Az amerikai elemzések kiemelik, hogy Trump már-már iróniába hajló módon igyekezett kedves, nyugodt hangnemben indítani a vitát, de a latolgatások alapján a győztes taktika egyik kulcsának tartott nyugalom hamar elillant. A republikánus jelölt – talán habitusából eredően – az ilyenkor szokásos faarc helyett a kelleténél intenzívebben reagálta le Clinton frázisait, sokszor csóválta a fejét, ajkát harapdálta.

Intő példa lehet, hogy az idősebb Busht durván megbüntették a választók azért, mert az 1992-es vitasorozaton állandóan az óráját nézte, mintha elege lett volna az egészből. Az apró gesztusok ráadásul azért is nagy súllyal esnek a latba, mivel a kampány úgy kanyarodott rá a viták körére, hogy a korábbi választások hasonló szakaszához képest még mindig rengeteg a bizonytalan – részben amiatt, hogy egyik jelölt iránt sem lelkesednek saját táborában. Míg a 2012-es vitatrilógia kezdetére az összes szavazó 94 százaléka elkötelezte magát Barack Obama vagy Mitt Romney mellett, addig ez az arány 2016-ban alig haladta meg a 80 százalékot.

Trump taktikája azon alapult, hogy minél többször próbálja megszakítani ellenfelét, azonban ahogy a Vox felhívja rá a figyelmet, hiába vágott ellenfele szavába nem kevesebb mint 51 alkalommal (Hillary Clinton 17-szer próbálkozott), ez a retorikai eszköz inkább sugallhatta a nézőkben ingerültségét, sértettségét.

Ráadásul Trump stábja nem igazán végezte el a házi feladatot, azaz nem nézték vissza elég alaposan Hillary Clinton korábbi vitáit, különben feltűnt volna nekik, hogy 2000-ben, a New York-i szenátori helyért folytatott kampány első vitájában Rick Lazio is agresszívan lépett fel vele szemben, és még a pulpitusát is elhagyta, hogy a nyilvánosság előtt írasson alá Clintonnal egy kampánypénzek szabályzását célzó nyilatkozatot. A vita előtt jó ötletnek tűnő húzásból a képernyőn keresztül leginkább Lazio agresszivitása jött át; ezzel el is veszítette a vitát, majd a kampány után eltűnt a politikai süllyesztőben.

Trump leginkább óriási szónoki és showman-gyakorlatában bízott, melyek a jelöltállítás vitáiban gyakran a segítségére voltak (bár meglepetésgyőzelmét nem kifejezetten a vitateljesítményének köszönhette). Ezzel szemben Hillary Clinton behatóan készült a konkrét szituációkra, támadásokra-ellentámadásokra, sőt, még egy 90 perces próbavitát is tartott (érdekes szituáció lehet, amikor valakinek egyik bizalmasa vágja a fejéhez a legdurvább sértéseket). A Washington Post szerint ez az a babramunka volt a vitában a döntő, sőt, a lap egyenesen úgy fogalmaz:

Hétfő este jött a nerd bosszúja.

Mit csinált Clinton harminc évig?

De a higgadtabb értékelések szerint Trump szereplése egyáltalán nem volt kudarc, többen kiemelik, hogy a CNN gyorsfelmérésében megkérdezett nézők 50 százaléka tartotta őt őszintébbnek és egyenesebbnek, míg Clintont csak 35 százalék. Az elkötelezett Trump-párti Breibart által megkérdezett közvéleménykutató szerint is 4 százalékkal többen tartják hitelesebbnek Trump szereplését, mint Clintonét – amiben közrejátszhatott az is, hogy a demokrata politikus néha valóban droid módjára darálta le szövegpaneljeit.

Szinte mindenki a republikánus jelölt legjobb támadásának azt tartja, amikor azt firtatta, Clinton mit csinált 30 éves politikusi pályafutása során, hogy még mindig a munkahelyteremtéssel bír kampányolni:

Előjöttek a tények

A vita másik döntő mozzanataként említik a lapok, hogy Trump folyamatos tagadásba kényszerült, amikor a fejére olvasták saját hazugságait és képtelen állításait – például azt, amikor Trump a globális felmelegedést egy kínaiak által terjesztett konteónak minősítette. Ráadásul a republikánus jelölt még a vitavezető Lester Holttal is vitába szállt a New York-i ad hoc rendőri igazoltatások (stop and frisk policy) alkotmányellenességéről, ami soha nem veszi ki jól magát.

A véleményformálók általában üdvözölték azt, hogy Lester Holt közbeszólt, ha Trump hamis érveket sorakoztatott fel – ez ugyanis a kampány eddigi 11, Trump részvételével lezajlott vitájából csak egyszer történt meg. Trump maga „tisztességes”-nek minősítette a vita lebonyolítását, azonban republikánus oldalról sokan kifogásolták a republikánus szavazóként regisztrált Holt egyoldalúságát a ténybeli korrekció területén, a Fox szerint egyenesen Clinton keze alá játszott a botrányos Trump-ügyek témává tételével, ellenben a Clinton-alapítványok vagy az email-botrány kérdéseiben nem presszionálta kellőképpen a demokrata jelöltet.

A legnagyobb okosság: Várjunk még pár napot!

Egy ilyen vita után minden politikafogyasztónak a legsürgetőbb kérdés az, hogy „Ki nyert?”. Ennek eldöntése azonban nem olyan egyszerű. Ilyenkor az a legjobb, ha a hét végéig várunk, amikorra már a vita, a vitáról szóló mémek, kommentárok és felmérések is lecsapódnak a választókban, és az ekkor készült felmérések fogják megmutatni, hogy összességében melyik jelölt jött ki jobban az első összecsapásból. (A Google-kereséseket Clinton nyerte.)

Az viszont árulkodó, hogy a republikánus orgánumok is elismerik, hogy bár Trump fel tudott villantani olyan erényeket, melyek elnöki alkalmasságát sugallják, Clinton összességében jobban teljesített a vitában. Trumpnak ráadásul egy mégoly szoros vereség is komoly hátrány a kampány egészét tekintve. Ugyanis a vita pont felszálló ágban akaszthatja meg népszerűségét, ráadásul – a hagyományos kampány-forgatókönyv szerint – az első vitán pont neki kellett volna meggyőző teljesítménnyel lépéskényszerbe hoznia a demokrata jelöltet. Erre most két hetet kell várnia.