„Nem jellemző, sőt, ellentmond a szakmai elvárásainknak” – zárta rövidre az Atlantic magazin szóvivője a Gawker Hillary Clinton volt külügyminiszter bizalmasának módszereibe betekintést engedő tényfeltáró anyagát. Akár rendszeres volt, akár egyedi eset, a Marc Ambinder (az Atlantic politikai rovatának akkori szerkesztője, jelenleg a Week újságírója) és Philippe Reines (Hillary Clinton hírhedten rámenős bizalmasa, volt külügyminisztériumi sajtófőnök) közötti emailváltás ijesztő tanmese a sajtó függetlenségéről.

A portál egy 2012-ben beadott közérdekű adatigényléssel szerezte meg a külügyminisztériumi levelezést, az ügyben azóta is perben állnak a minisztériummal. (A Fox már úgy vette át a sztorit, hogy az FBI nyomozott az ügyben, ez nem igaz, egyszerű adatigénylésről van szó.)

Lenne itt három feltétel

Annyi biztos, hogy nem mindennapi fogásra bukkantak a már megkapott dokumentumokban. 2009. július 15-én Ambinder egy üres emailt küldött Reinesnek a következő tárggyal:

Át tudnád küldeni HRC beszédét?

A kérés Hillary (Rodham) Clinton aznap, az egyébként a Foreign Affairst is kiadó Council on Foreign Relations (Külkapcsolatok Tanácsa) washingtoni székhelyén tartandó beszédére vonatkozott. Három perccel később jött meg a háromszavas válasz: „Igen, két feltétellel.” Talán mert ez volt Clinton első fontos beszéde külügyminiszterként, Ambinder azonnal visszaírt, hogy OK, Reines pedig felsorolta, mit kér pontosan cserébe:

Ambinder egy percen belül visszaírta, hogy „vettem”. Ehhez híven meg is tartotta a szavát, mégpedig a Hillary Clinton átütő és okos erejéről szóló cikkének (Hillary Clinton's ‘Smart Power' Breaks Through) legelső bekezdésében: „Barack Obama külpolitikájának kulcsa Hillary Clinton – ez Clinton a Council on Foreign Relations előtt megtartandó erőteljes beszédének üzenete. Már az ülésrend is erről árulkodik, hiszen Clinton előtt három beosztottja ül, potenciálisan egymás riválisai: Richard Holbrooke és George Mitchell küldöttek, és Dennis Ross, a nemzetbiztonsági tanács vezetője.”

Gratulált a Wikileaks-sajtótájékoztatóhoz

Ráadásul Ambinder, akitől politikai újságíró lévén kellő távolságtartást várhat el a nyilvánosság, több olyan emailt is írt, melyekben gratulált Reinesnek Hillary sajtótájékoztatóihoz – többek közt ahhoz, melynek fő témája a több ezer bizalmas külügyminisztériumi távirat kiszivárgása, a Wikileaks-botrány volt. „Elképesztő jól sikerült a sajttáj, hibátlan volt!” – fogalmazott.

Az ügyben nem egyedül az Atlantic érintett: Mike Allen, a Politico első számú fehér házi tudósítója arra tett ígéretet, hogy pozitív hangvételben ír Chelsea Clintonról (sőt, egy végül nem megvalósult interjúban az exkluzivitásért cserébe a kérdéseket előre egyezteti a stábjával), egy másik üzenetváltásban pedig

Ami szintén erősen kifogásolható, bár épp a Gawker szerint ez nem akkora eltévelyedés, mint Ambinderé, aki „Clinton stábjának outsource-olta saját szerkesztői teendőit”, amikor az „erőteljes″ jelzőért cserébe kapott meg előre egy fontos beszédet (avagy a saját szavaival: hagyta: hogy zsarolják). Érdekes részlet ugyanakkor, hogy a Politico pontosan ugyanazt a jelzőt használta tudósításában, amit Reines Ambindertől kért. És láss csodát, a szerző, Mike Allen szintén kitért az ülésrendre, arra azonban egyelőre nincs a Gawkernek bizonyítéka, hogy ő is lepaktált volna Clinton stábjával.

Reines taktikája annyira bejött, hogy a New York magazin például már egy bodybuilder-karokat keresztbetevő Hillary-illusztrációval vette át az „erőteljes” beszéd sztoriját, A királyságminiszter alcímmel. Az pedig csak a hab a tortán, hogy néhány évvel később Ambinder a Weekben publikált glosszájában azt találta írni előzetesen a 2016-os választásról, 

a Clinton-stáb a médiát eszközként próbálja majd használni. 

„Ami nekünk ebből jó hír: a riporterek megtalálják a módját, hogy szorítsák sarokba Clintont, mert nagyon jók, nem fognak neki kegyelmezni. Jó forrásai lesznek az elszámoltathatósági feszültségnek.”

Nyilvános megszólalásaiban Mike Allent is álszentségen kapta a Gawker: A kulisszák mögött rovatban öt héttel az idézett levélváltás után azt kérte számon a Politicón két kollégájával, hogy Obama és Hillary Clinton túl sok „szuperbiztonságos, gyerekkesztyűs interjút″ ad – pont, amilyenre ő is bejelentkezett Chelsea Clintonnál. Allen egyébként nyilvánosan is kanosszát járt, Az én hibám címmel belinkelte a Politico Playbookba a Gawker anyagát azzal, hogy ügyetlen dolgot tett ugyan, de az interjú végül nem valósult meg, és a kérdések egyeztetése ellenkezik a szerkesztési alapelvekkel. Mint írta, sosem csinált és nem is fog ilyet csinálni.

Ambinder: Nem ez volt a jellemző

Amikor Ambindert kérdezte az esetről a Gawker, az újságíró először azt írta, „nem sokra emlékszik az egészből”, később azért bővebben is kifejtette, hogy

Philippe [Reines] és én általában telefonon beszéltünk, emailben csak megerősítettük az elhangzottakat.

A leirat a legjobb indulattal is csak egy hiányos töredéke az elhangzottaknak. Ettől függetlenül az ilyen interakciók barterjellegétől engem is kivert a veríték... A konkrét levélváltásra nem emlékszem, de bármire is derül fény, az én döntéseimet tükrözi, senki másét."

Hozzátette: akkor is, később is kellemetlenül érezte magát, sőt, többek közt az ehhez hasonló ügyekkel indokolta, miért állt fel az Atlantictől (melyről minden megszólalásában mantraszerűen elmondja, munkahelye nem tartott pisztolyt a halántékához, hogy cserekereskedelembe bocsássa a szakmai hitelét). Ettől szerinte nem ez a munkamódszer jellemzi sem munkássága, sem a sajtósokkal folytatott kommunikációja egészét.

Az ügy onnan indult ki, hogy a Gawker elkezdte feltárni: Clintonhoz hasonlóan (lásd oldalsó keretesünket) Reines is használta a személyes emailfiókját munkával kapcsolatos levelezésre minisztériumi tisztségviselőként. A külügyminisztérium korábban azt nyilatkozta, folyamatban levő peres ügyet nem kommentálnak (a Gawker szerint először megtagadták a közérdekű adatigénylést, később ismerték csak el, hogy egyáltalán léteznek Reines emailjei, és kezdték kiadni őket). És bár az emailben Reines maga használta a zsarolás szót, még a jobboldali Fox is elismerte, hogy amit a külügyi sajtófőnök tett, nem bűncselekmény, legfeljebb szokatlan, hogy a sajtó és a politikusok közötti háttéralkukat leírják.

 Az egyik legérdekesebb a portál által kibányászott dokumentumok között az a thread, amiben Reines Mark Halperintől (akkor a Time, most a Bloomberg News újságírója) azt kéri, írja bele a 2008-as kampányról szóló, Game Change című könyve filmváltozatába („mint Jeremy Basht a Recountba”, vagyis a 2000-es választásról szóló Újraszámlálásba). A könyvben végül egy helyen feltűnik, a filmből kimaradt.

A Gawker által megszerzett összes anyag a DocumentCloudon böngészhető.