Index Vakbarát Hírportál

Terjesztjük Donald Trump jó hírét

FullSizeRender (1)
2016.08.02. 14:30
Donald Trump személyes jó ismerőse a Floridában élő Varga Ildikó, aki azt mondja, Egyesült Államok-szerte huszonhét olyan nőszervezet beindításában vett részt, amelyek a republikánus elnökjelöltet támogatják. A szervezetek célja, hogy bemutassák Trump család- és nőbarát oldalát, a magyar támogató szerint Trump a nőket érintő szexista és tiszteletlen megjegyzései csupán a kampányharc részei, és személyesen sosem hallani tőle ilyeneket.

Trump magyar támogatója

Varga Ildikó a korábbi Csehszlovákia területén született, Pozsonyban közgazdasági egyetemre járt, amit aztán Budapesten fejezett be levelező szakon. Az egyetemi évei alatt modellként is dolgozott, majd kristálygyártással kezdett foglalkozni, családjának Budapest belvárosában több, kristálypoharakat és dísztárgyakat árusító üzlete is volt. A kristályokat gyártó üzeme továbbra is Magyarországon van, de huszonhárom éve az Egyesült Államokba költözött, onnan irányítja családi vállalkozását, a Varga Crystal-t. Két felnőtt fia is a cégben dolgozik, egyikük tervez, másikuk a gyárat igazgatja. Varga Ildikó magát republikánus gondolkodásúnak tarta, Donald Trump barátja, a republikánus elnökjelöltet támogató nőszervezetek egyik alapítója.

Olyan nőszervezeteket támogat, amelyek a férfi és a női elnökjelölt közül az előbbit buzdítják. Nem csábítja az a gondolat, hogy Hillary Clinton személyében végre nő lehetne az Egyesült Államok elnöke?

Ez nekem semennyire nem számít, csak az ember számít. És az, hogy mit tud az országnak, a világnak adni. Meggyőződésem, hogy az országban mindenkinek jobb lenne, ha Trump lenne az elnök.

Nem politikus vagyok, hanem üzletasszony. Nem kifejezetten politikai okokból kezdtem el Donald Trumpot támogatni, hanem azért, mert a barátom és szerettem volna, ha az emberek megismerik őt. Hogy milyen ember, hogy milyen a családjával, az alkalmazottaival, hogy milyen otthon, milyen az irodájában. Huszonkét éve ismerem a Trump családot és nagyon nagyra becsülöm őket.

Honnan ismeri a Trump családot?

Az egyik privát klubjának a megnyitóján voltam ott, huszonkét évvel ezelőtt. Akkor találkoztam először vele, és összebarátkoztunk. Azóta barátságban vagyok az egész családdal.

A közvélemény-kutatások szerint Donald Trump sokkal kevésbé népszerű jelölt a nők körében, mint Hillary Clinton. Csak hogy egy frissebb felmérést említsek, az NBC adatai szerint a 18-49 éves nők körében Clinton 25 ponttal vezet. Ezért kérték fel, hogy indítson Trump-támogató nőszervezetet?

Nem kért fel senki, én magam gondoltam úgy, hogy az embereknek tudniuk kell, milyen ember ő igazán, mert a média annyiféle különböző képet mutat róla. Amint Trump bejelentette, hogy indul, én elkezdtem szervezni a Woman for Trump (Nők Trumpért) szervezetet.

Habár a Vice februári videójában még ön szerepel, mint a szervezet elnöke, a honlapon már mást jelölnek vezetőként, sőt, ön nem is szerepel semmilyen pozícióban a szervezet oldalán.

Igen, mert átadtam az elnökséget, ugyanis Florida után 27 másik államban kezdtem el megszervezni ugyanezt a szervezetet, ugyanezzel a vezetéssel, csak különféle nevek alatt. A különböző államokban elmondtam a tapasztalataimat, elmondtam az irányokat, hogy mi a cél, mit kellene a nőknek tudni Donald Trumpról, hogy kellene a szervezeteket elindítani, miként lehetne megfogni a semleges szavazókat. Van a Woman for Trump, a Trumpets, a Woman for Donald Trump, a Women for Donald Trump, eddig 27 szervezet létezik, de a számuk folyamatosan nő.

Mit csinálnak ezek a szervezetek?

Terjesztjük Donald Trump jó hírét. Én sokat láttam őt dolgozni az irodáiban New Yorkban. Ha arra járok, mindig bemegyek a Trump-towerbe. Így tudomásom van arról, hogy sokkal több női vezető van a cégeiben, mint férfi. És hogy ugyanannyi fizetést ad a női vezetőknek, mint a férfiaknak, pedig Amerikában csak 83 százalék a fizetése a nőknek a férfiakéhoz képest. Amerikában nincs gyermekgondozási segély, de ő a cégeiben segíti a kismamákat. Tisztelettel beszél a nőkkel, az alkalmazottai szeretik, meg vannak vele elégedve. És ő az országban is be akarja vezetni a nők és férfiak egyenlő fizetését.

Azon kívül, hogy weboldalakat és Facebook-oldalakat üzemeltetnek, miben merül még ki a tevékenységük?

Ebédeket, teadélutánokat szervezünk. Mindenki a saját államában, ahol nagy ismeretségi köre van. Ezek a szervezetek most már elindultak a saját útjukon, én most már inkább a kampányhoz való anyagi támogatások összegyűjtésén dolgozom. Trump-imádó üzleti partnerekkel beszélek, és próbálom meggyőzni őket, hogy bevételük bizonyos hányadát adják oda a kampányra.

Mit szólt Donald Trump a segítséghez, amit a kampány során nyújt neki?

Mostanában nagyon elfoglalt, de a márciusi floridai győzelme után volt egy sajtótájékoztató, ahol ott voltam, találkoztunk a klubjában, és azt mondta, hogy nagyra értékeli, amit csinálok.

Tehát jól értem, hogy a szervezetek célja az, hogy bemutassák, hogy a majdani, esetleges Trump-kormány egy nőbarát kormány lesz?

Pontosan.

Donald Trump viszont meglehetősen sokszor beszél a nőkről tiszteletlenül, gyakran tesz szexista megjegyzéseket, nem ritka az sem, hogy a nőket kizárólag külsejük alapján értékeli. De az is előfordult, hogy valakit undorító állatnak, kutyafejűnek titulált. Ön nőbarátnak nevezte az elnökjelöltet, nem érzi ezekkel a kijelentéseivel ezt összeegyeztethetetlennek?

Nem hallottam soha, hogy így beszélt volna egy nővel, de tudom a sajtóból, hogy ezek megtörténtek. Azt tudom erre mondani, hogy nem általában a nőkre, hanem egy-egy nőre mondott ilyeneket.

Itt van előttem a brit Telegraph gyűjtése Donald Trump szexista megjegyzéseiről, kinyomtatva nyolcoldalas dokumentum. És eszerint 1991-ben például azt mondta az Esquire magazinnak adott interjújában, hogy az újságíró nőkről, hogy „mindegy mit írnak, amíg fiatalok és gyönyörű a seggük.” Rosie O'Donnell színésznőről azt mondta, hogy kívül és belül is gusztustalan. Hillary Clintonról azt twittelte tavaly, hogy ha nem tudta kielégíteni a férjét, akkor vajon hogy fogja kielégíteni Amerikát, legutóbb pedig Megyn Kelly politikai riporterre mondta azt, hogy biztos azért tesz fel neki kemény kérdéseket, mert menstruál. És ez csak néhány példa.

Nem egészen így mondta. De egyébként, amilyen kérdéseket tett fel neki Megyn Kelly, nem csodálom, hogy felment a pumpája.

Nem tudok ezekhez igazán hozzászólni, tudnillik, én nem tapasztaltam, nem hallottam soha, hogy így beszélne a nőkkel. A személyes körökben, közös társaságban soha senkitől nem hallottam, hogy így beszélne. Azok a nők is dícsérik, akik éveken át együtt dolgoztak vele.

Mégis újra megkérdezném, mint Trump női támogatóinak szervezőjét, hogy mit szól ezekhez a dehonesztáló megjegyzésekhez?

A kampány egy harc, amikor olyanokat is mondanak az emberek, amiket amúgy nem mondanának, és utána békésen élnek egy országban együtt. Nem a jellemét mutatják ezek a megjegyzések, hanem a kampány adta harc természetét.

Donald Trumpnak az abortusszal kapcsolatos álláspontja a kampány közben változott meg. Korábban még azt mondta, hadd döntsék el a nők, hogy vállalnak-e egy terhességet, gyereket vagy sem, aztán a republikánus állásponthoz húzva tavaly óta azt állítja, nem tartja jónak a művi terhességmegszakítást. Ön mit gondol az abortuszról? Változott önnek is a kampány során a véleménye?

Szerintem a nőnek kell tudnia eldönteni, hogy meg szeretné-e szülni a gyereket vagy sem. Főleg akkor, ha veszélyezteti az egészségét. Itt újra azt mondanám, hogy ez is a kampányharc része.

Mit szól hozzá, hogy Orbán Viktor első kormányfőként kiállt Trump mellett?

Egyetértek Orbán Viktor politikájával, és a menekülteket tekintve ugyanaz az álláspontja, mint Donald Trumpnak. A menekültekből utána aztán terrorista lehet, vannak erre példák Európában, ezért abszolút egyetértek vele. A radikális muszlimok ne jöjjenek be az országba, ha nem tudják igazolni a múltjukat.

De nem csupán a menekültekről vannak Donald Trumpnak kemény és sarkos megnyilatkozásai, a bevándorlókat sem kíméli, sőt, a terrorveszély miatt olyan véleményének is hangot adott, hogy az európaiakat is jobban kellene ellenőrizni az országba lépéskor és letelepedéskor. Ön magyar-amerikai bevándorló nőként mit gondol a bevándorló-ellenes hangokról?

Nem nevezném bevándorló-ellenesnek, hiszen a felesége sem itt született, sem az első, sem a harmadik. Engem és őt is csak az zavar, ha illegálisan jönnek be. Az európaiakkal kapcsolatban csak úgy értette, hogy az elmúlt időszak terroristái között jócskán voltak európai állampolgárok, csak annyit mondott, hogy az európaiak múltját kellene jobban megnézni.

A mexikói határra pedig falat építene, hogy ne jöjjenek a bevándorlók.

Mert özönlenek be a mexikóiak, és Mexikón keresztül mások.

Önnek van esetleg latino vagy mexikói segítsége a háztartás körül? Takarításban, kert körül?

Nekem csak egy magyar alkalmazottam van, igyekszem segíteni a magyarokat.

A kinti cégében is magyarok az alkalmazottak?

Nem, a környéken, ahol én lakom, nem igazán vannak magyarok.

Mit szólt ahhoz a ciki esethez, hogy Melania Trump beszéde rengeteg ponton azonos volt Michele Obama korábbi beszédével?

Azt is a sajtó fújta fel kicsit. Őt nagyon kedvelik az emberek, nagyon aranyos nő.

Azt értem, de a beszéddel kapcsolatban kérdeztem, hogy mit szólt, hogy szó szerinti egyezések voltak a két beszédben?

Sajnos igen. De nem ő írta, hanem valaki írta neki. Sajnálom őt, mert ő egy nem itt született nő, akinek akcentusa van, nem az anyanyelvén kell beszélnie sok száz ember előtt. Ráadásul ő az a típus, aki nem szereti a nagy nyilvánosságot.

De hát modell volt hosszú évekig, kamerák előtt élte az életét.

Azt szerette, más dolog manökenként végigsétálni a kamerák előtt, azt én is csináltam egyetemista éveimben. De az más érzés, mint kiállni és beszélni a tömeg előtt. Valaki hibát követett el, de nem értem, hogy ez hogy történhetett.

A Facebook-fotói között láttam, hogy rengeteg hírességet ismer, találkozott Muhammad Alival, Mihail Gorbacsovval, sőt, Bill Clintonnal is.

Igen, sok híres embert ismertem meg az elmúlt huszonhárom évben. Bill Clintont például nagyon kedveltem. Akkor jöttem az országba, amikor ő elnök volt, és jó elnök volt, sokkal kevésbé demokrata, mint a jelenlegi. És én amúgy is mindig az emberre szavaznék, akiben azt érzem, hogy az elvei előbbre tudnák vinni az országot. Aki tud segíteni az embereknek.

Borítókép:  Varga Ildikó Archívuma



Rovatok