünket, és az ország lakosságával arányos szavazati jogunk van.

Aki ügyes, kitartó, és keményen, de a szabályok szerint játszik, az előrébb jut.

Aki gazdasági, vagy politikai értelemben bénázik, állandóan a határokat feszegeti, vagy a szabályok újraírására törekszik, az a tagságból fakadó előnyök kihasználása helyett állandó nyűgnek éli azt meg.

Az EUrologus szerint a horvátoknak kevesebb illúzió jutott, mint a 2004-ben csatlakozott magyaroknak, de éppen ezért reálisabban mérik fel lehetőségeiket, és használják majd ki a tagságból fakadó előnyöket.

 

Ez most nem az a csúcs volt, ahol meg kellett menteni Európát. A szeptemberi német választások miatt most semmi fajsúlyosról nem lehetett döntést hozni.

David Cameron brit kormányfő el is hozott magával egy kifestőfüzetet, amiről egyébként nemrég az EU-t nem igazán szívlelő Daily Telepraph írt. A füzetke Mr és Mrs MEP-ről, azaz parlamenti képviselőről szól, akik lerepülnek Strasbourgba a plenáris ülésre, limuzin szállítja őket, jól esznek, és egy asszisztens, egy futár és egy postai dolgozó kell ahhoz, hogy az EP-n belül elküldjenek egy levelet A-ból B-be. Cameron azért vitte be a 7 éven aluli gyerekeknek négy nyelven készült füzetkét, hogy bebizonyítsa, ha ilyen hülyeségekre tud az EP költeni, akkor még igazán van hely arra, hogy csökkentsenek az EU büdzséjén.

Cameron előszeretettel harcol a kisebb uniós költségvetésért, mondván, a tagállamokban is meg kellett szorítani.

A füzetke Angela Merkel német kancellár kezébe is eljutott a tanácsülésen. Ő állítólag először azt hitte, ez az EP képviselőket lejártó poén. Cameron szólt neki, hogy épp a parlament által kiadott népszerűsítő füzetet forgatja. Merkelnek annyira megtesztett a dolog, hogy kért a brit kollégától egy saját példányt.

Brit diplomaták szaladgáltak a brüsszeli éjszakában, hogy beszerezzenek a csodából 30 példányt, és minden uniós állam- és kormányfő kezébe nyomtak egyet.

Cameron a csúcs utáni sajtótájékoztatón elmondta: a többieket sokkolta a kifestős füzet. Először mindenki azt hitte, hogy a Telegraph találta ki az egészet, de sikerült meggyőznöm őket, hogy ez bizony valódi, botrányos pénzpazarlás, és elég szexista is, mert Mrs MEP csak este hatig dolgozik, hogy elmehessen bevásárolni. Mr MEP ellenben 6:40-ig dolgozik a füzetben - mondta Cameron később.

 

A parlamentben egyébként 6200 közalkalmazott dolgozik,

teljes munkaidőben a Telegraph szerint, több ezer asszisztenst és adminisztrátort fizetnek az évi több mint egymilliárd eurós büdzséből. A füzetkét 15 ezer példányban adta ki az Európai Parlament, amit a nyílt napon osztogatnak.

 

Hát ennyire volt érdekes ez a mostani EU-csúcs! Az EUrologus kellemes hétvégét kíván!

Július 1-től megint csökken a külföldi telefonálás (roaming) költsége, jövőre pedig teljesen megszűnik a különbség a hazai és a külföldön indított/fogadott hívások ára között.

Az EU-hoz épp július 1-én csatlakozó horvátoknál szolgáltatótól függően akár tizenötszörös is lehet az árcsökkenés.

Az Európai Bizottság 2007 óta birkózik a mobilszolgáltatókkal, évről-évre előírva nekik a maximális roaming díjakat. Július 1-től ÁFA nélkül legfeljebb 24 euró cent, azaz kb. 68 forint számlázható a külföldön indított hívásokért, 7 cent, azaz kb. 20 forint a fogadásért, 8 cent, kb. 22 forint az SMS küldéséért (akit a további részletek érdekelnek ide kattintson).

A roaming díjak csökkentésének ötletét még 2009-ben, az EP választások évében Viviane Reding dobta be. A népszerű intézkedést szerette a nép, a telekom cégek viszont arra panaszkodtak, hogy a kieső bevételek miatt tovább romlott az amúgy sem túl rózsás pénzügyi helyzetük. Szerintük az iparág évek óta veszteséges, mert egyre kevesebb a hanghívás, amit nem tudnak kompenzálni a megnövekedett adatforgalom bevételeiből.

A valódi probléma a Bizottság szerint az, hogy az európai mobilszolgáltatási piac a tagállami határok mentén töredezett.

Európában csaknem 100 mobilszolgáltató létezik, míg az Egyesült Államokban hat, Kínában pedig három.

Hiába van pl. a Vodafone-nak, a Deutsche Telekomnak, vagy a Telefonicanak egy-egy leányvállalata az európai országok többségében, ezek sok szempontból egymástól függetlenül működnek, külön hálózatokat üzemeltetnek, és feldarabolják a fogyasztói piacot.

Ennek próbál véget vetni Neelie Kroes, digitális ügyekért felelős EU biztos, aki őszre ígéri az egységes európai telkommunikációs piacról szóló bizottsági javaslat előterjesztését. A javaslatok között szerepel például, hogy bármilyen európai uniós telefonszámmal ugyanolyan feltételekkel lehessen telefonálni az EU-n belül bárhonnan.

Az országkódok ugyan nem szűnnének meg, de számlázási szempontból jelentőségük a belföldi előhívószámok szintjére csökkenne.

Kétharmad ide vagy oda, azért mégis a legszebb öröm káröröm. Tegnap este adták át a Parlament Magazin által alapított Év EP Képviselője díjakat nagyon sok kategóriában, és ma megérkezett az erről szóló sajtóközlemény. Az igazságügy és állampolgárság kategóriában Járóka Lívia elhappolta a díjat Rui Tavares elől, akit a Fidesz EP delegációja még jól le is baloldalizott sajtóközleményében, pedig szegény olyan zöld, mint a levelibéka.

A szintén fideszes Kósa Ádám a foglalkoztatási és szociálpolitikai területen a fideszes közlemény szerint „nehéz mezőnyben” aratott győzelmet az EP egyik quaestora, azaz magas rangú tisztviselője ellen. Figyelemmel arra, hogy a quaestorok döntenek arról például, hogy hány látogatót hozhatnak a képviselők a parlamentbe, mikor szerezzenek be új autókat a régiek helyett, és kik rendezhetnek állófogadást az épületben, ez valóban lehengerlő teljesitmény.

A diadalmas közlemény retorikai fordulatai felett érzett derültségünk mellett természetesen gratulálunk a díjazottaknak. Járóka Lívia az európai romák helyzetének előmozdítása, Kósa Ádám pedig a fogyatékosok jogainak képviseletéért végzett munkájáért kapta az elismerést. Ennyit pont elég lett volna leírni.

Bohócot csinált magából az Európa Tanács parlamenti közgyűlése, miután arra jutott: nem indítanak Magyarországgal szemben monitoring eljárást, de "szorosan figyelemmel kísérik" a magyarországi fejleményeket. Kirsten Lundgren, a témában illetékes svéd jelentéstevő szerint a "figyelemmel követés" monitoringot jelent, viszont a helyzet az, hogy

ilyen eljárás nem is szerepel az ET eszköztárában.

Akkor mi történt Strasbourgban kedd este? Messziről indulunk... Az Európa Tanács nem uniós intézmény, hanem egy 47 tagot számláló, a demokráciát, jogállamiságot és emberi jogokat védő szervezet. Nemrég itt is felmerült, hogy

kéne valamit mondani arra, amit a Fidesz-kormány csinál

az alkotmánnyal, a  törvényekkel, és úgy általában. Hiszen aggályok vannak. A Velencei Bizottság, ami az ET szakértői testülete azóta rendszeresen vizsgálja a magyar törvényeket, aggodalmaskodik, és az ET főtitkára, Thorbjorn Jagland is rendszeresen találkozik Navracsics Tibor igazságügyi-, és közigazgatási miniszterrel, hogy megvitassák az "aggályokat".

Aztán felmerült, hogy most már akkora a baj, hogy Magyarországot az úgynevezett monitoring eljárás alá helyezik.

Ez tulajdonképpen egy átvilágítás, amit a tagnak jelentkező, vagy olyan eleve gyanús országokkal szemben indítanak, mint Albánia, vagy Oroszország. Kineveztek két jelentéstevőt is, hogy derítsék ki, elég nagy-e baj ahhoz, hogy beinduljon a megfigyelés,

ami nyilván semmilyen szankcióval nem jár, hiszen ez Európa.

Az egyikük a svéd liberális Kirsten Lundgren lett, a másik a cseh konzervatív Jana Fischerova. Két évig vizsgálódtak, háromszor jártak Budapesten. Fischerova két év vizsgálódás után a jelentéstervezet nyilvánosságra kerülése előtt két nappal jött rá, hogy ő mégsem ért egyet az abban foglaltakkal, és azóta nem is áll ki mellette, bár a neve még most is rajta van. Rossz nyelvek szerint a Fidesz kért szívességet a most egyébként nagyot szívó cseh jobboldali ODS párttól, akik leállították Fischerovát.

A monitoring bizottság áprilisban kritikus jelentéstervezetet fogadott el (egy szavazaton múlt).

Javaslatot tettek a monitoring megindítására, amiről az ET közgyűlése dönthet. Aztán tegnap délelőtt a monitoring bizottság még egyszer végigment a javaslaton, és állítólag szintén szoros eredménnyel befogadott egy olyan (nem fideszes) módosítót, amely nem javasolja a monitoring beindítását, csak egy senki számára sem ismert "figyelemmel követést". Ez az európai szemmel verés tipikus esete.

Az egyébként online is követhető (csak perverzeknek!) vitán világossá vált, hogy

a képviselők nem szeretnék Magyarországot Oroszországgal azonosítani.

Itt mégsem ölnek, vagy zárnak börtönbe ellenzéki politikusokat, senkit nem kínoznak. Lesznek választások is, ahol majd kiderül, mennyire jön be a magyaroknak a Fidesz ténykedése, és egyelőre elégedetlen tömegek sem hömpölyögnek az utcán (lásd pl. Törökországot). A liberális-szoci tábor viszont azért aggódott, hogy mi lesz így az Európa Tanács hitelével. Azzal érveltek, hogy a kétharmados felhatalmazás nem ingyenjegy az alkotmány és az ország átalakítására úgy, hogy a veszteseket minimum kizárják a hatalomból, de inkább ellehetetlenítik.

Szép európai gondolatok hangoztak el, mindhiába.

Kicsit meglepődve figyeltük Gaudi-Nagy Tamás jobbikos képviselő érvelését, miszerint kerüljön be a jelentésbe: az ET közgyűlése üdvözli, hogy az alkotmányban szerepel, hogy a kommunista idők emberi jogi vétségeinek elkövetőit felelősségre lehet vonni. Még inkább érdekessé vált a dolog, amikor javasolta, hogy ezt terjesszék ki a 2002-2010 közötti a szocialista-liberáis kormányzás alatt elkövetett emberi jogi vétségekre is. Ezt végül leszavazták. Az a módosító viszont átment, amely szerint az alaptörvény az első, amelyet szabadon választott parlament alkotott, méghozzá intenzív parlamenti vita és a civil szervezetek részvételével, és amely egy csúnya kommunista irományt cserélt le.

Az Orbán kormány vs. Európa történet a jövő héten, az Európai Parlamentben, a Tavares-jelentés szavazásával folytatódik.

Egyre inkább kitűnik: Németország nélkül, vagy ellenében semmi sem történik az EU-ban. Még akkor sem, ha azt mindenki más akarja. Ettől aztán igen nehéz lesz az élet Európában, főleg mert szeptemberben választások lesznek Németországban, és addig kábé semmi nem történhet, nehogy bezavarjon a kampányban.

Legutóbb ennek a törökök lettek áldozatai - bár ehhez kellettek ők is. Hétfőn ugyanis az uniós külügyminiszterek tartottak tanácsülést Luxemburgban. És bár úgy volt, három év kihagyás után szerdán újraindulnak a csatlakozási tárgyalások Törökországgal, méghozzá a regionális politikákról szóló fejezettel, Berlin az utolsó pillanatban behúzta a kéziféket.

Ankara és Berlin már múlt héten megcsörgették a kardokat.

Angela Merkel kancellár közölte, megdöbbentette őt Recep Tayyip Erdogan török kormányfő kemény válasza az elmúlt hetek tüntetéssorozatára. Szombaton aztán Ankarában behívatták a német, Berlinben pedig a török nagykövetet a külügyminisztériumokba, hogy tisztázzák, ki mit mondott, és gondolt. A tüntetések leverése a holland és osztrák külpolitikának sem tetszett, és csatlakoztak a német állásponthoz. Lehet ezt elvi kiállásnak is felfogni, de az tény, hogy a Kereszténydemokrata Unió (CDU),

Merkel pártja hétfőn bemutatott programja szerint ők Törökország nélkül képzelik el az EU-t. Forever.

A németek ezért szerda helyett októberig várnának a regionális fejezet megnyitásával. Minő véletlen, ez pont a szeptember 22-i választások után lesz. Persze így a tanács megvárhatja a rendes őszi jelentést az aspiránsokról Stefan Füle bővítési EU-biztostól - ez a németek szerint jó kompromisszum.

Szakértők szerint viszont nem az. Szerintük Törökországra akkor lehet a legnagyobb hatással az EU, ha minél szorosabb viszonyt ápol vele, így  lehet valami szava a török politikában.

Félő viszont, hogy most a tüntetőkre hivatkozva a keményvonalas törökök ürügynek használják a tüntetéseket, hogy véletlenül se kelljen megfelelni az EU elvárásainak. Carl Bildt, svéd külügyminiszter tweetelt is az ügyben. Bildt szerint a reformereknek az jelentené az igazi támogatást, ha az EU tovább tárgyalna Törökországgal.

Important that EU now takes the key decision to open Chapter 22 in Turkey accession talks. Exact timing was never key issue in this regard.

— Carl Bildt (@carlbildt) June 25, 2013

Döntés végül is nem született hétfőn arról, hogy mi legyen, de valószínűleg a szerdai tárgyaláskezdés elmarad. A külügyminiszterek még visszatérnek a kérdésre kedden este az úgynevezett általános ügyek tanácsán.

Törökország és az EU 2005-ben nyitotta meg a tárgyalásokat, 18 évvel azután, hogy Ankara jelentkezett tagnak. A 35 tárgyalási fejezetből azóta egyet sikerült lezárni.

Remegő térdekkel közelített a VIP sajtósarok felé az EUrologus amikor megtudta, hogy maga a nagy Arnold Schwarzenegger tart villám sajtótájékoztatót az Európai Bizottság elnökével karöltve.

José Manuel Barroso  a volt kaliforniai kormányzóval, mostanában pedig a klímaváltozás elleni küzdelmet zászlajára tűző R20 NGO-t pörgető osztrák-amerikai színésszel kevesek meglepetésére az éghajlatváltozás elleni fellépésről egyeztetett.

Az EUrologus által is megörökített találkozó azonban nem az első, hiszen korábban a Fenntartható Vidékfejlesztés és Energiatermelés című, az R20 által szervezett konferencián már találkozott januárban Bécsben az EB elnök és a Terminátor - idézte fel az egyik bizottsági szóvivő a hiteles krónikaírás kedvéért a múltat. Ahogy akkor, most is a helyi és regionális üzleti, civil és nemzetközi szervezetek közti együttműködés felpörgetése a cél a klímaváltozás elleni küzdelem kapcsán - tette hozzá Olivier Bally.
Schwarzi persze nem csak a portugál nagyemberrel akart kezet rázni, hanem az Európai Polgármesterek Konvencióján is felbukkan hétfőn.

Ez a 2008 óta létező kezdeményezés, melyet több mint 5000 polgármester írt alá Európában azt célozza, hogy a városok és kistérségek is hozzájáruljanak az EU 2020-ra kitűzött 20 százalékos kibocsátáscsökkentési céljának valóra váltásában.

Újra itt a kemény EP képviselők. Ezúttal Párizsra vetjük vigyázó szemünket...

A lázadás már a középiskolában elkezdődött: a francia-amerikai értelmiségi családból származó Josét rövid úton kivágták a párizsi jezsuitáktól, mert nem volt hajlandó imádkozni. Az egyetem alatt az anarchista mozgalom szippantotta fel,

majd birkapásztornak állt, és roquefortot kezdett termelni.

Az első komolyabb balhéját 1976-ból jegyezhetjük fel: a helyi katonai bázis bővítése ellen több száz fős tüntetést szervezett a parasztok körében, akik egyszerűen bevonultak a katonaság számára elkerített területre, és elkezdték azt használni.

Bovét ugyan három hétre lecsukták, de a katonák mentek, a parasztok pedig maradtak.

A nyolcvanas évektől kezdve hevesen ellenezte a genetikailag módosított növények termesztését, illetve a nagyipari méreteket öltő állattartást. 1985-ben csatlakozott a Greenpeace-hez, és részt vett a Rainbow Warrior csendes-óceáni akciójában, melynek során francia titkosszolgálat felrobbantotta a francia nukleáris kísérletek helyszínére igyekvő hajót, megölve egy aktivistát.

Visszatérve Franciaországba beszállt a francia globalizáció-ellenes és zöld mozgalom szervezésébe. Országos ismertséget 1999-ben szerez, amikor néhány társával

kalapácsot ragadtak, és szétvertek egy épülő McDonalds éttermet Franciaországban.

Bové az akcióval arra kívánta felhívni a figyelmet, hogy a McDonalds hormonkezelt marhahúst használt hamburgereihez, illetve tiltakozott az amerikaiak által a francia roqueforttal szemben életbe léptetett embargó ellen. Bové ekkor három hónap börtönt kapott, de 44 nap után szabadult.

Közben már egy másik eljárás is folyamatban volt ellene:

Bové egy kombájnnal letarolt több hektár génmódosított gabonát,

amivel vádlói szerint több millió frank kárt okozott a cégeknek. A francia politikust ezúttal hét hónapra ítélte a bíróság, ám a döntés komoly felháborodást keltett és Bové hívei az utcára mentek. 2003-ban Jacques Chirac, akkori köztársasági elnök részleges kegyelemben részesítette, majd a másodfokú bíróság négy hónapra csökkentette büntetését, amit le is ült.

Az amerikaiak úgy látszik nem felejtettek: 2006-ban, amikor a neves Cornell Egyetemre utazott előadást tartani a reptéren feltartóztatták, majd visszafordították.

Állítása szerint az amerikai hatóságok „erkölcsi okokra hivatkozva” tagadták meg az országba való belépését.

Bové 2007-ben elindult a köztársasági elnökségért, de a versenyben hamar elvérzett, a szavazatok alig másfél százalékát kapta. 2009-ben viszont a francia zöldpárt listáján simán bejutott az EP-be, és azóta a Mezőgazdasági Bizottság alelnökeként tevékenykedik. Emellett, mint az alábbi képen is látható a magyar médiatörvény ellen is tiltakozott.

 

Haldoklik az európai kibocsátás-kereskedelmi piac,

miközben a kontinens igyekszik továbbra is az éghajlatváltozás elleni küzdelem élharcosaként feltüntetni magát. A szén-dioxid kibocsátást visszafogását szolgáló európai rendszer létrehozása óta rosszul működik, az Európai Parlament most tesz még egy kísérletet a megjavítására.

Az EU területén működő nagy ipari létesítmények és erőművek minden évben nagyjából

100 milliárd euró értékben adnak és vesznek szén-dioxid kibocsátási kvótát

egymás között. Az EU kibocsátás-kereskedelmi rendszerének (ETS) lényege, hogy azokat az ipari egységek, amelyek sok CO2-t és más üvegházhatású gázt pöfögnek ki, kibocsátásuk visszaszorítására sarkallja. Ezt úgy érné el, hogy a gyáraknak és erőműveknek a kibocsátásuknak megfelelő CO2 kvótát kell vásárolniuk. Ha viszont kevesebbet szennyeznek, akkor a felszabaduló kvótát eladhatják.

Nem kell közgazdasági Nobel díj ahhoz, hogy lássuk: a rendszer akkor ösztönöz kibocsátás-csökkentésre, és az ehhez szükséges drága környezetvédelmi beruházások elvégzésére, ha a kvóták sokba kerülnek. Ha olcsón meg lehet őket venni, akkor a cégek inkább kvótavásárlással oldják meg a házi feladatot, a kibocsátási szint pedig alig fog csökkenni. Jelenleg pontosan ez történik.

Az ETS kvóták ára 30-40 euró helyett a 3-4 eurós szinten mozog.

Ennek oka szakértők szerint az, hogy túl sok kvóta van a piacon. A kézenfekvő megoldás tehát az, hogy ki kell vonni bizonyos mennyiségű kvótát, és erre idén év elején már javaslatot is tett az Európai Bizottság. A javaslatot áprilisban támogatta az EP környezetvédelmi bizottsága, ám a teljes plénum az ipari lobbi nyomásának engedve elutasította a javaslatot. Tegnap kis változtatásokkal újra megszavazta a javaslatot a környezetvédelmi bizottság, remélhetőleg júliusban az EP plénuma is áldását adja a tervre, és megkezdődhet a kvóták kivonása.

A témát évek óta követő szakértők szerint ez az ETS utolsó esélye, ha nem sikerül működőképessé tenni a rendszert, akkor néhány éven belül magától elhal, vagy az uniós tagállamok zárják be. Ez igen nagy kár lenne, ugyanis az ETS a világ legnagyobb és minden hibája ellenére az egyetlen olyan éghajlatváltozás elleni intézkedése, amely piaci alapon kimutatható eredményeket produkál.

Olyan véleményeket is lehet hallani, hogy a jelenlegi helyzet valójában az ipari szereplőknek kedvez.

A kvótaárak ugyanis nem olyan magasak, hogy valóban költséges környezetvédelmi beruházásokra ösztönözzenek, ahhoz viszont elegendőek, hogy néhány piaci szereplő jelentős profitra tegyen szert a kvótaértékesítésből. Másrészről viszont az ETS adminisztratív macerát jelent a cégeknek, amitől szívesen szabadulnának.

Az EUrologus szerint a jelenlegi helyzet mindenkinek rossz, az ETS alternatívái pedig még rosszabbak.

Vannak, akik szerint az egész ETS-t be kellene csukni, és helyette az adó- és vámrendszeren keresztül hatást gyakorolni a gyárakra. Ezzel csak az a gond, hogy képtelenség az Európában forgalmazott több milliárd termék esetében meghatározni, hogy azok előállítása során mekkora szennyezés történt. Persze módszert mindenre lehet találni, de azt ugyanúgy szétszednék a lobbi érdekek, ahogy az ETS-el tették. Ráadásul rendkívül nehéz lenne egy ilyen rendszert elfogadtatni az Egyesült Államokkal és Kínával, úgy, hogy mindeközben az EU a globális szabadkereskedelem leghangosabb szószólója.

31 igen, 19 nem és 8 tartózkodással ment át a Tavares-jelentés az Európai Parlament alapjogi bizottságának ülésén. A lényegi következtetés benne marad:

a nagy átalakítás, az alkotmánymódosítások nem összeegyeztethetők az uniós szerződés kettes cikkében foglalt alapértékekkel (emberi méltóság, szabadság, demokrácia, egyenlőség stb....) és ez a trend a cikk súlyos megsértésének veszélyét eredményezi.

Ez a megállapítás azért fontos, mert bármilyen eljárásnak, legyen az hetes cikk, atombomba, vagy összevont szemöldökű megfigyelés, ez lehet a jogi alapja.

 

A másik lényeges pont, hogy az Elnökök Konferenciája, azaz Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke és a frakciók vezetői dönthetnek arról, hogy szükség van-e a hetes cikk szerinti eljárásra, miután elemezték a magyar kormány válaszait a jelentésben foglalt ajánlásokra.

Az ajánlások végrehajtását pedig egy az uniós intézményekből álló bizottság ellenőrzi majd.

Új elem, hogy a jelentés arra kéri a magyar kormányt, kérje fel a Velencei Bizottságot és az EBESZ-t (Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet), hogy vizsgálja meg az új választási szabályokat, sőt, hívjon választási megfigyelőket Magyarországra - ami példátlan lenne egy uniós tagállamban.

Az ajánlások egyébként megmaradtak, így például az, hogy csökkentsék a sarkalatos törvények számát és garantálják az igazságszolgáltatás függetlenségét.

A Fidesz módosítóit rendre leszavazták.

A végső szavazás eredménye is árulkodik: nyolcan tartózkodtak, ami azt jelenti, a konzervatív oldalon sem aratott siker a magyar kormány lobbihadjárata. A szavazás titkos, de az EUrologus spekulál. Annyit tudunk, hogy két, az Európai Konzervatívok és Reformerekhez tartozó képviselő tartózkodott. Már csak az a kérdés, ki a másik hat. Gál Kinga, fideszes EP képviselő az ülés után azt közölte, 4 néppárti tartózkodott, de más forrásból hatról hallottunk.

Ráadásul úgy halljuk, hogy az északi és a nyugati-európai néppárti EP képviselők  - akik  finoman szólva nincsenek elájulva Orbántól - egyre kevésbé hajlandók a Szájer József által diktálni próbált (és Győri Enikő által megtámogatott) irányt elfogadni.

A belső néppárti lázongás Orbánék ellen állítólag elérte azt a szintet, hogy például az egész német néppárti képviselőhad szabad kezet kapott a szavazáson, és szabadon szavazhatnak majd akkor is, amikor a jelentés a plenárisra kerül.

A mai szakbizottsági szavazás egyébként egy Morvai-performanasszal kezdődött. A jobbikos szőkeség nehezményezte, hogy csak hajnalban kapták meg a módosítókat, és így szerinte pont a Tavares-jelentésében kifogásolt magyar törvénykezési tempót diktálják az EP-képviselőinek is. Szóváltásba keveredett a levezénylő szoci elnökkel, aki lefasisztázta a jobbikos képviselőt, majd mindketten üvöltöztek egy jót. Morvai kirakott egy “EU dictatorship” feliratú szöveget maga elé, melyet aztán leszedettek vele. Akkor bezzeg nem hőbörög a mélymagyar honanya amikor az EP-től a fizetését kapja- dörmögi európaira vágott magor bajsza alá az EUrologus.

...de még mindig nem elég.

A gazdasági válságot követően néhány európai országban jelentősen megnőtt az egyéni vállalkozók, illetve a néhány főt foglalkoztató mikro-vállalkozások száma. Ez öröm az ürömben, hiszen a felmérések szerint az európaiak vállalkozó kedve messze elmarad az amerikaitól, sőt még a hivatalosan kommunista Kínáétól is.

Vállalkozó alatt persze nem a klasszikus magyar sztereotípiák megtestesítőjét kell érteni, bár

a kevés haj és a sportos testalkat nem kizáró ok.

Az OECD és az EU statisztikai hivatala készített felmérés inkább arra kereste a választ, hogy mitől van kevesebb sikeres kisvállalkozás az öreg kontinensen, mint máshol, és mi az oka annak, hogy csak elvétve találni olyan sikersztorikat Európában, amiből a Szilikon-völgyben minden hétre kettő jut. A tanulmány szerint ez alapvetően öt okra vezethető vissza: kultúra, oktatás, megbecsültség, kockázat, pénz. Vegyük ezeket sorra!

Bár Magyarországról gyakran mondják, hogy a vállalkozók országa, és európai összehasonlításban

nálunk tényleg magas az egyéni vállalkozók és a kisvállalatok aránya

, ebből mégsem lett hatalmas gazdasági növekedés. Ennek oka, hogy hasonlóan sok más európai országhoz a vállalkozást nem egy ötlet megvalósításának szándéka, hanem az adócsökkentés szándéka vezérli. Az adóoptimalizációval önmagában még nem lenne gond, de sokszor teljesen hiányzik a vállalkozások mögül az ötlet, amely fellendíthetné, sikeressé és gazdaságilag önállóvá tehetné a céget és gazdáját. Az Egyesült Államokban és a dél-kelet-ázsiai országokban ezzel szemben akkor vállalkoznak az emberek, ha van egy jó ötletük, és úgy gondolják, hogy azt környezetükben ők tudják a legjobban megvalósítani.

Komoly hiányosságok vannak az oktatás terén is.

Az európai oktatási rendszer gyengén teljesít a vállalkozáshoz szükséges tudás átadásában és képességek kifejlesztésében, bár ezen a téren az utóbbi időben sok helyen változtattak. Írországban például megtanítják a középiskolásokat az adóbevallásra, arra, hogyan kell céget alapítani, aki elakad, az kitől kérhet segítséget, milyen módon lehet finanszírozni a vállalkozásokat. Nagy-Britanniában olyan rendezvényekkel igyekeznek felpezsdíteni a fiatalok vállalkozó kedvét, mint a Campus Party, ami tulajdonképpen egy geek fesztivál sok befektetővel, és azzal a céllal, hogy összehozza a tehetséges fiatal vállalkozókat a tehetséges fiatal vállalkozókra vadászó pénzeszsákokkal.

Aztán itt van a megbecsültség kérdése. A vállalkozó jelenség lejáratódását különösebben nem kell fejtegetni a magyar közönségnek, és az európai felmérés tanulsága szerint ez más közép-európai országokban is létezik. Persze ezen is lehet változtatni:

San Franciscoban nincsen menőbb annál, ha valaki sikeres entrepreneur.

A kockázatok elemzésekor a legnagyobb különbség a csődbe menetel következményei kapcsán látható. Ha egy amerikai, vagy brit vállalkozás csődbe megy, akkor az pár héten belül lezárható, a társaság vagyonát pikk-pakk szétdobják a hitelezők között, ha valaki csalt azt megbüntetik, ha nem, akkor kezdheti újra.

A vállalkozás lényege ugyanis a kockázatvállalás

amiben benne van a bukás lehetősége is. Az élet azonban megy tovább, és ha ezer vállalkozásból csak egy lesz Google, Facebook, vagy éppen Európában Skype, Spotify, SalesForce és Angry Birds, akkor már megérte.

Végül a pénz… a válság óta kevesebb van belőle, és az európai kontinensen amúgy is kevés a kockázati tőke-befektető, aki hajlandó kisebb összegeket nagyon nagy kockázattal befektetni abban reménykedve, hogy ha fellendül a vállalkozás, akkor rettenetesen meggazdagodik (egy példa arra, hogy kell ezt csinálni).

A több pénz azonban csak akkor segít, ha az előbb említett négy területen sikerül pozitiv változást elérni.

Azt, hogy Magyarország hol áll ebben a versenyben nehéz megítélni. Vannak nemzetközi mércével is jelentősnek mondható sikertörténetek, mint a Prezi, vagy a Kürt, de ezen cégek létezése inkább csoda számba megy a hazai környezetben. Mindenestre az EUrologus repesne a boldogságtól, ha egyszer egy magyar politikus a pálinkafőzés, a disznóvágás és a főtér felavatása között valahogy időt szakítana erre a területre is.

Határozottan jön a nyár, ezt még Brüsszelben is érezni, ahová két napra trópusi időjárás költözött, és a szürke felhőréteg helyett ezerrel süt a nap. S hiába hinné azt az ember, hogy a jóravaló eurokrata, lobbista, EP-képviselő is kezdene már bepunnyadni, inkább a sörös pohár felé kacsingat, mint a nyomtató felé, de nem. Az EU rendületlenül dübörög, mégha kevéssé szexi témákban is.

Kedden például Sadullah Ergin, török igazságügy-minisztert hallgatja meg az Európai Parlament a Törökországban történtekről, Amikor ugyanis már majdnem újranyíltak tárgyalási fejezetek több éves kihagyás után, a tüntetések és azok kezelése miatt felmerült, hogy talán mégsem kéne pont most új lendületet adni a csatlakozási tárgyalásoknak.

Bár az EP utolsó plenáris ülése július első hetében lesz (naná, hogy utána majdnem két hónapig pihegjenek a képviselők), a parlament komoly hajrát nyom a szünet előtt. (Ebbe esik bele például Magyarország is, hiszen a Tavares-jelentésről szerdán voksol a szakbizottság.) Az EP havonta egyszer vonul le Strasbourgba, hogy a franciák kedvéért ott tartsák a látványosabb részét a munkájuknak. Mindenki utálja ezt a vándorcirkuszt, de annyi előnye tényleg van, hogy a képviselők kicsit kiszakadnak a brüsszeli mókuskerékből. A francia-német határvárosban nyugodtabb körülmények között lehet dolgozni, még ha a meló ugyanolyan intenzív is.

Mini-plenárist egyébként tartanak Brüsszelben is, hogy egyszerűsítsék az életet. A plenárisok környékén pedig felpörög a bizottsági munka is a huszonhárom szakbizottságban, amit albizottságok egészítenek ki. Emellett rengeteg munkacsoport, támogatói csoport, platform létezik, amitől a lobbisták melegágya a parlament - hiszen a 751 tagot senki sem tudja rendesen ellenőrizni. De nem csak a lobbistákról írjunk: rengeteg keményen dolgozó EP-képviselő is van, aki meggyőződésből dolgozik valóban nemes célokért. És nem Nigel Farrage-ra gondolunk!

AZ EP körüli nyüzsgés nem olyan látványos az Európai Bizottságban, amely mint egy úthenger megy előre a tagállamok által számára kijelölt úton. A biztosok szerdánként ülnek össze, akkor hozzák a döntéseket, kommünikékat adnak ki, rendeletekről, irányelvekről, javaslatokról határoznak. Havonta egyszer döntenek arról, milyen ügyekben indítsanak kötelezettségszegési-eljárásokat. Valamiért ezek az eljárások nagyon titkosak: a folyamat kezdetét jelentő "letter of formal notice" elküldését nem is kommunikálják, csak a döntés után pár nappal kerül fel a tény a bizottság főtitkárságának honlapjára. Állítólag ez azért van, mert ez még "csak" információkérés, és ha a tagállam meggyőzi a bizottságot adott kérdésben, akkor el is hal az ügy. Így viszont a Bizottság és a tagállam közti mutyinak is tűnhet a dolog, pedig az állampolgároknak is joguk van tudni, milyen uniós szabályt nem tart be országuk.

A papírtologatás nem csak a bizottságban kedvelt versenysport. A tagállamokból álló tanácsban is szeretnek papírozni. Ez a végső döntéshozó szerv az unióban - sokszor az EP-vel együttműködve. A tanácsban munkacsoportok pörögnek naponta, amelyeken a szakdiplomaták az adott tagállami elnökség vezényletével megpróbálják előkészíteni a döntéseket, olyan szintre jutni a kompromisszum terén, hogy a fentebb ülő diplomatáknak a lehető legkevesebb gondjuk legyen az adott dossziéval. A tagállamok nagykövetei is rendszeresen találkoznak, akár órákra összezárják őket, hogy egyezkedjenek a részletekről a fővárosok utasításai alapján. Persze minél politikaibb az ügy, annál feljebb tolódik a táplálékláncon, az igazán érzékeny kérdésekről az Unió állam-, és kormányfői döntenek az Európai Tanácson. Utóbbira legközelebb jövő hét csütörtökön, június 27-28-án kerül sor.

De hogy még egy példát hozzunk a nyári brüsszeli pörgésre: szerdán lesz a Brussels Economic Forum. Ez az a get togther, ahol mindenki ott van, aki számít és elmondja, mit gondol az európai monetáris unióról. Érdemes fülelni, és ami biztos, hogy itt aztán sok névjegykártya cserél gazdát, rengeteg lesz a hátba veregetés, az elismerő, biggyesztő mosoly s izgága lobbisták sürögnek-forognak majd a tömegben. Brüsszelben egy héten kb. kétszáz konferenciát tartanak mindenféle témában, iszonyatosan jó terepet biztosítva a névjegykártyagyűjtőknek, illetve olyanoknak, akik komolyan és tudatosan építik a networkjüket.

Bár állandó az igény, hogy legyen minél átláthatóbb, ellenőrizhetőbb a brüsszeli döntéshozás, ahogy egy dohánytól rekedt hangú brit eurokrata nemrég megjegyezte: ebben a városban még mindig az ebéd-, és vacsoraasztaloknál köttetnek a megállapodások.

Több mint 5,5 millió európai fiatal van állás nélkül ma az Unióban. Először május közepén lehetett hallani arról, hogy a francia és a német kormány összefogott a fiatal munkanélküliség csökkentése érdekében. A terv nem túl frappánsan a New Deal for Europe elnevezést kapta, és furcsa módon mindössze pár hónappal az Európai Ifjúsági Garancia ötlete után hozakodtak elő vele. Az még főleg képzéseket és gyakornoki lehetőséget kínált fiataloknak, a pénzügyi támogatást az EU adta volna, és a tagállamok kormányai dönthetnek a beindításról.

A május végén újabb részlettel bővült New Deal for Europe ezzel szemben közvetlenül a foglalkoztató cégeknek juttatná a támogatást, mégpedig a mostanában igencsak akadozó vállalati hitel formájában. Az a cég, amelyik 25 év alattiak foglalkoztatására létrehoz egy pozíciót, adókedvezményt és hitelt kap. Ráadásul az egyik finanszírozó intézmény az Európai Beruházási Bank lenne, amely azonnal ráharapott az ötletre. Mellette a tagállamok is beszállnak, Németország például a saját költségvetéséből is ajánlott fel pénzt. Első körben a New Deal for Europe azokon a tagállamokon fog segíteni, ahol a legmagasabb a fiatalkori munkanélküliség. Mivel azonban a részletek még nem szivárogtak ki, egyelőre nem tudjuk, Magyarországra milyen mértékben vonatkozik majd.

A fiatalok munkanélkülisége évek óta égető problémát jelent az EU-ban, de csak mostanában vált elsőszámú politikai kérdéssé. A fiatalok munkanélküliségi szintje Görögországban meghaladja a 60 százalékot, Spanyolországban az 50 százalékot, Portugáliában és Írországban a 40 százalékot. Görögország egyes részein legutóbb már 72 százalékos munkanélküliséget mértek a fiatalok körében, ezzel szemben Ausztriában, Hollandiában és Németországban 4,2-5,9 százalék között mozog ez az érték. A déliektől a legjobban képzett munkaerő elvándorol a fejlettebb északra, ez azonban beilleszkedési problémákat okozhat. Azok, akik otthon maradnak, nem képzik magukat, nem sajátítanak el új szakmákat, nem tudnak elszakadni otthonról, állandó létbizonytalanságban és frusztrációban élnek, vagyis a szélsőséges eszmék tökéletes melegágyává válnak. Hovatovább nem csak ez lehet a gond, hanem a fokozódó gyűlölet a fejlettek irányába.

Egyes (brit) vélemények szerint az egész kezdeményezés célja Németország európai megítélésének javítása, a németek szolidaritási hajlamának bizonyítása. Az EUrologus szerint nem csak PR gyakorlat zajlik. A német foglalkoztatáspolitikai modell ugyanis valóban képes volt kezelni a fiatalság munkaügyi gondjait az elmúlt években. A kétezres évek elején Németország súlyos munkanélküliséggel küzdött. Ám míg a déliek gazdasága dübörgött az olcsó hitelek miatt, Berlin meghozta azokat a fájdalmas reformokat, amelyek lehetővé teszik a jelenlegi magas foglalkoztatottságot.

Folytatódik a Kemény EP-képviselők rovat, és ezúttal magasra helyezzük a lécet. A magyar politikai színteret hátrahagyva dél-kelet felé vesszük az irányt, és egészen Bulgáriáig utazunk, hogy bemutassuk a jelenséget, akit úgy hívnak, hogy Slavi Binev.

Az ötgyerekes családapa (a fenti képen tőle balra felesége, jobbra legidősebb lánya, kezében unokája látható)

az élet minden területén kipróbálta magát.

Honlapja „Business” rovatából például megtudhatjuk, hogy „2001 után, ahogy azt mindenki tudja, sikerei nem az államnak, vagy a korrupciónak köszönhetőek, hanem épp ellenkezőleg, azok elutasításán alapultak.” De vajon mi volt 2001 előtt? Nos, ehhez a Wikileaks iratok között érdemes szétnézni. A szófiai amerikai nagykövetség egy 2005-ös jelentése például a bolgár alvilág meghatározó alakjai között említi Slavit, aki több mint

30 éjszakai klub tulajdonosa a bolgár fővárosban.

A politikai életbe a 2007-es európai parlamenti választásokkal vetette bele magát, amikor a szélsőséges-nacionalista Attaka párt színeiben választották az EP tagjává. A 2009-es választáskor megőrizte helyét, karrierje azóta töretlenül ível felfelé. Tavaly saját pártot alapított, idén pedig az euroszkeptikus-nacionalista erőket tömörítő

EFD európai parlamenti frakció alelnökévé választották.

Az EP-ben rendszeresen szót emelt a Bulgáriát felemésztő korrupció és szervezett bűnözés ellen, ami igazán szép tőle.

A kiváló egyházi kapcsolatokkal rendelkező Slavi-t példás életvezetéséért az előző bolgár egyházi vezetés az arkón címmel tüntette ki, ami még a Vatikánban is kivágta a biztosítékot. A címet ugyanis kifejezetten olyan üzletembereknek alapították, akik jelentős, és a „keresztény erkölcsiséggel nem ellenkező” adományokat juttatnak az egyháznak. Azt, hogy Slavi mennyivel segítette ki az egyébként súlyos belső válsággal küzdő bolgár egyházat, nem lehet tudni, de egy ismert fegyverkereskedő, akit a már idézett amerikai jelentés vele egy sorban említett,

félmillió eurót fizetett az arkónságért.

Ha valakit még mindig nem győztünk meg arról, hogy Slavinak a kemény EP képviselők között van a helye, akkor zárásképpen megjegyezzük, hogy öt danos taekwando mester, többszörös bolgár bajnok, Európa-bajnok, sőt 1990-ben az „Absolute Balkan Champion in Taekwondo” cím is az övé volt, jelentsen ez bármit is. Hát ennyi….

A franciák megvétóznák az EU-USA szabadkereskedelmi tárgyalások megkezdését, ha az európai audiovizuális (film, TV) ágazat nem mentesül a jövőbeni megállapodás hatálya alól.

Az uniós tagállamoknak pénteken kellene mandátumot adniuk az Európai Bizottságnak a tárgyalások megkezdésére. A válságból kikapaszkodó két kereskedelmi nagyhatalom komoly reményeket fűz az egyezményhez, amely hosszabb távon jelentős GDP-növekedést eredményezhet. Európában évi 65 milliárd eurós gazdaságbővülést várnak. (Korábban itt fejtegette ennek jelentőségét az Eurologus)

A franciák az egész audiovizuális szektort kivennék a tárgyalások témái közül, féltve az úgynevezett "kulturális kivételek" rendszerét, amelynek keretében állami támogatáson, kvótákon, és egyéb eszközökön keresztül védik a nemzeti filmet, zenét, kultúrát a - gyakran Hollywoodból - beözönlő „szennytől”. „Ez az identitásunkról szól, ez a mi küzdelmünk” - mondta Jean-Marc Ayrault francia kormányfő, a francia vétó lehetősége mellett érvelve.

Az Európai Bizottság nevében Karel De Gucht kereskedelemmel foglalkozó EU-biztos azt a kompromisszumot javasolta, hogy a kivételek továbbra is maradjanak érvényben a "hagyományos média" területén, de a digitális teret, például a zeneletöltést, online filmnézést, online tévét nyissák meg a szabad verseny előtt. A Bizottság szerint a kulturális kivételek mindig is részét képezték a szabadkereskedelmi egyezményeknek, de az audiovizuális szektor teljes kivétele példa nélküli lenne. A Koreával kötött egyezményt hozzák fel példaként, ahol ezt a megoldást alkalmazták, igaz akkor még nem tartott másfél milliárd letöltésnél a Gangnam Style.

Németország, Nagy-Britannia, és több más tagállam viszont attól tart, hogy ha az EU eleve nem hajlandó bizonyos dolgokról tárgyalni, akkor válaszlépésként az USA levesz egyes kérdéseket az asztalról, például a közbeszerzések megnyitását. Ez pedig jóval nagyobb gazdasági veszteséget okozhat az európaiaknak, mintha belemennének a tárgyalásokba, és egy méltányos megoldást alkudnának ki. William Kennard, az amerikaiak EU-hoz rendelt nagykövete is kerek-perec kijelentette: mindent lehet, de "természetesen ennek ára lesz".

Berenice Bejo, francia színésznő, a „The Artist - A némafilmes” című film főszereplője eközben Strasbourgban kampányolt a kulturális kivételek rendszere mellett. Mint mondta, a film sosem jöhetett volna létre állami támogatás nélkül. Mint emlékezhetünk, a The Artist végül több Oscar-díjat is nyert.

A tárgyalások megkezdéséhez konszenzusos döntés kell, ezért mindenki a franciák torkának fog esni pénteken. Persze csak finoman, európai módon. Egyelőre nem tudni, mi lesz, ha a franciák kitartanak. Az biztos, hogy nem lehet az EU második legnagyobb gazdaságának jóváhagyása nélkül belefogni egy ekkora jelentőségű egyezmény tárgyalásába.

Az EUrologus egyébként a magyar megoldást ajánlja a franciák figyelmébe: a filmgyártásban felszámoltuk az állami támogatás eddig működtetett rendszerét, majd odaadtuk a pénztár kulcsát egy hollywoodi producernek. Valószínűleg ez a megoldás elnyerné az amerikai tárgyalópartnerek tetszését is.

 

Zavart okozott az erőben Berlin és Párizs újabb javaslata, mely szerint az eurózónához kötődő intézményeket kell létrehozni az Európai Parlamentben a 2014-es választások után. A németek és franciák szerint emellett állandó elnök kell az eurócsoport, az eurózónás pénzügyminisztereket tömörítő testület élére.

Az euróövezet önállóbbá válása többször felmerült már az európai adósságválság során (korábi írásunk a témában). Bizonyos tagállamok úgy érzik, sokkal hatékonyabb lenne az övezet működése, ha az elitklub tagjai maguk között oldhatnák meg a problémákat, és nem szólna bele olyan a dolgaikba, aki nem tagja az övezetnek. Sokan azonban kétségbe vonják ezt az álláspontot. Andrew Duff, liberális EP-képviselő a minap az EUobserver hírportálnak azt fejtegette, hogy a 11 ország részvételével elinduló pénzügyi tranzakciós adó (FTT) részleteinek tárgyalásánál is mindenki ott ül az asztalnál, hiszen az adónemet nem szorgalmazó országokat is érintheti az FTT. Jacek Saryusz-Wolski lengyel EP-képviselő szerint pedig az európai bankrendszer szabályozása nem szűkíthető le az eurózónára, a pénzintézetek gondjai mindenkit érintenek. Kelet-európai képviselők azt is rendszeresen megemlítik, hogy csak Nagy-Britannia és Dánia nem vállalta az euró bevezetését, így mindenki másnak joga van ott ülni a döntéshozók asztalánál. Hiszen a ma kialakított szabályokat a csatlakozás után ezekben az országokban is alkalmazni kell.

Egyelőre az a terv körvonalazódik a parlamenten belül, hogy létrehoznak egy az eurózónával foglalkozó albizottságot, amelybe egy "gentlemens agreement" alapján csak olyan EP képviselőket jelölnek a frakciók, akik jelenlegi, vagy jövőbeni euróövezeti tagországokból érkeztek. Hasonló informális megegyezés alapján az albizottság vezető posztjaira, illetve az euróval foglalkozó jelentések készítőinek csak eurózónás képviselőket jelölnének. Mindez azonban rengeteg kényes tárgyalást igényel, és egyáltalán nincs konszenzus arról, hogy ez a legjobb megoldás. Szigorúbb, markánsabb leválasztáshoz pedig már szerződésmódosításra lenne szükség.

A közelmúltban feltűnő gyakorisággal érkeznek az euróövezet önállóságát erősítő javaslatok. Az euró-albizottság, illetve az eurócsoport állandó elnöki posztjának létrehozása mellett korában felmerült, hogy kizárólag az eurózóna tagállamai számára elérhető közös kasszát kellene alapítani. Ebből a közös kasszából az övezet tagjai juthatnának pénzhez, amelyből saját strukturális reformjaik (pl. munkaerőpiac, nyugdíj, egészségügy, központi és helyi közigazgatás) költségeit fedezhetnék.

Újabb részletek szivárogtak ki az amerikai Nemzetbiztonsági Szolgálat (NSA) és az FBI kémhálózatáról, amely az amerikai szervereken és internetes szolgáltatókon áthaladó adatforgalmat figyelte. A Guardian brit napilap által közzétett térkép színkódokkal jelzi, hogy az amerikai titkosszolgálat mennyi adatot gyűjtött az egyes országokból. A zöld alacsony, a sárga közepes, a piros az információgyűjtés magas szintjét jelzi (nagy térképért ide kattintson).

A térképre pillantva látszik, hogy Magyarország nem különösebben érdekelte az amerikaiakat, a legintenzívebb információgyűjtés (kevéssé meglepő módon) Szaúdi-Arábia, Jemen, Afganisztán, Irak, Egyiptom, Kína, Szíria, Pakisztán, Törökország és Németország területén zajlott. De miért kerültek a németek az amerikai titkosszolgálat figyelmének középpontjába? Pontosan ezt szeretné megtudni Angela Merkel német kancellár Barack Obama amerikai elnöktől, jövő heti találkozójukon. A Magyarországon méltán ismert Vivane Reding alapjogi biztos, aki többek között az EU most felülvizsgálat alatt álló adatvédelmi szabályozásáért is felel szintén nekiment az amerikai félnek. „Az Egyesült Államok nem biztosítja az adatvédelem megfelelő szintjét, és nincs független felügyeleti szerv, amely ellenőrizné, hogy az adatgyűjtés jogosan zajlik-e” – mondta, majd hozzátette, hogy Európában ez elképzelhetetlen lenne.

A botrány minden bizonnyal kihat az EU 1995-ben elfogadott adatvédelmi irányelvének felülvizsgálatára. A szabályozás modernizációjáról az adatvédelmi jogvédőknek és az internetes vállalatoknak gyökeresen eltér a véleményük (korábbi cikkünk erről itt olvasható). Míg az előbbi tábor a PRISM botrány kapcsán igazolva látja saját álláspontját, miszerint az internet és a mindent átfogó adatgyűjtés korában szigorítani kellene a szabályokon, az utóbbiak szerint ennek semmi realitása nincsen. Az internetes cégek arra hivatkoznak, hogy a felhasználóik különösebb probléma nélkül osztják meg adataikat, hogy cserébe ingyenes szolgáltatásokhoz jussanak. Ráadásul – folytatódik az érvelés -, ha a felhasználók elégedetlenek az adatvédelem szintjével, akkor „a lábukkal szavazhatnak”, magyarán más, magasabb adatvédelmet biztosító szolgáltatóhoz válthatnak. Két probléma van ezzel az érveléssel. Egyrészt az internetes gazdaság logikája jelenleg minden vállalatot arra ösztönöz, hogy adatokat gyűjtsön a felhasználókról és a lehetséges ügyfelekről. Lehetőleg minél többet, és minél részletesebben feldolgozva. Másrészt az internetes vállalatok éveken át következetesen tagadták, hogy olyan kiskapuk lennének rendszereikben, amelyeken keresztül a titkosszolgálatok szabadon ellenőrizhetik a forgalmukat. Márpedig a PRISM éppen ezt csinálta, és nehéz azt elképzelni, hogy ilyen nagyszabású műveletet az érintett telekom cégek és internetes szolgáltatók együttműködése nélkül végre lehetett volna hajtani.

Sokéves hagyománya van Brüsszelben az EU éves környezetvédelmi csúcsának, a Zöld Hétnek. Az esemény idei témája a levegőszennyezés volt, a nem túl kreatív „tisztább levegőt mindenkinek” szlogen jegyében, amely a 2001-ben indított „Clean Air for Europe” (CAFE) uniós program nevére utal. A téma aktualitását az adja, hogy idén zajlik az európai levegőtisztaság-védelmi politika felülvizsgálata - ásíthat fel az oxigénhiánytól a kedves olvasó, de ez ne tántorítsa el a cikk továbbolvasásától.

Janez Potocnik, környezetvédelmi biztos azzal indította a hetet, hogy a levegőszennyezés további mérséklése Európa számára igen hasznos lenne. A Bizottság becslése szerint ezzel évente 400,000 korai halálozást előzhetnénk meg, arról nem is beszélve, hogy a levegőszennyezéssel összefüggésben keletkezett megbetegedések, és az így kieső munkanapok miatt évi 12 milliárd euró gazdasági kár éri az uniós országokat. A szennyezett levegő nem csak nekünk, de az élővilágnak és a mezőgazdasági termelésnek is károkat okoz, a tisztább levegő ezeken a területeken további hasznokat eredményezne. Antonio Tajani, iparért és vállalkozáspolitikáért felelős biztos szerint a szigorú európai környezetvédelmi szabályozás az európai zöld iparág versenyképességét fokozza.

Az Európai Unió eddigi tevékenysége a levegőtisztaság területén kimondottan sikeres. Az első uniós lépéseket azután hozták, hogy a 70-es és 80-as években egyre gyakoribbá váltak a savas esők, és emiatt súlyos károk keletkeztek az európai erdőkben. A 80-as években a németek nyomására az EU szigorúan korlátozta azon légszennyező anyagok kibocsátását, amelyek a savas eső kialakulásáért felelősek. Az európai szintű szabályozást azért tartották fontosnak a németek, hogy saját iparuk ne szenvedjen versenyhátrányt más uniós országokéval szemben. Az intézkedések sikerét jelzi, hogy ez a téma mára szinte teljesen lekerült a napirendről.

Számos más levegőtisztasági eredmény is az Európai Unió jogszabályalkotásának köszönhető. 2002. január elseje óta minden az EU területén eladott üzemanyag ólommentes. Ennek köszönhető, hogy az emberi egészségre rendkívül káros ólom légköri koncentrációja a 20 évvel ezelőtti szint néhány százalékára csökkent. Más, közlekedésből származó légszennyező anyagok kibocsátását is sikerült jelentősen csökkenteni az elmúlt tíz évben a szigorúbb európai szabályok miatt. (Pl. a nitrogénoxidok (NOx), a finom por (PM) és az illékony szerves vegyületek (VOC) kibocsátása kb. 20-35 százalékkal csökkent). Ennek meg is lett az eredménye: az európai városi lakosság körében jelentősen visszaesett a légszennyezés okozta légúti, keringési és rákos megbetegedések száma.

Az EU által tavaly készített felmérés szerint az európai lakosság több, mint 70 százaléka szeretné, ha a levegőtisztaság védelem érdekében további európai és tagállami intézkedések történnének. Erre alapozva az Európai Bizottság tovább szigorítana a légszennyező anyagok kibocsátásán. Ennek azonban ára van, amit a gazdasági válságban megviselt tagállami költségvetések egyre nehezebben tudnak megfizetni. Képzeljük el például Tarlós István pulzusának emelkedését, ha kiderülne, hogy hirtelen ki kell vonni a forgalomból a jó öreg Ikarusokat, mert képtelenek teljesíteni az uniós levegőminőségi előírásokat… Az EUrologus áthidaló megoldásként – és a szép időre tekintettel - mindenkinek azt javasolja, hogy pattanjon a bicikli nyergébe. Ez garantáltan gyors, sportos és szennyezés-mentes közlekedés!

Új rovattal jelentkezik az EUrologus Brüsszelbe ágyazott kis csapata. A Kemény EP-képviselőkben hetente egy-egy cikket szentelünk magyar és külföldi EP képviselők vicces, kínos vagy szimplán figyelemreméltó teljesítményének.

A sort egy nemrég a postaládánkban landolt fénykép publikálásával nyitjuk. Az Európai Parlament garázsában lőtt fotó egy BMW X7 típusú gépjárművet ábrázol, mely a Magyarországon kiváltott MEP-333 rendszámot viseli. Az EUrologus fülébe suttogók azt rebesgették, hogy egy fideszes EP-s honatya a büszke tulajdonos, aki nem rejti véka alá azt sem, hogy melyik kasztba tartozik.

Miután azonban az interneten mindössze egy fórumbejegyzést találtunk a MEP-333 kapcsán, megkerestük a gépjármű vélt tulajdonosát, Bagó Zoltán képviselő urat. Bagó Úr a kérdésünkre készségesen válaszolva elmondta, hogy övé a kocsi, 2011. elején vette anno L-sorozatú rendszámmal egy használtautó kereskedésben, miután “több éves pereskedés után az MDF kifizette a bíróság által megítélt kártérítést a részemre”.

A képviselő kérdésünkre, hogy mennyit fizetett a speciális rendszámért, harmincnéhány ezer forintot jelölt meg. Elmondása szerint Magyarországon 2012. nyarán értek el a rendszámok a MEP betűkombinációig, az alkalmat megragadva mindössze kivárta a MEP-333 rendszámtábla kiosztását és “az illetékes okmányirodában erre cseréltette korábbi L-es rendszámát”. Bagó hangsúlyozta “a kombináció nem úgynevezett egyedi rendszám, amelynek költsége ennek a többszöröse lett volna”.

Végül megcsillantva az európai politikai arénában ráragadt átláthatósági elvek legjavát, a képviselő azt is az EUrologus orrára kötötte (erre irányuló kérdésünk nélkül), hogy “a gépjármű forgalmi értéke tekintettel a futás teljesítményére, felszereltségére és az állapotára, ma körülbelül megegyezik egy új Suzuki terepjáró, vagy egy Skoda Superb árával.”

Szerkesztőségünket ezek után már csak az foglalkoztatja ezen a napos brüsszeli pénteken, miért pont 333 lett a rendszám és miért nem például MEP-444!?!