Az amerikai előválasztási kampányban már eddig is rengeteg emlékezetes fordulat történt, és még mindig 9 hónap van hátra addig, hogy az amerikaiak november 8-án tényleg döntsenek arról, ki legyen Barack Obama utódja a Fehér házban. Az viszont már most biztos, hogy

amiben a jelöltek már most majdnem egymilliárd dollárt kalapoztak össze, amit persze el is fognak mind költeni. A jelöltek mind kinyújtották a markukat, abba pedig eddig soha nem látott vehemenciával öntik bele a pénzt a milliomos üzletemberek, cégek, különböző lobbiszervezetek, és persze az egyszerű szavazók is beledobnak egy kis aprót. De ki fizet a világ legnagyobb politikai kampányáért, és hogyan teheti meg ezt egyáltalán? A március 1-jei szuperkedd előtt megnéztük, ki, hogyan, mennyit és kinek adott eddig az amerikai elnökválasztási kampányban, amiben vannak azért olyan kuriózumok is, mint hogy az egyik jelölt, Donald Trump nagyrészt önmaga finanszírozta magát.

Oligarchia americana

A kampányfinanszírozás mindig is egy kényes kérdés volt Amerikában (mint mindenhol), 2002 és 2010 között viszont viszonylag le volt szabályozva, hogy ki, mennyit és hogyan adhat egy jelöltnek. 2010-ben  a Citizens United néven elhíresült ügyben meghozott döntésével viszont

A Citizens United egy jobboldali civil szervezet volt, ami egy Hillary Clintont lejárató dokumentumfilmet szeretett volna leadni a tv-ben még a 2008-as kampányban, de a választási bizottság ezt nem hagyta, ami miatt a szervezet perre ment. Ez a vita végül elért a legfelsőbb bíróságra is, ahol egy amolyan metavitává vált arról, hogy vajon a kampányok támogatása beletartozik-e a szólás szabadságába. A bírók többsége szerint igen, így

Ezzel a bírók azt is kimondták, hogy a vállalatoknak és más szervezeteknek ugyanolyan jogaik vannak, mint az állampolgároknak, vagyis a vállalatok is emberek. Azt is lehetővé tette még a döntés, hogy a cégek és szakszervezetek a saját költségvetésükből költsenek a kampányokra, míg korábban legfeljebb az alkalmazottak vagy a tagok adakozhattak, mint magánemberek.

A döntés ellen nagyon sokan tiltakoztak, mert attól tartanak, hogy innentől az dönti majd el a választásokat, hogy ki tudja magát jobban eladni a vállalatoknak és a milliárdos pártfogóknak, a megválasztott politikusok pedig inkább pár száz dúsgazdag család és a cégeik érdekeit vesz majd figyelembe a döntéseinél az átlagos állampolgárok érdekei helyett. A döntés a legfelsőbb bíróságot is megosztotta, Ruth Bader Ginsburg bírónő például a testület eddigi legeslegrosszabb döntésének nevezte a Citizens United-ügyet.

Hogy ez mennyire igaz, azt nehéz eldönteni, de az biztos, hogy a döntés után elárasztotta a pénz a kampányokat: míg 2008-ban még csak 8 millió dollárt költöttek el a jelölteket támogató PAC-ek, addig 2012-ben már 40 milliót.

A kampányfinanszírozás fellazításával pedig kialakult egyfajta adományozó osztály, egy, az amerikai társadalom felett lebegő szupergazdag réteg, akiknek a szavazata nagyon keveset érne, viszont rengeteg pénzük van. Ez a réteg pedig igazán nagyon kicsi: a Citizens United döntéstől tavaly januárig úgy 1 milliárd dollárt költöttek el a super PAC-ek, ebből pedig 600 millió dollár, vagyis

A mostani kampányhoz a kezdő pénz felét még kevesebb, 158 család adta össze. Ezek a szupergazdag családok Amerikai legexkluzívabb környékein élnek, tipikusan fehérek, leginkább pénzügyekből vagy olajból szedték meg magukat, és sokkal inkább hajlamosak a republikánus jelölteknek adni pénzt, mint demokratáknak.

Super PAC és egyéb nyalánkságok

Az amerikai rendszerben többféleképpen lehet pénzt is gyűjteni a kampányokra. A jelöltek egyrészt kalapozhatnak a hivatalos kampányszervezetükkel, aminek a működését jelöltek közvetlenül irányíthatják, és aminek a költései felett is ők rendelkezhetnek. Ezeknek egy állampolgár maximum 2700 dollárt adhat egy választási kampányban. Ezen kívül vannak még az úgynevezett PAC-ek (Political action committee), amik a jelöltektől függetlenül gyűjthetnek pénzt, amiből vagy saját maguk kampányolhatnak egy jelölt mellett vagy ellen, vagy évente 5000 dollárt odaadhatnak a jelöltek kampányszervezetének. Ezekbe egy ember max. 5000 dollárt adhat.

A Citizens United döntés után viszont létrejöttek az úgynevezett

viszont ezek csak a saját szakállukra kampányolhatnak, nemhogy nem adhatnak pénzt a jelölteknek, de nem is működhetnek hivatalosan együtt (ebből alakulnak ki olyan vicces helyzetek, mint amikor Ted Cruz kitett a youtube-ra 13 órányi nyers videót, amiben látszik, ahogy a családtagjai rendezői utasításra ölelgetik, hogy aztán azt a PAC-je felhasználhassa a reklámaihoz). Persze a gyakorlatban a Super PAC-et a jelölt egyik barátja, volt munkatársa vagy hasonló irányítja, aki pontosan tudja, a jelöltnek mikor mire van szüksége. Clinton legfőbb super PAC-jét, a Priorities USA Actiont például Clinton 2008-as kampánymenedzsere Guy Cecil vezeti.

A Super PAC-ek remekül működnek, már aki szerint kilóra megvenni egy jelöltet remek dolog, viszont van vele egy baj, amit sok milliárdos királycsináló nem szeret: az adományozók nevét itt mindenképpen nyilvánosságra kell hozni. Viszont arra is van megoldás, hogy valaki rengeteg pénzt adjon a kedvenc jelöltjének úgy, hogy arról senki se tudjon. Lehet ugyanis úgynevezett „jóléti nonprofit szervezeteket” támogatni, amik elvileg nem politikai szervezetek, a jólétért úgy is tehetnek, hogy a pénzt politikusoknak adják.

Persze ezek a szervezetek általában csak a pénzük kevesebb mint felét költik egy-egy jelölt támogatására, hogy ne sértsék meg a szabályozást, ezen felül viszont költhetnek olyan kampányokra, amikben egy politikus helyett egy-egy ügyre hívják fel a figyelmet, majd finom utalásokat tesznek arra, hogy melyik politikus áll ki igazán azért az ügyért. 

Ez a milliárdos Koch testvérek kedvenc eszköze, akik évek óta a republikánus párt jobb szélének legnagyobb támogatói, és akik korábban azt mondták, hogy közel 1 milliárd dollárt akarnak elkölteni ezen a választáson. Szakértők szerint a sötét pénzt terelgető non-profitok legalább félmilliárd dollárt fognak elkölteni a 2016-os kampányban.

A nagy pénzgyűjtési verseny

A pénzgyűjtési versenyt eddig egyértelműen Hillary Clinton nyeri, aki a kampányszervezetén és a Super PAC-jén keresztül eddig már 188 millió dollárt gyűjtött össze. A második helyen a múlt héten visszalépett Jeb Bush állt, akibe a republikánusok közül a legtöbb pénzt, 157 millió dollárt fektettek, mint most már látszik, fölöslegesen. Bush kiesésével viszont a második legnagyobb pénzgyűjtő Ted Cruz lett a maga 104 millió dollárjával. A harmadik helyen pedig Bernie Sanders áll 96,3 millióval, amit ráadásul szinte teljesen a kampányszervezetén keresztül.

Hogy ez a pénz milyen arányban jött össze a saját fundraisinggel vagy a különböző PAC-ekből, az eléggé változó. Mint írtuk, Sanders gyakorlatilag semmennyit nem kapott az indirekt adományokból, ami nála szándékos stratégia. Clinton a 188 milliós kampánypénzének 30,5 százalékát adták a PAC-ek, Rubionál az arány majdnem 50-50, míg Bushnál a pénz 78 százaléka a független donorszervezetektől jött.

Clinton barátai Hollywoodtól a Wall Streetig

Hillary Clinton a kampánypénzének háromnegyedét nagy támogatásokból szedte össze, a nagy támogatói között pedig elég ismert nevek is vannak. Clinton két csoport között kiugróan népszerű: a New York-i befeketetők és a Hollywood-i filmesek között. A beérkezett adományainak fele New Yorkból és Kaliforniából érkezett, a szektorokat nézve pedig 17,3 millió dollárt kapott befektetési vállalatoktól, 11 milliót pedig a TV, film és zeneipartól.

A Clinton kampánynak legtöbbet adományozó szervezetet Magyarországon sem kell bemutatni, ez ugyanis a magyar jobboldal egyik kedvenc mumusának a cége, a Soros Fund Management.

ezzel majdnem 5 millió dollárral körözte le a második legnagyobb támogatót, akiről mindjárt szó lesz.

Clinton második legnagyobb támogatója a matematika-professzor és nyugdíjas hedge fund manager James Simons, akinek családi cége, az Euclidean Capital 3 millió dollárt adott Clinton PAC-jének, a harmadik pedig Amerika hetedik leggazdagabb családja, a Hyatt hotelekről ismert chicagói Pritzker-család 2,8 millióval.

De adakozott még Clintonnak a Steven Spielberg érdekeltéségében lévő Dreamworks Studios, több bank, például a Morgan Stanley és a JP Morgan, a Power Rangers produceréből Hollywood egyik legbefolyásosabb pénzemberévé vált Haim Saban, de kapott egy-két milliót a vízvezeték szerelők és a tanárok szakszervezetétől és nőjogi civil szervezetektől is.

A vállalati világ a kampányadományokon kívül máshogy is támogatta Clintont, ami a többi jelöltre nem jellemző: nemrég abból alakult ki kisebb botrány, hogy, mint kiderült, Hillary Clinton összesen 12 zárt körű előadást tartott nagy bankok és befektetési cégek munkatársainak, miután otthagyta a külügyminisztériumot, amikkel összesen 2,9 millió dollárt keresett. Clinton stábja azt mondja, hogy ezek szakmai előadások voltak külpolitikai témákról, viszont nem hajlandó nyilvánosságra hozni a beszédek felvételeit vagy leiratait, így nem tudni, hogy tényleg a világ helyzetéről okította a bankárokat, vagy arra használta a beszédeket, hogy a maga oldalára állítsa a Wall Streetet. A beszámolók szerint pedig inkább ez utóbbit csinálta.

Olaj a Cruzra

Soros Györgyöt és Clintonék gazdag New York-i és hollywoodi barátait  messze lekörözi az adományozásban egy korábban ismeretlen testvérpár egy alig 4 ezer fős texasi kisvárosból. A Wilks-testvérek, Dan és Farris több mint 15 millió dollárral tömték ki Ted Cruz republikánus jelölt super PAC-jét, ezzel pedig eddig messze ők a 2016-os választási kampány legbőkezűbb adományozói.

miután befektettek a palagázkitermelésbe 2001-ben, amikor még csak sejteni lehetett, mekkora üzlet lesz ez majd később. 2011-ben 3 milliárd dollárért adták el a cégüket, így pont addigra lettek milliárdosok, mire az amerikai szabályozás igazán szélesre tárta az ajtót a szupergazdagok politikai adományozásának.

Dan és Farris a hatalmas vagyonuk ellenére megmaradtak amolyan vidéki konzervatívnak, Farris egy helyi templomban prédikál, ahogy előtte az apja is, a legnagyobb veszélynek pedig az abortuszt és a melegházasságot tarják Amerikára (de persze azt is szeretik, ha elég lazák a palagázkitermelésre vonatkozó szabályok). Éppen ezért támogatják a republikánusok leginkább keresztény-konzervatív jelöltjét, Ted Cruzt, aki mögé sok pénzzel remélnek nagyon sok vallásos kisvárosi szavazót beállítani.

Cruz másik nagy támogatója egy Robert Mercer nevű programozó/befektető, aki 11 millió dollárt adott a texasi szenátor kampányának, amivel egészen a Wilks testvérek színrelépéséig ő tartotta ennek a kampánynak a pénzszórási rekordját.

Mercer érdekes módon Renaissance Technologies nevű hedge fundnak a vezetője, amit Clinton második legnagyobb adományozója, James Simons vezetett korábban. Mercer az elmúlt 5 évben 32 millió dollárt adott konzervatív politikusoknak, de emellett olyan furcsa programokat is támogat, mint a Doctors for Disaster Preparedness nevű szervezet, ami olyan erősen áltudományosnak tűnű nézeteket terjeszt, mint hogy kis mennyiségű sugárzás egészséges lehet, vagy hogy az Aids-et nem a HIV vírus okozza.

A mainstream republikánusok nagy reménységét, a floridai szenátor Marco Rubio-t olajmilliárdosok és hobbi áltudósok helyett egy autómilliárdos, a Miami-i Norman Braman tömte tele milliókkal. Braman autókereskedőként szedte meg magát, egy ideig pedig a Philadelphia Eagles focicsapatot is megvette, Rubiot pedig - aki egy ideig Braman ügyvédje is volt - már régóta pátyolgatja a politikai pályáján, az elnöki kampányához pedig eddig 6 millió dollárral járult hozzá. Braman mellett olyan cégek vezetői is Rubiora fogadtak, mint a Walt Disney, az Oracle vagy a Houston Texans focicsapat.

Sok lóvé semmiért?

Persze ott vannak a jelöltek, akik milliárdosok adományai nélkül is köszönik szépen, de jól elvannak. Ilyen például Bernie Sanders, aki szinte csak kis összegű adományokból szedett össze nagyon sok pénzt és még egy igazán szuper super PAC-je sincs, és Donald Trump, akinek pedig csak egy milliárdos oligarcha segítségére van szüksége: a sajátjára.

Az, hogy ezek a jelöltek köszönik, de nem kérik a hatalmas adományokat nagyon komoly politikai tartalommal bír: azt mutatja, hogy

Ezek a jelöltek pedig a még mindketten esélyesek, hogy elnökjelöltek legyenek, óriási pénzadományok nélkül.

Persze azért ők is kaptak pénzt innen-onnan, Sanders például elég népszerű a techcégek között, a legnagyobb adományozója például a Google anyacége, az Alphabet. De ez mindössze 162 ezer dollárt jelent, vagyis 92-szer kevesebb, mint amennyit a legnagyobb költekezők, a Wilks testvérek adtak a kampányba. Trumpnál a legnagyobb támogató, a Manchester Financial Group még ennél is kevesebbet, csak 50 ezer dollárt adott, bár nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy Trump nem is nagyon szorul rá a pénzre, míg Sanders nagyon is.

Arra pedig, hogy a pénz messze nem jelent mindent, ott van az ellenpélda, Jeb Bush, aki mindenkinél több pénzt kalapozott össze a gazdag támogatóitól, és úgy esett ki a versenyből, hogy még a top 3 republikánus jelölt között sem volt soha egyetlen felmérésen vagy előválasztáson sem.

Az tehát nem elég, ha valakinek sok pénze van, de az biztos, hogy amióta lehet, azóta mindenki aki megteheti, szeretné magának megvenni a következő amerikai elnököt, és ezért a kincsért semmi sem túl drága.